Átokverte boszorkány

       

    Asszem valamit nagyon elbaltáztam. A sárgarépás leckét néztük át Bencével, és a könyv simán közölte, hogy a levelét eldobjuk, én meg elmagyaráztam neki, hogy nyugodtan mondja meg a tanító néninek, hogy isteni zöld turmixot lehet készíteni a leveléből. Erre apa: na, jó, de anyád egy vajákos, különben is szerda este 7-kor megégetik  fent a Várban. Úgy tűnik, hogy az alsegédhelyettesgyakornok vajákos titulus éppen megfelelő lesz, mert valahogy megátkozhattam magam. De lehet, csak kéne gyártani valami népi bölcsességet, hogy mittomén, ha nincs neted, szerencséd sincs. Ugye először elment a netem. Aztán a hangom. Very fasza. Nem elég, hogy semmit sem tudok elintézni, amit neten kellene, de még telefonálni sem tudok, mert nem bírok beszélni. Az okát nem tudom, mert nem vagyok beteg. Na, akkor kertészkedem, vagy kerítést festek a büdös dögnek stb. Épp belőttem, hogy sötétedés előtt végzek, ha.........nem terveztem be, hogy 2 órát fogok azzal tölteni, hogy a fiamat keressem, mert elveszett cserkészcsapatostul. A foglalkozás az iskolában van, onnan nem mehetnek ki. ELvben. AMúgy is felfordulás van, nyakig a suli az építkezésben. De nincsenek meg a gyerekek. A cserkészvezető simán kivitte őket a suliból anélkül, hogy bárkinek szólt volna. Ennek megfelelően este 8-kor szerencsétlen Bencével drótoztuk fel az antikutya systemet. Ugyanis pénteken testvaj és egyéb finomság készítő tanfolyamra mentem, Isten háta mögé 2 megállóval. Elvittem magammal Marikát. A csajt, aki a GPS-ben lakik, ha még nem mondtam volna. Simán odataláltam. De ez a büdös K. unatkozik. Mert sosem visz hazafelé ugyanazon az úton, amerre jöttem. Azt se tudtam merre járok. Mire észbekaptam, bevitt péntek délután a legbelebb belváros felé, a dugóba. Újra elbaltáztam x órát. Még egy vásárlás alkalmával a lányom is megtréfált kissé. El kell mondjam, annyira nem nevettem. Sőt, majdnem zokogtam. 

       Sebaj, új nap, új élmény. Ma újra elmentem Istenke háta mögé, ezúttal szappanos tanfolyásra. Odafelé nagyon figyeltem, hogy ne kelljen Marikával vitába szállnom. Ez a nő, ha hanyagolom, megsértődik, és folyton beszól. Leginkább a You are over the speed limit mondatokat ismétli, mire válaszolok neki tetszőlegesen, a kuss, az I'm not, vagy az I know mondatokkal. CSak, hogy megértse. Azuram mániája az amerikai luvnya, ne kérdezzétek mér'. ELindulok hazafelé, haha, bekaphatod MArika, erősen próbált rábeszélni egy azonnali hátraarcra. Azé' se! Egyszer csak, látom, kihajtóm előtt úgy 5 km-rel, áll az M0, mint a beton. Tuti. Valaki megint vezetni tanult, a jelek szerint nem sok sikerrel. Még szerencse, hogy megálltam tankolni, különben nem értem volna el a következő kútig. De még a jó kis betonkockás régi szakaszon. Középen betonkocka, jobbról kamionok. Egyszer csak a mellettem álló román kamion gondol egyet, és index, minden nélkül eldönti, hogy kell neki a sávom, ebben az sem különösebben zavarja, hogy én is benne vagyok. Talán fél centin múlt, hogy nem tört ripityára. Majd 100 m után meggondolja magát, index nélkül ( a román kamion ugye nem egy luxusautó, biztos nem jár hozzá index) vissza. Tolok egy satu féket, közben szőrös talpú kamionosunk simán megtöri az előtte álló autót. Természetesen a papírokat csak úgy lehet elintézni, hogy keresztben mindkét sávba belelóg a kamion. Na, erre kipattantam az autóból, és a már félig visszajött hangommal elkezdtem ordítani, nagyjából, mint egy tápos csirke, hogy a jó édes ............anyátokért nem tudtok félrehúzódni, amíg megtanultok írni is, mert a vezetés láthatólag nem megy. Ezek jól meglepődtek ( a kamionos, és a kopasz nagydarab fiatalember is a törött merciben), hogy egy ekkora nő öklét rázva artikulálatlanul ordít velük, de látták elszántságomat, így félreálltak. Valahogy úgy voltam, ahogy a Vukban a nemtommelyik róka, hogy csak a kijáróig érjek el, csak a patakig érjek el. Aha, a kijáró is állt. És áldom a megérzésemet, hogy inkább elmentem másfelé, mert sok km hosszan állt a sor az új nulláson is. 

     Tütűzgetek hazafelé, erre egy marha kilő mögülem, és mint egy kamikáze megy a szembesávban. Persze a figyelmét elkerülte, hogy már ott is vannak, csak ők a helyes irányban haladnak. Pont telibe kaptak volna engem is, ha nem figyelek. Oké. Mindjárt otthon vagyok. Csukott szemmel is. Egyszer csak keresztben, lezárva az elág, valami sátoros ünnep van. Újra kerülő. Akkor meg elém ugrott egy útépítés. Dögöljek meg, ha nem azuram szervezte ezeket, hogy legyen ideje hazaküldeni a thai prostikat, amíg hazaérek :-).

            Na azuram meg azzal fogad, hogy a komposztaprító, amit voltam szives tegnap beszerezni, egy kalap fekália. Tényleg az volt. Felkaptam a cuccost, bedobozoltam, visszavittem. Ilyen nap után az is csoda, hogy nem vágtam kérdés nélkül a nénihez az ajtóból. De olyan dühös voltam, hogy egy pali állt az információnál és éppen érvényesíteni akarta ugyanilyen kütyü garjegyét, mire ém:

- Haza ne vigye, ez egy kalap szar. Komolyan. Most szépen tegye vissza, és kérje vissza az árát :-). Megspórolok magának egy utat.

Ember, fogta, visszaadta :-). 

Újra hazaértem, ekkor már alig volt este 7. Idegnyugtatásul elkezdtem pakolászni a kertben, előkészíteni a helyet az álom gyógynövénykertemnek.  Hű, anyám, marha késő van, és reggel megint elmegyek, nincs kenyér. Hogy automatizáljam a dolgot, bedobtam a robotgépbe egy adag kalácstésztát, hogy az kutyulgassa, én meg leültem egyet szusszanni. Gondoltam van 5 nyugodt percem. Aha, addig kifolyt a kalácstészta, minek következtében leégett  robotgépem. Na, ez még kellett mára. Újabb kalács. Ezúttal kézzel. És még csak 0 óra 20 van. Csipog a sütőm, megsültek a kalácsok. És reggel fél 8-kor indulok újra Isten háta mögé.

     Jó éjt! Nem merek lefeküdni, hátha elindul velem az ágy :-). 

Fenti műben semmi írói túlzás nem található. A hasonlatosság élő személyekkel és valódi történésekkel nem a véletlen műve. Én szívtam meg ennyire a hetet :-)