2017. június 29., csütörtök

MÁV advantures ékszerrel :-)

Vannak egészen fura napok. Amikor semmi se jön össze, mégis minden összejön. Ez a mai is elég kalandos lett.
Mára szerveztem az összes tennivalót a városban. Az apropót az adta, hogy Ányi akit 1600 éve ismerek az NLC keresztszemes fórumáról, felajánlotta, hogy nekem adományozza a tictacos dobozait. Jó sokat. A történelmi hitelesség kedvéért, én kunyiztam, ő meg a facebook-on jelentkezett. De mivel már valahol vidéken laknak, alkalmazkodtam hozzájuk, és ma átmentem a nemszeretem oldalra J. A nap további részében is parkolhatatlan és drága környékekre mentem, így a vonatot választottam.
Felszállok délben a vonatra, Kőbánya felsőn leszállítanak. Meg kell várjuk a gyorsvonatot, majd az bevisz a Keletibe. Hö, király. Városba be, minden dolog elintéz.  
Azember talált valami helyet, ahol alá lehet írni a petíciót az állatvédelmi törvények szigorítása érdekében. Ők nem tudtak róla, hogy náluk lenne ilyen petció :-). Egyébként van, holnap alá is írom a dokinknál, ha már itt lyukra futottunk.
Hazafelé, eszelősen mondja a hangosbemondó, hogy a szolnoki gyorssal tudunk eljutni Kőbánya felsőre, ott átszáll, stb. Mert ez így olyan „egyszerű”. Többnyire itthonról dolgozom, így csak akkor teszem ki a lábam a kerületből, ha nagyon muszáj. Belőttem a vonatot, 25 perc a Keletiből haza.  
 Elindulok 16:15.kor a szolnoki vonattal. Ezer ember, a peronon is, mint a heringek. Légmozgás nulla. Nem vagyok egy izzadós, de a szemembe csorgott a veríték a homlokomról. Persze az sem segített, hogy az összezsúfolt emberek is párologtak. Elindulunk, megállunk valahol kint a prérin, a tűző napon, vagy 5 percet várunk. Kevésnek tűnik, de 50 fokban ez is sok. Leszállunk, végre levegő. Megyek a tömeggel. 


Nem igazán ismerem a város komplett vasúthálózatát, annyit tudok, hogy a Gödöllő, Hatvan vonal nekem király, a szolnokiról meg gyorsan szálljak le, mert nem annyira áll meg ott ahol lakom. Mivel gyanús volt az irány, kérdezem a kallert, hogy megáll-e ott, ahová mennék. Határozottan állítja, hogy természetesen, szálljak csak fel nyugodtan. Nem is igazán figyeltem, olvastam, úgy 10 percig. Mivel pont olyan vonat volt, ahol nem mondják be a megállók nevét, kipillogtam az ablakon. Húbazz. Én erre még vonattal tuti, hogy nem jártam. Budapest vége tábla. Azta. Egy életem, egy halálom, a következőnél leszállok. Így is tettem. Áll két középkorú hölgy a megállóban. „ Jó napot kívánok! Nagyon kérem, árulják már el, hogy hol a büdös, bánatos francban vagyok?” Rákoshegyen. Az király. Legalább a kerület stimmel. De az autóm minimum 6 km-re van a P+R-ben. Nálam a táskám, a vizem, 2 szatyor, + a vacsora. Nem dobott fel. Elkísértem őket a buszmegállóba. Nem baj, hogy mindenre felkészült vagyok, ha esetleg lealjasulna a BKK automatánk, -ami igen gyakran megesik vele, most is csak hűlt helye van leginkább-, akkor legyen jegyem. Nézem a buszokat. Ú, legalább az egyik érinti a vasútállomást. A másikat. Azt, ahova érkeznem kellett volna, ha nem ver át a kaller. Sokkot kaptam. A menetidő az állomásig, írd és mond, 25 perc. Autóval úgy 3,5 perc, de legyen 5. Ennek okán ma megismertem a kerület minden istenverte bokrát, virágát és száraz rétjét. Már majdnem a ház előtt is jártam, de legalábbis a legközelebbi megállóban, de az autót mégse akartam az állomáson hagyni. Ez az aprócska trükk, több, mint egy teljes órát vert az utazásomra+ egy buszjegyet. 16:45 helyett, 18:00-ra már itthon is voltam.


