Zöld cukor

Egy ékszer szettet akartam mutatni, de végre a Gombolyag Magazin megjelenésével feloldódott a titoktartási vesztegzár, úgyhogy az egyik kötött topot mutatom, amit már beharangoztam.

Fonal: Lana Gatto Sugar

Tű: 4 mm

Minta: Gombolyag Magazin nyári szám, Nemesné Emri Szilvia

Amit lehetett, már leírtam róla itt. Imádtam. Annyit változtattam rajta, hogy csak a bal oldalra került kötő. Nem viselem, ha jobb oldalon fityegnek cuccok. Kicsit bolond vagyok, de ez nem újdonság. :-).

Nemesné Emri Szilvi mintái zseniálisak. Jó tervezés, csinos, letisztult végeredmény, jó leírás. Mi kell még? Ezt a nyakmegoldást nagyon szeretem, így nem volt kérdés, hogy részt kell vennem a tesztben. Persze szerencse is kellett hozzá, hogy épp gépnél legyek, amikor meghirdetik a tesztet, mert sitty-sutty elfogynak a helyek.

Még nem volt olyan idő, hogy bevethessem, így az előszobában dekorációs funkciókat lát el egyelőre. De lányka már szemet vetett rá. 

Még mindig virágbogyó (képriport)

Minden lánchoz kell egy fülbevaló. 

  És picit túlságosan is belelendültem a bogyógyártásba, így lett +3 bogyóm. 

Kettőből fülbevaló akart lenni, egy meg táskalógica. Kulcstartónak sajnálnám, mert félek, hogy megkopna. Még szereznem kell hozzá egy pofás karabinert, de lehet, hogy kap egy nagyobb delfinkapcsot. 

A félelmem beigazolódott. Ez a füli ezzel a lánccal nagyon sok.

 Nem baj, mert egy feltűzött hajjal, önmagában is nagyon mutatós. 

Így a bogyós lánchoz csináltam egy egyszerű lógóst, azokból az ásványokból, amiket a láncba tettem. 

Tehát Sárkányahát (pontosabban sárkányvéna ahát) és Aquamarine. 

Virágbigyók

Ez az az ominózus bogyó, amit feltétlenül a sok teendő mellett meg kellett tanulnom. Nagyon tetszett Andi lánca, így első körben hasonló tavaszi, pasztell árnyalatokban gondolkodtam. Aztán elmentem a bótba', ott meg nem pont olyanok voltak. Épp egy nagyon színes blúz volt rajtam, amihez elég nehéz ékszert választani a jelenlegi készletemből, gondoltam majd ehhez igazítom. De azért még hazajött ez-az. Aztán addig válogattam, amíg marhára nem lett pasztell. Valamiért nem tudok elszakadni a picit antik vonaltól.

Első nap megfűztük a bogyó alapját 3 mm-es csisziből. Nagyon lelkes voltam, jó szorosra fűztem, úgy állt, mint- ahogy apukám szokta mondani- Katiba’ a gyerek. Aztán maminál még fűztem ötöt. Na itt kezdett gyanús lenni. Nem lettek egyformák. Kiderült, hogy a tótok nem csak egyforma kását, de egyforma csiszit sem tudnak gyártani. Egy tized milliméterrel kisebb volt az első. Összességében viszont szemmel látható. Naná, hogy a virágdíszítést az első, jó szoros bogyón kezdtem. Hullott a hajam, rojtosodtak az idegeim, potyogtak a szentek az égből, eltelt egy csomó óra. Á, majd holnap befejezem. Másnap megint. Továbbra is küzdöttem, mint malac a jégen. Nem fért át a tű, jobbat mondok, a virágok sem fértek el egymás mellett. Mire az utolsót is beleszuszakoltam, öregedtem vagy 20 évet. 

Ilyen is volt :-). 

Na jó, most rá kell pihennem egy kis horgolással. De csak nem hagyott nyugodni. Elővettem a nagyobb alapot. Hoppácska. Ezt így is lehet? Pikk-pakk megfűztem a maradékot. Persze újra kellett fűznöm az alapokat. Összerogyós, lazára. Mert ez a titka. A virágok úgyis megtartják. 

Persze nekem a 3 körös változat kellett. Megint egy kis égi segítség, mert először nem így terveztem a közepét, csak véletlenül összekevertem a gyöngyöket. De így sokkal szebb, úgyhogy mindet így csináltam. 

További dilemma, hogyan legyen ebből lánc? Minden nap megnézegettem, de nem jött az ihlet. Persze ezidő alatt a konyhaasztal borítva volt gyöngyökkel. Sanszos volt, hogy kiutasítanak az országból is itthon. 
Legalább 20 változatot kipróbáltam. 

