Már mutogathatom, odaadtam.
Először is szögezzük le, odáig
vagyok a pávákért. A csodálatos színeikért, a méltóságukért. Már a dreambird
kendővel is az volt a tervem, hogy mindenképpen készül egy pávaszínű. Mert
igenis van olyan, hogy pávaszín.
Ezeket a pávákat a neten
találtam. Az eredetije fülbevaló. Mindig is tetszett. De akkor vesztem el
végleg, amikor a kedvenc gyöngyösboltomban (Gyöngyélet) megláttam a vitrinben.
Medál volt egy nagyon szép láncon. Igen, ezt így szeretném. Aztán álmot láttam.
Ebből a pávából hármas ikreket fogok fűzni. Egyet anyukámnak, egyet Reninek
(akinek ígértem egy olyat, ami nekem is tetszik) és persze én is szeretnék
egyet. Bár a fotón még csak ketten vannak.
Timi segített összeválogatni a gyöngyöket, megvettem Gordon Éva zabszem
mintáját a lánchoz. Nagyon szerettem fűzni. A pipi sem nehéz, és a zabszem is
könnyebb, mint amilyennek látszik. Persze azért el lehet molyolni velük, mert
elég sok gyöngyöt eszik. De a végeredmény mindenért kárpótol.
A fotók…..Azt a tanácsot kaptam,
hogy ha az ékszert szeretném kiemelni, csak egyszerűen, fehéren. De az a
helyzet, hogy hiányzik a meleg, gyűrött háttér és a szép tárgyak. Ez főleg
ezeken a fotókon ütközik ki. Ráadásul szokás szerint este, lámpafénynél
készültek. Gyanítom, hogy nyárig ezen fogok raplizni.
És a végére egy karácsonyfa.
Rajta a kis hímzett díszeim.
Csodaszép! :) A páva mintáját is árulják a Gyöngyéletben? Már legalább egy éve nem fűzőcskézem - időhiány -, de van jó sok maradék gyöngyöcském... S ez bizony nagyon mutatós! :)
VálaszTörlésKöszönöm. A pávát valami oroszon találtuk, szerintem free.
Törlés