De legalább megérkeztek a gyönyörű könyveim, bár kettőt még várok és a csodaszép pin up ruháim. Ha + egy órával fizettem értük, egye meg a fene. Megérte. 


Azért ez mégis csak egy kreatív blog, mutatok is valamit. Böngészgettem Ányi oldalát, de nem igazán leltem semmi utalást arra nézvést, hogy hord-e bármilyen ékszert. Szerettem volna adni neki valami apróságot a dobozkákért. A stílusát nagyjából ismerem, így a legegyszerűbb megoldást választottam. 

Ásvány bőr lariat

Viszonylag natúr színeket, semmi csicsa, de azért mégis különleges megoldást, bőrrel, mert az jól illik az egyszerűbb ruhákhoz is. Kunzit és indian achátból, meg egy kis kristályból alkottam egy lariatot. 

Kunzit indian agate

Tudjátok, amit lehet bújtatni, tekergetni. A fotón a bőr még nagyon kunkorodik, mert friss, nyers bőr, amit feltekerve tárolnak, de használat közben mindenképp fog puhulni és ha fellógatva tárolják, ki is egyenesedik.

Achát nyaklánc bőrrel

 A fotók csak sebtében készültek délelőtt, mert ugye rohannom kellett a vonathoz, előtte meg szakadt az eső. 

2017. június 26., hétfő

Ciao, Bella!

Hétvégén be tudtam végre fejezni Bellát. Peng Edit tanfolyamán tanultam, de mivel szokás szerint a legbonyolultabbra, vagy legalábbis részletgazdagra vetettem szemet, így nem volt elég a tanfolyam 6 órája, hogy befejezzem.

Peng Edit Bella medál


Túl sokat nem is tudok írni róla, imádom. Ennyi. Gyönyörű, finom, szolidan elegáns és hihetetlenül könnyű. Bőr hátlapja van, mint a sujtás ékszereknek általában. Biztosa készül még, sőt, megkockáztatom, a gyöngyhímzés és a horgolás mellett, ő lesz a 3. fő irány. 

Sujtás ékszer Bella

A kis rücüket a széléről elhagytam. Nem lustaságból, mert rátettem, de valahogy soknak éreztem, így inkább maradt a maga pőreségében. Tablecut, kézzel készült üveggyöngyökből és Swarovski  gyöngyökből készült. 

Peng Edit Bella

Próbálgattam, hogy rövid, vagy hosszú állású legyen. A sujtás medálokat általában rövid láncra teszik, de neki határozottan jól áll a hosszú is. A finom pasztell színei jól érvényesülnek valamilyen egyszínű ruhán. 

Sujtás medál

A fotók nem igazán sikerültek színhelyesre, talán a leghalványabb az igazi. Egyáltalán nem narancs a narancs, hanem egy finom barack árnyalat, és a lilát is halvány orgonának mondanám. 

Sujtás ékszer

Egész nap nézegetem, úgy szeretem J. Amikor Diának leszállítottam a kék korszakos horgolt szettet, pont azt mondta, hogy a sajátját (mert ez ajándék lesz) napokig nézegette, simogatta. Teljesen megértem J

2017. június 21., szerda

Kis kék korszak

A kék horgolt szetthez 3 fülbevalót kért a kedves megrendelő. Két kisebbet és egy hosszabbat. A stílust nem egyeztettük, de igyekeztem 3 különbözőt készíteni. 

earrings

A horgoláshoz amúgy sem egyszerű, mert elég egyedi a technika.

