Bella és a kvantumfizika

     Lebuktam. Nem kicsit. Nagyon. Anyu szerint, a kamera meglátott, amint átpattantam a kerítésen a szomszédba. De gyorsan beszéltem a szőrös barátommal, aki a rangidős és a legbölcsebb a falkában, és ő azt mondta, hivatkozzak a gravitációs szingularitásra. 

Itt is tisztán látszik, mennyire próbálok ellenállni a gravitációnak.
 Majdnem leestem, baszki.

 Mer’ az van, hogy én csak feküdtem  a teraszon és egyszer csak hopp, azt vettem észre, hogy a szomszédban vagyok. Gyorsan el is kezdtem pattogni, hogy vissza tudjak ugrani, mielőtt elnyel a fekete lyuk. Nem is értem. Én egyszerűen csak átestem. Biztos is, hogy ott van egy fekete lyuk. Mondjuk most a Steven Hawking bácsi is megmondta, hogy élete legnagyobb tévedése a fekete lyukas elmélete és az eseményhorizont, mert az nem is létezik. Azért gondolja ezt, mert még sosem járt nálunk. A kerítés ugyanis egy eseményhorizont. Pontosabban az esemény azelőtt történt, mielőtt anyu megjelent a horizonton. 

Már attól kiborultam, hogy elmeséltem.

Remélem minden érthető. És anya jól leszidott, hogy most mehet bocsánatot kérni a szomszéd nénitől, mert azt mondta neki, hogy biztosan nem én voltam, mert nem tudnék visszajönni, pedig de. Mert senki észre sem vette, hogy átestem a kerítésen. Az bezzeg, hogy megdicsérjenek, amiért ilyen ügyesen vissza is tudtam jönni, mindenféle kutyaelnyelő lyukak ellenére, senkinek nem jut eszébe? Micsoda család ez? Észre sem veszik, hogy a színes szőrű kisebbség micsoda kvantumfizikai galibába keveredik. Nahát. Kellene írnom a kutyaombudsmannak. Itt negatívan diszkriminálják a sötét szőrűeket. Az bezzeg fel sem merült, hogy világos szőrűek is benne voltak.

Tessék. Most nézd meg ez az ártatlan fejet!

Most mondjátok meg. Ilyen fejjel tudok én hazudni? És főleg megszökni. Ismétlem, átestem a kerítésen.

Fóztem

Fóztem’

Egy kis ezt, meg azt. A hülye kórságom miatt nem tudtam előbb. Pedig már lassan másfél hónapja testápolót kentem a fejemre, mert minden tégelyem kiürült. Ami nem akkora tragédia, mert saját kutyulású az is, így nem kellett boltira fanyalodnom. Azt hiszem nem is tenném. Végszükség esetén tiszta bio olajat kennék rá egy kis vízzel.

De bacisan nem mertem kencét kutyulni. Hiába, no, sterilke vagyok.

Csináltam egy kis szokásos krémet, egy kis arclemosót agyaggal. Kamasz a gyerek, vagy mifene. Kézkrémet egy megfáradt munkáskéznek, és egy megfáradt iskoláskéznek. „Tudod, te anya, hogy a mászóka, hogy feltöri a tenyeremet?” Halálos. Muszáj volt kezdeni vele valamit. Nem maradhatott el egy kis argános szérum sem, csak a luxus kedéért. És az új szerzemény, a liposzóma is éles bevetésre került, miután jól szerepelt a teszteken. De ha már lúd, kell bele egy kis acmella, argán, inkamogyoró és arany. És ki kellett próbálni egy új zöld teás fluidot is. Ilyenkor 2 hétig imádom a bőrömet. Mégsem moshatom ki a mérőpoharak aljáról a kincseket. Így kerülhet a liposzóma a hátsómra. A végén már nincs máshol hely. De ott legalább van bőven J

Csak röviden

Oké, odafent nem akarják, hogy tanuljak. Mert tanulnom kellene, ezért nem leszek túl szószátyár. Tudás helyett egyelőre csak pánik van. Don’t fos, anyám, mondaná a fiam, de egyelőre csak I’m fosing. De a Microsoft Istene azt gondolta, ez a legideálisabb pillanat, hogy frissítés miatt kihúzza a seggem alól a gépet, és mindent amit eddig írtam, elküldjön a bánatba. Úgyhogy csak pár mondat és tiplizek tanulni.

