Oké, odafent nem akarják, hogy
tanuljak. Mert tanulnom kellene, ezért nem leszek túl szószátyár. Tudás helyett egyelőre csak pánik van. Don’t fos, anyám, mondaná a fiam, de egyelőre csak I’m fosing. De a Microsoft Istene azt gondolta, ez a
legideálisabb pillanat, hogy frissítés miatt kihúzza a seggem alól a gépet, és
mindent amit eddig írtam, elküldjön a bánatba. Úgyhogy csak pár mondat és tiplizek tanulni.
Családi kismaminknak kötöttem ezt
a kendőt szülinapjára. Bajban voltam, mert Reni nem kimondottan a csipkekendős
típus, de én meg kifejezetten a csipkekendős típus vagyok. Napokon át tartó
keresgélés után végül a Lintillára esett a választásom.
Sportos is, de azért
kedvesen nőies. Nem túl kicsi, de nem is zongoraterítő. Amikor megkapta, éppen az jutott eszébe, amit szerettem
volna, hogy eszébe jusson. Miszerint, milyen jól illik pl. farmerkabáthoz. És
tényleg. Erősen remélem, mi több, ajánlom, hogy jöjjön a tavasz, ezért egy
hűvösebb, könnyebb fonalból kötöttem, nem gyapjúból. (Mercan Batik).
Többféleképpen tekerhető, hordható és nem mellesleg, milyen jól fog jönni, ha a
babuci úgy dönt, hogy a leglehetetlenebb helyen óhajt étkezni, mint anno a
lányom, amikor végigordította a 61E teljes útvonalát.
Először másmilyen színből kezdtem
el, de végül úgy döntöttem, ez renisebb, és olyan jó kis krókuszszínű, ami
nekem a nagyon tavaszt jelenti. Fotót majd kérek bevetés közben is, egyelőre
rohamban ennyit sikerül.
Nagyon szép. A Mercan jó választás.
VálaszTörlésKöszönöm. Szeretem azt a fonalat. Szép fénye van, puha, tartós, jók a színei.
TörlésTökéletes!
VálaszTörlésPrecioso!!!
VálaszTörlésÚgy gondolom, nagy öröm ha valakinek megaláljuk ( elkészítjük)az ízlésvágának megfelelő ajándékot.az már egy plusz, ha az ajándékozó "jól szórakozik " miközközben készíti.Csinos kendő.... nekem az óceán jutott eszembe róla.
VálaszTörlés