Bead crochet beaded bead

Az világos volt, hogy lesz egy horgolt golyó. Megterveztem hozzá a mintát, meghorgoltam a golyót. Az túl nagy lett fülbevalónak. Terveztem kisebb mintát, ez már helyeske. Először azt gondoltam, ebből csinálok valami hosszabb fülit, mondjuk olyasmit, mint a virágbogyó, vagy hosszabb száron lelógatom, de valahogy nem igazán tetszett. Végül kapott egy kis fémet, és natúrban rátettem egy akasztóra. Tükörben a fülemhez tartottam, határozottan kedves darab, így marad.

Ásvány fülbevaló

A második jó lehetőség az ásvány. Természetesen egyik ásványom színe sem passzolt hozzá, így hónom alá csaptam a nyakláncot és elzarándokoltam egy gyöngyösbótba’. Találtam is tűzachátot és két Swarovski szívecskét is, őket céltalanul hoztam el, hogy majd ráakasztom valamelyikre, vagy önmagában lesz valami. Nem hagyhattam ott a színe miatt. De olyan kedvesek voltak együtt, hogy összepárosítottam őket. Remélem azért még picinek számít J

peyote fülbevaló

A hosszúra sok ötletem volt. Van egy  jó brick technikás típus, arra nagyon fájt a fogam, de több problémám is volt vele. Elég hangsúlyos. Elviszi a szemet a láncról, és nem mindenki szereti ezt a stílust. Kicsit etno, kicsit színes és zavaros. Én kedvelem, de legfeljebb egy egyszerű bőrös lánc mellé tenném. Úgyhogy ez is kiesett. Nézegettem ezer mintát, de a speciális gyöngyök színei sem passzoltak, pedig van sok petrolkékem-zöldem is. 

Gyöngyhorgolt nyaklánc karkötő fülbevaló

Aztán gondoltam, tervezek egy brick rombuszt  a lánc valamelyik mintájából. Á, ez se jó. Kicsit meg voltam lőve, mert más típusú gyöngyből kell fűzni, mint a horgolás és hiába ugyanaz a gyártó, más a színskála. Mázlim volt. Az 5-ből 4 alapszínt össze tudtam szedni, így kigondoltam ezt az egyszerűbb fazont, ami szerintem jobban illik a geometrikus mintájú lánchoz, de még nem viszi el a hangsúlyt. Így sikerült.

2017. június 19., hétfő

Megint horgoltam

Ezt a mintát már horgoltam korábban. Nyugodtan kijelenthetem, hogy a kedvencem. Szinte már fejből fűzöm fel. Na jó, azért annyira nem, de néhány szekvenciát tudok. Túl sokat már nem is mesélnék róla, régebben kifejtettem bővebben.

beadcrochet necklace

Ezúttal karkötő is készült és 3 pár fülbevaló, de a füliket majd holnap mutatom.
Megint csak a csövecskés megoldást választottam lezárásnak, mint az utóbbi időben szokásom. Az egyik füli tűzachátból van, így a kupakokba is hasonló színű achátot tettem a harmónia kedvéért. 

Beadcrochet

Karkötő mágneses, mint mindig. De ezt lehet, hogy még átgondolom. Pontosan 19 cm hosszú, ahogy kérték, de az átmérője miatt elég sokat felvesz, elképzelhető, hogy delfinkapcsot teszek rá, hosszabbító lánccal, bár azt a megoldást nem annyira szeretem. Vagy csak csomagolok hozzá azt is, és egy ügyeskezű férfi kicseréli rajta, ha szükséges. Majd konzultálok a megrendelővel J. Ő lesz az első világutazó darabom. Külföldön lesz ajándék.

Horgolt nyaklánc


A fotók nem annyira sikerültek színhelyesre, de holnap megpróbálom még a fülikkel együtt, hátha jobb lesz.

