Miután
befejeztem a romantikus karkötőt, járt nekem egy új project. Na jó, csaltam, ez
előbb készen volt, de becsületesen letudtam a restanciámat utólag.
Elkapott
a gépszíj horgolásügyileg, mióta ráéreztem a helyes technikára. Szeretem, mert
a minta úgy áll össze, mint régi kedvencem, a keresztszemes hímzés, ugyanakkor
lehet horgolni és még gyöngy is. 3in1. Legjobb. Kicsit megcsappant az alvással töltött időm, pedig eddig sem vittem túlzásba. De nem lehet letenni. Csak még egy kör, meg még egy, meg még egy. Közben vége lett a filmnek, mindenki alszik, és közben hajnali kettő lett, pedig 1 perce még csak éjfél volt. Ki érti?
A felfűzés ugyan macera, de
utána bárhová vihető. Egy részét vonaton horgoltam. Mit csinálsz, ha van egy
felesleges gyöngy a sorban, még legalább fél órád lenne horgolni, de nincs
nálad fogó? Semmiképp sem telhet el fél óra üres bambulással, így nemes
egyszerűséggel ráharaptam a bűnösre J. Segíts magadon, ugye... Elég kevés esélyt láttam rá, hogy valaki fogóval a retiküljében mászkál. Vallok, én szoktam.
Nem csak láncokon, ruhákon, táskákon is láttam
hasonló mintát. Sőt, még banyatank is kapható ilyen mintával. Megfogott ez a
fajta kontraszt, amit a rózsa és a tyúklábminta vagy olyasmi ad. De létezik
pepitával, vagy fekete-fehér csíkokkal kombinálva is. Mintát nem találtam
hozzá, illetve talán egy 24 szemeset, de mindben volt valami, ami nem tetszett.
Így terveztem egyet magamnak.
Eljátszottam
vele két estét, mire összeállt, bár utólag másképp csinálnám. Megint nem
zsíroztam le előre a kupakot, ami érthető, hiszen fogalmam se volt róla,
mekkora kell majd rá. Így megterveztem a szokásos hosszra+szerelék. Aztán
vettem egy klassz mágneses kapcsot, amihez viszont 4 centivel hosszabb lánc
kellett volna. De addigra már készen volt a fele. Ez nem az a minta, amihez utólag
lehet toldani, mert akkor elcsúszik az egész. Így másik kupakot tettem rá, és
kapott néhány gyöngyöt kiegészítésként.
1,3 cm az átmérője, elég látványos, de
még nem vastag. Ugyanakkor a 20 szemes köröknek köszönhetően, szépen kifekszik
a minta, nem látszik át a cérna. Ebbe már kellett merevítőt tenni, nem tetszik,
ha viselés közben itt-ott kilapul. 15/0
méretű Miyuki gyönggyel horgoltam, kb. 5800 db van benne, és gőzöm sincs mennyi
munkaóra, jó sok, úgy 25 körül, de ha a tervezést is veszem, akkor azért 30
felett is lehet. Pedig már elég gyorsan megy a horgolás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, ha megtisztelsz a véleményeddel:-).