Mediterrán szívtipró

     Olyan régen írtam, hogy már többen kérdeztétek, nincs-e valami baj:-). Nem, nincs semmi baj, csak ez a sok hobbi és egyéb.....Vagy csinálom, vagy írok :-). Most is legalább 3 különböző témában tudnék tucatnyi bejegyzést írni, és az 5letest is elhanyagoltam, pedig Hajcihő címmel okoskodnék a samponokról, kondícionálókról, mi több a hajfestékekről is. Természetesen továbbra is keverem a krémeket, varrogatok, újra próbálkozom több-kevesebb sikerrel a Flyladységgel, sok időt visz a ház, a kert, a sport, a gyerekek, az olvasás, és........egyik legnagyobb szerelmem, a kutya. Lehet, szegény anyukámat itt és most fogom sokkolni. :-)

     Azzal kezdeném, hogy:

" Senki ne gondolja, hogy az ember a kutyától lesz kutyabolond. Szó sincs erről. Ez veleszületett tulajdonság. egyszer csak úgy előtör az emberből, minden különösebb előzmény nélkül. És minden ápolás, gyógykezelés ellenére azzal végződik, Hogy egy szép napon hazaállítunk a hónunk alatt egy kutyával. Egy gyakorló kutyabolond valamelyik állatmenhelyről szerzi be a kutyát, hogy segítsen a kitett, elhanyagolt jószágon. Ez nagyon üdvözlendő tett. Ne féljünk attól, hogy az így beszerzett eb nem lesz olyan, mint az, amelyet kicsit korától magunk nevelünk fel. Sőt, a befogadott kutya kifejezetten hálás lesz, hogy végre jó helyre került, és rendszerint azzal sem kell bajlódni, hogy a szobatisztaság szerfelett kívánatos viselkedésmintázataira megtanítsuk......." 

Csányi Vilmos: Bukfenc mindent tud  (egy édes könyv Leendő és gyakorló kutyabolondoknak).

       Igen, eltaláltátok, egy újabb kutya akart az enyém lenni. Erre tényleg születni kell. Nem csak kutyabolondnak, állatbolondnak. Első élményem, amikor egy szakajtónyi napos pipit ráncigáltam be magamhoz a járókába a nagymaminál. Voltak áldozatok, de csak a jó szándék vezérelt. Később, a tyúkudvarban ültem egy tragacson - na ki tudja, ez mi?:-), vidékiek előnyben- és meséltem a pipiknek, akik ültek körülöttem és nem értették, mit csinál itt a bolond lány, de érdekesnek tűnt, így "hallgatták". Aztán kutya, kutya, kutya. Mindig tudtam, ha a faluban valahol kiskutyák születtek, és ott voltam simogatni őket. Ilyenkor rendszerint haza is akartam vinnie párat, néha sikerült is. De a suliból is tucatnyi kóbor ebbel mentem haza. 1-2 a nagyinál talált jó életet magának. Aztán középiskolás koromban odáig fajult a dolog, hogy kutyaelvonási tüneteim lettek, és vehemensen könyörögtem egy kutyáért. Elsőre egy nem éppen kezdő kutyásnak való fajtát választottam, kuvaszt. A kuvaszból aztán hosszú-szőrű tacskó lett :-). Tudni kell, hogy anyukám retteg az állatoktól. Nem csak a kutyától. Egyszerűen fél tőlük. Nem tudni miért, senki sem nevelte belé ezt a fóbiát. De szerencsére nem nevelte belénk.Nem tudom, hogy sikerült volna-e bárkinek is belém nevelnie ilyesmit, nem hiszem. Azt sem tudom, miért pont én vagyok ilyen "defektes"? Tesóm, szüleim is tisztelik az állatokat, apukám rendszerint befogad a munkahelyére kóbor jószágokat, de ez az agyament állatmánia benne sincs meg. Hosszú szőrű tacsikám, édes tündér szép hosszú kort élt meg anyukám jóvoltából. Miután én elköltöztem, nem akartam a kertben felnőtt kutyust bezárni egy lakásba, így ő maradt. Minden tiszteletem anyukámé, aki minden félelmét és fóbiáját legyőzve (Boncsit nagyon szerették mindannyian, a házban is lakott :-)), ápolta a súlyos beteg, néha gyomorforgató kórságban szenvedő kutyusomat. 