2017. június 17., szombat

Sújtás

„Lesújtó” napom volt. Na jó, nem is. A nehéz, a sziszifuszi, a hatékony és a fergeteges  elegye.
Újabb ékszerkészítési technikát tanultam. Pontosabban az alapokat, aztán majd jön a többi.
Mindig rácsodálkozom, mennyit változik az ízlésem. Valószínűleg a fejlődéssel is arányos. A legtöbb kreatív embernek van insprirációs mappája. Nekem is. Ha megtetszett egy ékszer, egy technika, egy apró ötlet, azt elmentettem a gépemre, vagy a Pinterestre. Egyik nap nézegettem, és egy jelentős részét töröltem. Már nem is tetszik, vagy csak nem mozgat meg. A sújtás technikával elég fura volt a viszonyom. Azt tisztán láttam, hogy a versenyeken ez a két technika a legütősebb, de azt hiszem pusztán nem volt meg a tudásom és a felkészültségem ahhoz, hogy önálló ötleteket valósítsak meg. Egyszerűbbnek tűnt a minta utáni fűzés. Ez most picit háttérbe szorult, valahogy nem élvezem annyira, mint a freestyle munkát.

Bella medál

Először jött a hímzés, majd rácuppantam a sújtásra. Egyébként az is visszatartott, hogy nem tudtam megbarátkozni a zsinórvégek káoszával. Ami természetesen nem látszik, hiszen ezeknek az ékszereknek a hátlapját bőr fedi. Mondhatni, olyan volt ez a kis zárlat az agyamban, mintha megreklamáltam volna, hogy a kabát a bélés alatt rendezetlen. Eddig nem is nagyon láttam sújtás ékszert készen.

Sújtás medál

Úgyhogy ma elmentem egy sújtás tanfolyamra. Békata a gyöngyhímzés nagyasszonya, Peng Edit pedig a sújtásé.
Az elején rettentően szenvedtem. Sose láttam belülről (kívülről se) sújtást. Kevés volt a kezem, az ujjaim nem arra álltak, amerre kellett volna, leginkább a két balkéz irányába. A láthatatlan cérna mindenbe beleakad, mintha kötelező lenne, de legalább folyamatosan kicsúszik a tűből, a zsinórok szanaszét csúsznak, ezerfelé kunkorodnak, és akkor még fogjam hozzá a gyöngyöt is. A végén már azt vettem észre, hogy élvezem.

Bella pendant


Nem is én lennék, ha nem a legnagyobb, legrészletesebb medált választottam volna, úgyhogy még van rajta munka bőven, de azért megmutatom, ami eddig készült. Annyival még tudtam fokozni, hogy telis tele speciális tablecut gyönggyel, ami eléggé behatárolta a lehetőségeket. Már az első tekerés után nagyon tetszett, aztán egyre jobban és jobban. Piszok nehéz szimmetrikusra csinálni, de most azonnal folytatnám és kezdenék újabbakba.

2017. június 15., csütörtök

Tudod te :-). A válasz Sealla

Könnyű-e Erzsi barátnőmnek ékszert készíteni? Ha igen, miért nem? J

Ezer éve ígértem, hogy fűzök neki valami szépet. A „tudod te”, találd ki, mindig izgalmas feladat, ugyanakkor rettentően nehéz is. Mert mi van, ha mégse ilyenre gondolt? Persze ismerem a stílusát, leginkább a letisztult, minimalista, de azért legyen ütős. „Tudod, az a sárkányszín az tetszik, csak olyan izék nélkül”. Az izék, spike gyöngyök, és a medál lényege volt J. De persze azért belül tudtam, csak nem sejtettem, hogy mit szeretne. Lépten, nyomon kerestem, mit is fűzhetnék, de valahogy egyik se volt erzsis. Pedig esküszöm, 3 hónapja van az asztalomon, egy csomag „sárkányszínű” szirom, hogy én majd abból..neki..valamit.