Végül maradt az aquamarin és a sárkányahát, apró virágokkal. Véletlenek ugye nincsenek, így az sem véletlen, hogy éppen ezek a kövek akartak belekerülni. Ugyanis az Aquamarine a torokcsakra és a pajzsmirigy köve. Segíti az önkifejezést, a kommunikációt, a kreativitást és az önfegyelmet. Most pont erre van szükségem. Fura véletlen, hogy épp most kellett emelni a pajzsmirigy gyógyszeremen.

 Még lesz hozzá fülbevaló és táskadísz is, mert lett egy potya bogyóm. 

Sulis Sheldi

Az van, hogy voltam aziskolába'. Eddig is jártam a Tomi bácsihoz patkányozni, de most valami alap engedetlenségire járok. Ide. Heti 5 suli. Szerdán kétszer. Baszki. Első nap a kiskutyás csoportba kerültem, mert van egy 
ööö impulzív német juhász, (szerintem csak túl nagy az arca), akinek helyre kellett rakni a fejét. Amikor kiabáltak, mindig azt hittem velem veszekednek és totál para volt. Na most akkor nézzük a hivatalos sajtóközleményt: miszerint Balu, a yorki fél a nagy kutyáktól, én meg pont egy nagy kutya vagyok és terápiáztam.

Második nap amúgy már a nagyokkal voltam. Kinéztem egy jószagú vizsla csajt, a Rozit és őt abuzáltam egész idő alatt. Persze a szemem sarkából mindig néztem, nehogy azanyu lelépjen. A végén megpróbálta. Szaladt valami sátorhoz. Hivatalosan oda be kell bújni, miközben hívja a kutyát, akit a pálya másik végén fognak. 

Na engem már a felénél el kellett engedjenek, mert sokkot kaptam. 2 méteres szabály, ugyebár. Anyukáááám, jövök már! Érdemes megtekinteni ezen a képen a nyuszifüleimet :-).

Amúgy tök ügyes vagyok. 

Ezt a játékot pl. tökre megnyertük. 

Ma jött hozzánk látogatóba a Hilda. Anya megkérdezte tőle, hogy leülsz? Mondom persze, és leültem. Mer’ ezt tanultam a suliba’.

Azért itt kiütköznek a dogos gének. Sokkal okosabb vagyok, mint amilyennek itt látszom :-). 
A király fotókat a Rákoscsabai Kutyasuli csapata lőtte, az elsőt meg Balu papája. Köszönjük nekik!

Kosarat adtam...

Ezt a kötős kosárkát anya születésnapjára szántam, de picit késve kapta meg. Úgy tűnik be kellett érnie a fejemben, mert nem volt hozzá ihletem. 

Meg hülye pi…a is voltam, azt csináltam, amit szoktam. Viszont a jövőben le kéne szoknom róla. A halogatásról. Mindent péntekre hagytam. A bari befejezését, a kosarat, kigondoltam, hogy egy ajtókoszorút is csinálok anyának és közben a lányok beszerveztek egy online, közös fűzést egy olyan mintával, ami régóta piszkálta a fantáziámat. Borult minden, ahogy kellett. 

A barinak nincs karja, a kosárnak nincs bele és nincs gyöngyöm az esti fűzéshez. Nem, az a 6 millió darab épp nem felelt meg, ami itthon van. Ja és beutalóért is be kellett ugranom a dokimhoz. Szép feladat, mindennel este 8-ig legyek kész, mert indul a fűzés. Közben itt-ott enni is kéne. Ezért utálom halálosan ezt a hülye IR diétát. Nem érek én rá ilyen hülyeségekre, hogy számolgatás, 5x pancsolni, gyors gyors lassú, fááák.

De vissza a kezdetekhez. Amikor megszületett a fejemben az ötlet, azt találtam ki, hogy a nápolyis vödör, pont ideális méret egy folyamatban lévő fonalas kézimunkának. Ugyanis ezzel is szerettem volna presszionálni anyukámat, hogy újra kézbe vegye a tűit, mert nagyon ügyes ám, csak már nem is emlékszik rá. Pedig ő tanított meg kötni kb. 10 éves koromban. 

Mindent megálmodtam. Fehér Mercanból lesz az alap, Batikból a tulipánok. Igazi kedves, tavaszi dolgot akartam. 

Sitt-sutty meghorgoltam egyráhajtásos pálcákkal. Túl nagy lett, lebontottam. Egy körrel kisebbre vettem, majd megint lebontottam, mert az erp nem tetszett. Túl laza volt, pedig szorosan horgoltam. Bármennyire is utálok félpálcát horgolni, meghorgoltam újra, ezúttal félpálcával. Kiderült, hogy nem is utálom. Elértem az ibrik felső peremét és elakadtam. Fogalmam se volt, hogyan tovább. Mindenképpen moshatóra akartam, levehető huzattal. Persze tudom, hogy vödröstől is ki lehet mosni, elvégre műanyag, de az olyan sufnituning megoldás. Mégis csak hófehér. Azt találtam ki, hogy varrok egy bélelt belső részt, zsebekkel a kacatoknak, a szélére keskeny tépőzárat teszek, kihajtódna a horgolt részre, lenne rajta csipke, meg minden. 