Családi kismaminknak kötöttem ezt a kendőt szülinapjára. Bajban voltam, mert Reni nem kimondottan a csipkekendős típus, de én meg kifejezetten a csipkekendős típus vagyok. Napokon át tartó keresgélés után végül a Lintillára esett a választásom. 

Sportos is, de azért kedvesen nőies. Nem túl kicsi, de nem is zongoraterítő. Amikor megkapta, éppen az jutott eszébe, amit szerettem volna, hogy eszébe jusson. Miszerint, milyen jól illik pl. farmerkabáthoz. És tényleg. Erősen remélem, mi több, ajánlom, hogy jöjjön a tavasz, ezért egy hűvösebb, könnyebb fonalból kötöttem, nem gyapjúból. (Mercan Batik). 

Többféleképpen tekerhető, hordható és nem mellesleg, milyen jól fog jönni, ha a babuci úgy dönt, hogy a leglehetetlenebb helyen óhajt étkezni, mint anno a lányom, amikor végigordította a 61E teljes útvonalát.

Először másmilyen színből kezdtem el, de végül úgy döntöttem, ez renisebb, és olyan jó kis krókuszszínű, ami nekem a nagyon tavaszt jelenti. Fotót majd kérek bevetés közben is, egyelőre rohamban ennyit sikerül.

Hello Ford, itt Maunika...

…megint bírok járni.

Pontosabban már majdnem bírok járni. Bár nem egészen abban a kontextusban értem, ahogyan kedves Monica.

Én sosem vagyok beteg. Megismétlem. SOSEM. Vagy ha mégis, akkor mintegy 10 másodpercig, aztán mehet minden tovább. Erre jön ez a gyilkos kór, ez az izé, ez a sertésbékakígyótrexinfluenza gyk. NEM infulenza és lever a lábamról. Úgy indít, hogy kinyilatkoztatja: legyél lázas. Aztán fulladj meg. Vagy ilyesmi. Első nap még majdnem vicces is volt. Jé, lázas vagyok. De én sose vagyok lázas! Én profi vagyok. Nem ám úgy, mint a sok béna, hogy elkezdi rázni a hideg, aztán fél óra múlva jó lázas, gyógyszer, majd lemegy, NEM. Ez nekem nem jó. Délben elkezd rázni a hideg, majd délután 4-re kicsit lázas leszek. Aki sosem lázas, annak a 38,2 már-már halálos. Itt következik a gyógyszeres beavatkozás. Fél óra alatt láz le. Majd egy óra múlva újra hidegrázás, ami ismét 4-5 óráig tart, mire eljutok egy gyengécske 38-ig. Közben persze nem tudsz felkelni, mert úgy nézel ki és úgy is érzed magad, mint amikor a hülye rajzfilmmacska a hűtőkamrában reked, és legalább a fogsorodat próbálod óvni, mert még az ükunokád is fizeti, ha pótolni kell. Szerdán, még lábon kihordtam, elintéztem ezer ügyet. Hülye ötlet volt. Csütörtökön, pénteken, fekszik-alszik-álmodik-vacog. Péntek este, gondoltam lenyomok egy Caminot a nappaliban. Hoppáré. Nem bírok felkelni, csípőbe, lábakba sugárzó lumbágó. Én hülye. 2 napig feküdtem 60 párnán, mint Borsószem királykislány, a hátamon. Fene az úri passzióimat, hogy nem gondoltam a lumbágóra és ilyen veszett módon ragaszkodtam olyan csipp-csupp dolgokhoz, mint a lélegzetvétel, ami csak ebben a testhelyzetben volt lehetséges, tekintve, hogy úgy köhögtem, mint aki 3 éves kora óta Fecskét szív.