Sealla

De nem véletlenül a barátnőm, tudja ő, hogy kell velem bánni, azaz, kész tények, kérés és határidő. Vagyis figyiiii, a fiam ballagására fűznél nekem valamit? Hát hogy a viharba ne!
A ruha, egy nagyon szép, mogyoró, vagy tejeskávé, vagy milyen színű, elegáns darab. Rögtön beugrott a Lorell2 medálom, aminek pont olyan a közepe és tudom, hogy nagyon tetszett neki. Nem a munkát szerettem volna megúszni, mert kifejezetten szeretem, ha feladatot kapok, amin agyalhatok és nem „csak úgy” csinálok valamit, de ez annyira illene a ruhához. De volt bennem egy kis félsz, amikor felajánlottam. 

Gyöngyhímzett nyaklánc

Semmiképp nem szerettem volna, ha úgy érzi, hogy rá akarok sózni valamit, ami már készen van. Olyat szerettem volna, amit kifejezetten neki szánok. De biztonságot adott, hogy azért van már készen valami, ha kell. Nem volt túl hosszú a határidő, hogy sokat lehetett volna agyalni rajta.
Kék irányba szerettem volna mozdulni mindenképp. „Tudod, az a pávás nyakláncod olyan szép, olyan jó színek”. Oké, de annak már van gazdája, meg nem is ilyesmiben gondolkodtunk ehhez a ruhához. Gondoltam, hagyományos fűzési technikával fűzök valamit, de azokból a színekből, ami a pávában van. Ez egy nagyon hülye ötlet volt. Előszedtem egy állati szép, türkiz Lunasoft közepet, hogy eköré fűzök egy Deklát. Van nagyon klassz kék, de olyan pávásan íriszes chilim hozzá. Első körben elbambultam, nem fért bele a befoglalásba a kaboson. Ja, megint elolvastam a mintát, vagy nem…

Hímzett medál Sealla

Lebontottam. Á, akkor fűzök egy Zénát. Azért Zénát, mert a Lorell csipkés szélét kicsit soknak gondolta a delikvens. A Zéna full egyenes, semmi faxni. Életem legelső medálja volt, amihez tudatosan bevásároltam, és tulajdonképpen minden szempontból az első medálom volt. Előszedtem a türkiz alapokat, Amazonit lett volna a közepe. Fűztem, fűztem, próbáltam én beletenni a páva színeket, de nem tetszett. Úgy 80 százalékánál elérkezettnek láttam az időt, hogy feladjam. Márpedig ebből akkor is pávaszín medál lesz. Oké, lehiggadtam, vissza a Deklához. Befoglalás pipa, jöhetnek a színek. Fűztem, fűztem, köze nem volt a pávához, majd észrevettem, hogy a befoglalásban, azaz az első lépésben lévő gyöngyök közül egy eltört. Nem tudom, hogyan. Mindenesetre kezdett atomjaira hullani. Oké, bakker, értek én a szóból, még ha lassan is. Az a bika Hold, ugye.

Gyöngyhímzés

Tudod mit Nyuszika? B+ a létrádat. És akkor esett le, 3 napnyi kínlódás után, hogy megtanultam gyöngyhímezni, miért nem hímzek egy medált? Újragondol. Kerestem egy egészen másmilyen kabosont. Nincs is belőle több, mert egy tengerkékeszöldes, fényes felületű Polaris. A Polaris legtöbbször matt. De ez annyira gyönyörű. Annyira erzsis, hogy onnan már nem eresztettem. Leültem hímezni. És megszállt a zen. Ez aaaaazzz! A hímzés egy igazán freestyle kategória. Biztosan elérkezik az az idő, amikor előre tervezek majd, de most annyi volt meg, hogy ez lesz a közepe. Próbálgattam ezt is, azt is. Az elején nagyon tetszett. Aztán a rücücü előtt egy körrel, negyedig felvarrva a bőr a hátára…..Ez unalmas, mint a hóolvadás. Egyáltalán semmi olyan nincs benne, amitől alkalmi lenne, vagy az a plusz, amit én adni akartam. Amitől bettis-erzsis lesz. Megint félretettem. Ebből, babám Lorell lesz. Este 9, holnap oda kell adnom és én nem csináltam semmit. Kizárt. Így nem állhatok elé. 