Leporolgattam a varrógépet, szegény azt hitte, eladom, olyan régen használtam. De a német ipar remeke persze így is pöccre járt. Mondjuk eladtam a lelkem érte, amikor megkaptam vagy 14 éve, annyi csilliárd „dollárba” került.

Szépen kiszabtam, megvarrtam. Beillesztem a belsejébe, hoppá. Nem vettem figyelembe a kiálló peremet. Egész biztosan nem fogom tudni úgy kihajtani, hogy a tépőzár és a horgolás is aláférjen. Több ilyen anyagom nincs. Mi több, időm sem, hogy újat varrjak. Ugyanis péntek este már olyan hulla voltam, hogy inkább felkeltem szombat reggel korán, hogy megvarrjam még indulás előtt. Aztán jött az angyali sugallat, meg a 3 kávé hatása. Horgolok rá még egy sort, meg egy kis szélcsipkét, szalaggal rákötöm és kész. 

A szalagot már a kocsiban út közben raktam bele, a szélét is ott fejeztem be. De azt kell mondjam, ez volt az az eset, amikor a hátrányból lesz előny. Sokkal szebb lett, lényegesen egyszerűbb megoldással, mint az első tervem volt. 

Tényleg elégedett vagyok vele. Őőő, van még egy pár vödröm, de a család egész biztosan feláldozza magát és befal a cél érdekében egy szerény kilócska kakaós nápolyit, hogy akár nekem is legyen ilyen kosárkám. Nem mintha nem lenne elég kosárka, táska, akármi, de mi van, ha pont ez kell? 

Kérlek, rajzolj nekem egy bárányt!

Jöhet a titkos projektek egy része. Na nem mindent egyszerre! Különben megint hónapokig nem lesz miről írnom.

Szóval bárány. Kedvenc és egyetlen unokahugimról már többször meséltem. Báránymániás a lelkem, így kis csúszással, de muszáj volt alkotnom egy bárányt. 

Na jó, még egy édes sztori. Tesóméknál voltunk, hegyekben áll a játék, ahogy az egy kisgyerekes házban lenni szokott. Hülye felnőtteknek mindent meg kell nyomkodni. Ez mi? Ez? Egy nógrádi tablet. Nógrádi? Aha, nyomd meg. Megnyomjuk a bárányos gombot, mire aszongya', bóróny. Vagy ilyesmit. Következő, oroszlón. Vinnyogtunk a röhögéstől, és persze beépült a családi köztudatba a bóróny, mint szakkifejezés. És most vissza a bórónyhoz :-).

Ő Lupo, Lalylala mintája. Nagyon kedves kis figurái vannak. Egy nyuszi volt még versenyben, de győzött a bari. Alize Cotton Gold-ból készült, mert jó puha, de bírja a gyűrődést. Amigurumit horgolni nem túl nehéz, de….

Viszonylag gyorsan elkészült a teste, a feje, még a sapija is. A karjai viszont. Először is,  a nagyszombat estét a balesetiben töltöttem. Semmi aggodalom, bagatell probléma, nem is akartam odamenni, de azember elráncigált. Na jó, vonyítottam, úgy fájt a lábam, ez lehet, hogy az idegeire húzódott. Szóval, olyan Isten nincs, hogy én valahol órákat várjak tétlenül, úgyhogy könyv, vagy valami mahináció jön velem. Ezúttal a bari karja, hisz nincs vesztegetnivaló időm. Amíg vártam, szépen el is készült. Majd rájöttem, hogy elrontottam. 2x. Lebont, meghorgol újra. Később meghorgol a másik karja. Bakker, ez sokkal kisebb lett. Oké, valószínűleg szorosabba horgoltam, mint az előzőt. A kisebb úgyis jobban tetszett, mert az előző kicsit hosszúnak tűnt. Első lebont. Immár vagy harmadszor. Meghorgol újra, jó szorosan. Most meg ez lett kisebb. Tudod, mit bari? Elmész te a…. Némi fizikai behatást eszközöltem rajta, megráncigáltam, meghúzogattam, így már majdnem egyforma. 

Aztán úgy döntöttem, hogy a természet sem gyárt tökéleteset. Oké, tudom, hogy olyan bárányt sem gyárt, aminek levehető a sapkája a füleivel együtt, de pszt. 

Szóval ő Lupo, a bárány. Igazi gyerekkézbe illő, ölelgetnivaló barika. A család néhány tagja már bejelentette, hogy kell neki egy bárány. Nem, nem csak a lányom, azember is. Igen, tudom, ne mondj semmit!