Myrna

Csak nem akartam, hogy ilyen lúzerül érjen véget a tegnapi nap, így este 10-kor nekiálltam az utolsó simításoknak.

A medált már nem is emlékszem, mikor kezdtem el. Kovács Éva ezer éves mintája, Myrna. Valamit akartam kezdeni ezzel a narancs kagylókoronggal. Olyan régóta állt a dobozomban, hogy szégyen. Van még vagy 10 db 😊. De akkoriban még egészen más típusú készletem volt, szerintem egyetlen darab ilyen méretű kaboson se volt itthon. Bár lehet, hogy most sincs.  

Egészen jól indult a fűzés, (úgy értem 2 éve) de a végére nem tetszett. Egy darabig kerülgettem a tálcán, aztán elkezdtem lebontani. Egy kis részt hagytam, ami tulajdonképpen egész helyes  volt. Aztán félretettem.

A múltkori rendrakós őrületemkor megint a képembe tolta magát. Na jóvan’, maradj itt. Még egy kicsit kerülgettem a fűzőalátét szélén, megtapiztam, nézegettem, de nem mozogtunk együtt.

Végül egyik este szalma voltam. Azt hiszem elfogyott a horgolnivalóm, vagy csak annyira fájt már a vállam, hogy gondolni se tudtam a horgolótűre. Ez is milyen már, hogy a vállam fáj a horgolástól? Mondom, hogy lúzer.

Szóval szalma este, filmnézés, de most komolyan csak úgy, ahogy a többiek? Leülök és nézem? Nyugtalan kéz szindróma. Van ilyen egyáltalán? Muszáj valamit matatni. 

Köthettem volna, mert van vagy 3 befejezetlen kötésem, de mire újra felvettem volna a fonalat, képletesen is, reggel lesz.

Akkor már tényleg kibökte a szememet ez az 1/3 medál. Be kellett fejeznem és kész.

Aztán a szokásos dilemma, milyen láncra tegyem? És akkor gondoltam egyet…csak nem horgoltra? Achát került a kupakra, ami a sötét háttér miatt nem a valódi színét mutatja a fotókon és kellett a kapocsra egy kis swarovski. Egészen elszoktam a sima horgolástól, de "sitty-sutty" felfűztem, meghorgoltam, szerencsétlenkedtem a szerelvénnyel, és íme ő, Myrna, a fotózhatatlan.