Gyöngyhímzés

Kicsit lenyugodtam, visszaültem. Befejeztem a bőr felvarrását. Kotorásztam a kis fiókjaimban, amiből úgy 96 db van, de tényleg. A Macskajajban mondta Dadan, ha valamit nem tudsz megoldani pénzzel, oldd meg sok pénzzel. A pénzt behelyettesítettem Swarovskival és elkezdtem díszíteni. Jé, már majdnem tetszik. Na még valamit. Kristálypillangó lógica. Fém biszbaszok. Alakul. Végül úgy mentem aludni, hogy igen, ezt fogom odaadni. Láncot ma fűztem hozzá. Egyszerű sodrony, gyöngyökkel díszítve. Így már tényleg elégedett vagyok vele.

Gyöngyhímzés

Kis kalamajka után összefutottunk egy kávéra. Odaadtam, kiveszi a kis csomagból és ennyit mond. Igen! Ez az! Erre gondoltam! Meg még fél óráig próbálgatta, nézegette, örömködött. Így én is örömködtem. Több okom is volt rá, stikában leszervezte Mónit is, így hárman kávéztunk. Olyan ritkán sikerül, de olyan jóóó!
És egy kis meglepit is adtam mellé…és ez is olyan jóóóó!
Úgyhogy ezt egy nagyon klassz napnak minősítem.


2017. június 9., péntek

Nyár van, nyár..lepke nincs

Szeretem, ha mindig van felfűzve valami horgolnivalóm. Mert hurcolhatom magammal és a kieső pár percekben is horgolhatok. Optimális esetben persze, ha jó a felfűzés. Előfordult horgolós korszakom kezdetén, hogy elvittem anyáékhoz. Mennyire jó lesz nekem a délutáni traccsparti közben horgolni. Az első 10 szemből hiányzott egy, természetesen nem voltak velem a gyöngyök, hogy pótoljam, úgyhogy ennyit a horgolásról.

gyöngyhorgolt lánc

Csendben megsúgom, hogy még soha, de soha nem sikerült hibátlanul felfűznöm. Nálam mindennek a rákfenéje az unalom. Legyen az sport, könyv, bármi. Márpedig a felfűzés unalmas és monoton. Gyakran kapom magam azon, hogy rutinszerűen fűzöm, közben pedig egész máshol jár az eszem. Ilyenkor szoktak összekeveredni a színek és a számok, amit utána javítani kell.
Ez a minta különösen emlékezetes. Mondhatni, egy technikai rejtély. 

Gyöngyhorgolás

Valahol láttam egy kész darabot, vagyis nem én, hanem valamelyik gyöngyösleány találta, én pedig magamra vettem, hogy valaki megrajzolná hozzá a mintát? Megrajzoltam. Ismétlődő mintaegységekről van szó, így felesleges lett volna egymás után 7-8x felrajzolni, lerajzoltam egyet. Feldobtam a csajoknak, majd rá is felejtettem, mert égre-földre nem találtam megfelelő türkizt, mi több a Google sem talált. 

horgolt nyaklánc

Ezzel is inkább megalkudtam. Az eredeti képen élénkebb volt, de az szerintem cseh 11-es gyöngy volt, annak meg egészen más színei vannak, mint a japánoknak, amivel én horgolok.
Aztán jött a szokásos, mit horgoljak problémakör. Fel is fűztem, egy egység kész, de nem passzol hozzá a következő. Naná, hogy addigra már az egészet felfűztem, mind az 5200 db gyöngyöt. Egyszerűen nem értettem. Egy szem kéket elsikkasztott. Néztem a rajzot, az hibátlan. Gondoltam egyet, dobtam hozzá még egy ismétlést, akkor jó lett. Úgy tűnik a matek nem egy egzakt tudomány, pedig azt gondolnám, hogy x db színes négyzet, meg x darab színes négyzet, az y db színes négyzet, de ez y-1 lett. Így esett, hogy minden ismétlésnél bele kellett tennem egy plusz szemet. Természetesen észrevehetetlen volt annak az egy szemnek a hiánya, de én tudtam, hogy onnan hiányzik és akkor oda a tökéletesség J.