     Az addig rendben van, hogy lakás és elköltöztem. De én is úgy éreztem magam, mint ahogy a kerti kutyus lakásba zárva. Nem elég, hogy nincs kertem, de kutyám sincs. Egy hónapja laktam itt, amikor rádöbbentünk, kutya kell. Szerencsére azuram is mániás :-). Akkor jött Zsozsó. Egész sokáig sikerült "normálisnak" maradnom. Amíg nem mentem menhely közelébe. Na itt vesztettem, és Brandon nyert. Őt már ismeritek. Persze folyamatosan követem a Noé eseményeit, támogató klub, stb. Már akkor kezdett mocorogni bennem valami, amikor megláttam Bendegúzt, a vörösiszapból mentett spániel fiút. Az a bizonyos zabszem. Próbáltam én a mantrát, nem kell még egy kutya, van már kettő, 2 gyerek, 2 madár, halak stb. De a vonzás törvénye ugye nem ismeri a nem szócskát :-). Aztán jött egy cikk. Whisky, a leadott cane corso gyerek, aki panelban lakott idáig, de nem gondolták, hogy ekkorára nő. Biztos körültekintően választottak. Szegénykém alig 6 hónaposan a fajtamentésnél találta magát. Már ő is rebegtette kicsi szívemet. Aztán újabb cikk. Egy sufniszaporító beadott  a veszprémi sintértelepre 4 corso babát. Az egyik nem is maradt életben. És ott ült középen ő. 2 fekete, és egy fehér bamba kölyök. Istenem, de gyönyörű. Már biztosan van gazdája, hiszen fajtatiszta és gyönyörű. Miután elolvastam 2 km szakirodalmat a cane corso fajtáról, eldöntöttem, kell nekem egy coros gyerek! Oó, de mi lesz apával? Már Brandon miatt is álltam a szőnyeg szélén. Ezúttal nem vetettem be a gyerekeket, úgy éreztem, nem lenne korrekt. Egészen addig nem tudtak semmit, amíg nem érkezett meg a kis maffiózó. Ugye ebből már sejthető, hogy működött a lobbi, és természetesen még nem volt gazdája a kis fehérnek. Ugyanis, a fehér szín, hibának minősül a standard-ben. (Németországban meg kuriózumnak). Szóval, ő nem kell senkinek. Farkaskörme is van, bénán áll a lába is, annyira rossz állapotban volt, amikor megmentették. Nem baj, nekem akkor is ő kell. Ekkor még Whisky is versenyben volt, és a mai napig figyelem mi történik vele. 

       

Róma, az én mediterrán szívtipróm:-).

 Hiszen olasz fajta. Nem érdekel, hogy még egy habókos, lakli kölyök, hogy nem szobatiszta, hogy akkora, mint egy boci, hogy mindent lopkod és rágcsál. Ő lett a mi tündér, 26 kg-s corso babánk.

Rakétás bocikám. A szemét operálták többek között.

 Aki most éppen Brandon párnáján szundikál, mert ott sokkal jobb.

 Brandon meg az ő helyén szundikál, mert ott sokkal jobb:-). Zsófi meg a fotelben szundikál, mert ott sokkal jobb :-). 

Brandon a barátom

Zsófi, gyere velem játszaniiiii!!

     Hogy sikerült apát meggyőzni? Nem is volt olyan nehéz. Arany szíve van:-). Szeret engem ez az ember :-). Látta, hogy ez mennyire fontos nekem. És látta, mennyire szomorú lettem, amikor az utolsó nemet kimondta. Akkor fel is adtam. Majd azt mondta: "Rendben, hozd el, jó helye lesz itt." Még most is kicsordul a könnyem:-). Mert egy idióta kutyabolond vagyok. És persze ő is imádja. És az utcán megállítanak, hogy mennyire gyönyörű ez a kutya. Ami végül apát meggyőzte, az a corso lényege. Hiszen vele biztonságban tudhatja a családját, ha ő éppen nincs velünk.