Újratervezés. Sajnálatosan nem tudott érvényesülni az és/vagy összefüggés, maradt a vagy-vagy. Vagy kapok levegőt, vagy nem nyilall a derekam. Ó, én balga. Akad itt ÉS összefüggés is. Lumbágó ÉS köhögés. Nem mertem azon élcelődni, hogy ezt az egészet már csak egy friss, hasi műtéti seb tudná méltóképpen megkoronázni. Akkor méltán kerülnék fel a szánalmas.hu-ra. Fene tudja, a szavak ereje ilyenkor sokkal erősebb, mintha azt mondanám, ide a Lottó 5-öst.  Szóval szombat. Hónom alá vágtam a kicsi macisomat (meleg, puha pléd), kivonszoltam a hátsómat a kanapéra, lefeküdtem valami olyan testhelyzetbe, mint ahogyan a hülye krimikben a magasból kizuhanó áldozatok padlót fognak, (észrevettétek már, hogy az egyik lábuk térdben mindig behajlik és kicsavarodik?) és valami kómás félálomban töltöttem a napot. Ebben közrejátszhatott a nagyfokú oxigénhiány is, valamint a tény, hogy a kutyusok – egyem a kis szívüket - , mindhárman úgy gondolták, hogy ők terápiás jelleggel odabújnak. Ami tekintettel a kanapé, az én és a kutyák méretei közötti aránytalanságra….szóval nagyon be tud szűkülni az amúgy sem bőséges tüdőkapacitás, ha egy 45 kilós kutya fekszik rajtad, + 25, +30 itt-ott. Olyannyira, hogy a távirányítóért se nagyon bírtam elmászni, így kénytelen voltam az összes idióta könyvtáros részt megnézni. Hello, a könyvtáros vagyok. Hö, nekem meg kötőtűm van és nem félek használni, bár most azt sem érem el.

Aztán bekövetkezett a mélypont. A takonykór elérte azt a legundorítóbb szakaszát, amikor egész nap orrot fújsz, mintegy 3 másodpercig kapsz levegőt, oszd be ügyesen, ritka pillanat, majd újra elzáródik az összes légutad, mintha ez valami reflex lenne, egy életmentő teszt, pl. mely testnyílásodat tudod vészhelyzet esetén oxigén felvételére ösztönözni. Túlélés a nappaliban kezdőknek. Szóval nem elég, hogy elzáródik, de az ismételt orrfújással semmit sem érsz el, csak úgy sípolsz, mint amikor az oviban az orrodba dugtál egy pötyit. Mindeközben a huszadik orrspray reklámot nézed és irigyled azt a béna lúzert is, aki előadja, hogy ettől aztán kap levegőt, mert pontosan tudod, hogy már nem nyúlhatsz orrspray-hez, különben éjszakára felszívódik az orrnyálkahártyád az agyadba és akkor nagyon megszívod. Szó szerint.

Hála a Magasságosnak, elérkezett a vasárnap reggel. Miss Nyomorék felkel, kivonszolja magát a kanapéra, láz levonult végre. Ideje volt, a lázcsillapító fogyasztásom felülmúlta a 20 éves átlagomat. Konkrétan egy levél Advil kurvadurvafortehulksuperman-nek vertem a seggére 4 nap alatt. Megjegyzem, a lumbágómnak mit sem használt a fájdalomcsillapító. Egyéb pszichedelikus anyaggal meg nem rendelkezem. Akkor most vizualizálj! Én, a kanapé, a macisom, lábak felpolcolva, kötés az ölemben, a 3 személyes kanapé megközelíthetetlen a papír zsebkendő halmoktól, kutyáktól, vizes kulacstól, a tévében mindenfélét nyomoznak, miközben én adom az alapzajt, hol vonyítok a derekam miatt, hol sípolva orrot fújok, mintha lenyeltem volna egy rózsaszín gumimalacot.

Hát’ nem csoda, hogy még élek?