crochet necklace

Az első egységnél amúgy is megtréfáltam magam, valahogy felszaporítottam a 19 szemet 20-ra és nem találtam meg, hogy hol. Úgyhogy addig bontottam, amíg egyszer csak 19 lett megint. Ilyen apró gyöngyöknél nagyon könnyű elnézni, hogy hova kell bökni.
Megfogadtam, hogy nem hagyom sokáig parlagon, ugye az a fránya szerelvényezés, már megint. Így ma nekiugrottam. Kicsit rá kellett pihenjek a szettre, amit tegnapelőtt mutattam a facebook-on.

gyöngyhorgolás

Megint a kis csövecskét választottam. Ezt szeretem a legjobban. Többféle gyöngyöt kipróbáltam a végére, végül a türkinit győzött, mert a rózsakvarccal nagyon barbie-s lett. Jut eszembe, türkinit. Ami nem egyenlő a türkizzel. Hívják hamis türkiznek is, mert sokan szeretik ezzel átvágni a népeket. A türkinit nem más, mint színezett howlit.  Ami szintén egy ásvány és egyáltalán nem haszontalan, vagy értéktelen, de közel sem annyira különleges, mint a valódi türkiz. Úgyhogy ha egy „türkizen” túl szabályosak a színek és a repedések, akkor biztos, hogy howlit.

gyöngyhorgolás


Egy gyönyörű T kapcsot tettem rá mágnes helyett. Az így tekeredő mintáknál szerencsésebb az olyan záródás, ami nem engedi a tengelye körül elfordulni a láncot, így lehet szabályozni, hogy lehetőleg a minta kerüljön előre. Igazi nyári darab lett. 

2017. június 6., kedd

Menta tea

Szombaton megint Békatánál voltam tanulni. Ezúttal maratonira sikeredett a dolog, este 10 körül értem haza, reggel 10-kor kezdtük. A lelkesedésem persze mit sem csökkent a fáradtsággal. Jó társaságban még elfáradni is jó.

Bead embroidery

Azt mondta Kata, ne vigyünk semmit. Így nem volt lehetőségem 3 napot agyalni rajta, ahogy szoktam. Teljesen koncepció nélkül álltam neki. Kiválasztottam a tálcáról 2 ásványt. Egy szem formájú  ametisztet, ezt végül el is hoztam, majd lesz belőle valami. A másik egy barnás sárkányvéna achát volt, türkiz repedésekkel. De nem akart megszállni az ihlet. 

Achát medál

Miután sanszos volt, hogy még este is színeket fogok keresgélni, levettem a tálcáról egy harmadikat, ezt a csíkos zöld achátot.  
Az achát megnyugtatja az elmét, egyensúlyt teremt. Kiegyensúlyozza a jin és jang energiát, összehangolja a két agyféltekét, megnyugtat. Delfedi önmagunk értékeit. A tisztaság kövének is tartják, mely rávilágít a bennünk lévő káoszra, félelmeinkre. Védő kőként is ismeretes. Szervi sziten az emésztésre, hasnyálmirigyre, fejfájásra hat. Mi más kellene egy IR-esnek, mint egy kis ping a hasnyálmirigynek :-). 

Hímzett achát medál

A fotókon egy picit sötét, egyébként gyönyörű halványzöldek, kékek vannak benne. Kicsit ügyeskedni kellett a befoglalásnál, mert amellett, hogy bazi nagy, még jó vastag is. Mindkét oldala íves, nem lapos a háta, mint ahogy egy rendes cabochonhoz illik.  

Achát medál

Órákig kínlódtam, sehogy sem akart tetszeni. Olyan semmilyen volt az előző pink narancshoz képest. Minden egyes új körnél egy óra gondolkodás, próbálgatás, milyen színű legyen?

Bead embroidery pendant

A kék átmenetes strasszt egy kicsit megbántam, de összességében végül is nem rossz. Aztán rákerült az opálos Swarovski rivoli, meg kis virág, ez az. Végül Kata a kezembe nyomta ezt a szép jade cseppet, ami  feltette az i-re a pontot. 3 napja nézegetem, annyira szép. 

gyöngyhímzett medál Békata

A kivitelezés sokkal jobban sikerült, mint az előző.  Határozottan egyenesebbek a sorok.

Csak valami egyszerű ruhát bír el, mert óriási darab. Egy fehér blúzt, vagy nyári ruhát. Azt hiszem rövid, fehér, fonott bőr láncot fog kapni. Minden egyéb sok lenne.

2017. június 2., péntek

Felszállott a páva

A nagy izgalmakra, gyorsan megcsináltam ennek a láncnak a szerelvényezését.
Szegénykém, ő egy igazi mostohagyerek. 
Odáig vagyok a pávákért, a színeikért, a méltóságukért. 

Páva nyaklánc

Régóta terveztem egy pávás horgolt láncot, de nem találtam az igazi mintát és a megfelelő színeket. Pedig célirányosan vettem pávaszíneket is. Aztán egyszer nekiültem, hónapokkal ezelőtt. Némi fejtörés után felfűztem. Kb 7-8 centi volt kész, de  valahogy nem voltam elégedett. Nem azt a hatást adta, amit elképzeltem. Le akartam bontani,  hogy kicseréljem benne a bronzot finomabbra. De a lányok lebeszéltek róla, pont így ütős. 

Ferde horgolt nyaklánc

Aztán mégis le kellett bontanom, mert kiderült, hogy a narancsos gyöngyöm kopik. Nem kicsit. Már attól, ahogy fogtam horgolás közben. Hiába japán gyöngy, hiába gondoltam azt, hogy anyagában színezett. Kanárisárgára kopott. Nem a lebontás volt a nehéz benne. Ott volt 6850 db összekevert gyöngyöm. Problem two, mit tegyek be helyette? Nagy nehezen megalkudtam egy színnel.

Peacock necklace

Az egyik legnehezebb minta, amit eddig horgoltam. Nem nagyon van benne fix támpont. Volt, hogy 30 körrel később vettem észre, hogy hibás, visszabontottam. Egy hiba így is van benne, de az már úgy marad. Jellemző, hogy amikor már 90%-ban készen volt, sokkal jobb színeket találtam. Szegényt annyira utáltam a végére, hogy nem volt erőm szerelvényezni. Így kallódott az asztalomon hónapok óta. 

Pávás horgolás

Egyszer leültem, hogy befejezzem, de addig jutottam, hogy az egyik kupak nem illett a szép kapocshoz, a másik kupak meg nem illett a lánchoz, ami passzolt volna a kapocshoz. Egyébként nagyon szeretem ezt a kupakot. Valószínűleg vörösréz, így nem fog lekopni, legfeljebb sötétedik egy picit. Ma jutott eszembe, hogy valamikor vettem vörösréz kapcsot. Előkotortam, és…gyakran emlegetem Murphyt. Szerintem kedves édesanyja is erőst csuklik már. Ugyanis, amikor épp a legkényesebb művelettel zsonglőrködtem, beletelefonált a lányom. Ez úgy megzavart, hogy beleejtettem a szerelőpálcát gyöngyöstől, de addigra már félig be volt varrva. Mire kibrékeltem, elszakadt a cérna. Ami nem maradhat úgy, mert lebomlik az egész. De ha már eddig eljutottam, nem adhatom fel. Akkurátusan, atombiztosra megcsináltam.

Harness bead crochet necklace

 Megküzdöttem érte, de nem bántam meg. Nagyon tetszik a végeredmény. Majd kitalálok hozzá valami fülbevalót is. Lehet, hogy tervezek egy horgolt golyót.