Noé és az ő állatkái 1.

folytatásos teleregény :-). Vigyázat, megint beszédes kedvemben leszek.

     Történt egyszer, hogy az én drága, kicsi fiam elment lovas táborba. Ami a tábor idején neki nem is annyira a lovaglásról szól, inkább a kirándulások, játékok, quadozás és az állatok közelsége számít. Már említettem néhányszor, hogy nem egyszerű kölök, így igyekszem sok olyan programot szervezni, ahol állatok közelében lehet. Hozzáteszem Lilla ugyanakkora állatrajongó.

    Említette, hogy a táborral elsétáltak a Noé Állatotthonba. Némileg képben voltam, mert az állatorvosnál sokszor összefutottam velük, és gyakran beszélgettünk. 

Így péntek délelőttre beszerveztem egy Noés látogatást. Higgyétek el, semmit sem láttatok, amíg nem voltatok egy ilyen helyen.  Nem tudom, hogy nekem vagy a gyerekeknek volt-e nagyobb élmény.  Reggel 10-től délután kettőig voltunk, és még akkor is kötéllel kellett elvonszolnom a srácokat. Mondjuk magamra is kellett volna kötnöm egyet, és szólni valakinek, hogy vontasson ki az autóig és ne törődjön vele, ha ellenállok :-).

Sikerült a "főnökkel", Matuschek Zolival beszédbe elegyedni. Képzeljetek el egy sportos harmincas srácot, akinek szinte könnybe lábad a szeme, amikor az állatairól mesél, és mindegyik 1-1 szerelem. És nem győztünk utána menni, és kihozta megsimogatni a kis rókát, egy pici ormányos medvét, fürdettünk lámát, és simogattunk, és simogattunk, és szeretgettünk válogatás nélkül. Bébi szarvast, felnőtt szarvast, malacot, struccot, kutyát, csacsit, borzot és mindent, amit utol tudtunk érni. Itt senki sem végzi a tányéron. Csüngő hasú morcos malacok dagonyáznak, köztük kakas, tyúk, liba, kacsa és mindenféle állat szabadon. Persze Lilla mindenkit át akart ölelni, fel akart venni. Még George, a láma sem úszta meg az ölelgetést :-).

Ezt nem lehet szavakba önteni. Ebből az állapotból sosem fogok felnőni. És nem is nagyon akarok. Gőzöm sincs, hogyan lettem én ilyen állatmániás. Már gyerekkoromban is hazacipeltem minden kóbor kutyát. Szelídítettem papagájt. Ő is lelences volt, az almafán fogtuk a kertben. Olivér volt a becsületes neve, és botrányosan lopta az aranyat :-). A lelkemet kikönyörögtem egy kutyáért. Végül középiskolás koromban kaptam egy hosszú szőrű tacsit. Igaz, én kuvaszt szerettem volna, de anyukám nagyon fél a kutyáktól, sőt minden állattól. Ki se merte volna tenni a lábát a házból. Így kiegyeztünk a tacsiban. Aztán amikor Pestre költöztem, ő ott maradt. Egy kertben felnőtt kutyát nem volt szivem lakásba zárni. Egy hónapja laktam itt, amikor valami nagyon elkezdett hiányozni. Az állatok közelsége. Egy kertes házban felnőtt lányt is nehéz lakásba zárni. Csütörtökön azuram beleegyezett egy kutyába, szombatra kutyám volt. Persze a lakásba nem akartam nagy kutyát vinni, így lett Zsófikám, a spániel kislány. Most 13 éves, és egy tündér. És a 2 idétlen hullámos papagáj, a halacskák a pici tavunkban (velük is szoktam ám beszélgetni :-)), és ha igaz van egy sünink is. Vele csak néha futunk össze, vagy halljuk ahogy éjjel rendetlenkedik a bokrok között. A kis majom beleesett a vizesgödörbe az útfelújítás alatt. Naná, hogy a miénk akart lenni. És persze gyíkok hegyekben. Anya, nézd, krokodil:-). Idézet az akkor 2 éves Bencémtől. 

        Így talán érthető a rajongásom a Noé iránt. Hihetetlen, hogy ezek az emberek mire képesek. Önkéntesek, akik szerelemből tartják fenn az otthont. Az alapítók már minden ingó és ingatlant eladtak az otthon érdekében.  A támogató klubból összegyűlt minden forintról beszámolnak  egy igen szórakoztató webes naplóban. (olvasása saját felelősségre sok zsebkendővel körülbástyázva :-)). Hol sírni fogsz, hol nevetni. Itt nincs elfelejtett állat. És mennek, és mindent elkövetnek, ha bántalmazott, vagy bajba jutott állatról kapnak hírt. És nem kis büszkeséggel tölt el, hogy a  rendőrség mennyire partner ebben.  Sajnos a bürokrácia nagy úr. Így fordulhatott elő, hogy újabb 2 lovat vett az az "állat" (az ember szót nem érdemli meg, és igazából az állatokra nézve is nagyon negatív, ha állatnak hívom. Talán a féreg a jó szó.), aki a 16 éves kis gazdája szeme láttára a nyílt utcán leszúrt egy lovat, mert szóvá tette, hogy nem bánik rendesen a nála bértartott pacijával. Másik 3 lovat kimentett tőle a Noé. (Cikk itt). De döbbenetes a legutóbbi szaporító telep lebuktatása is. Itt. 

         Élmények, élmények, élmények. Ezt adja egy látogatás a Noé-ban. A szombatok nyílt napok, amikor több önkéntes van, akik körbevezetnek, mesélnek, és mesélnek hihetetlen lelkesedéssel és szeretettel. A gyerekeknek különleges élmény ilyenkor a kutyasétáltatás. Kapsz egy pórázt és egy kutyust, akit a környéki réten, erdőben sétáltathatsz. Szeretetet adhatsz és kaphatsz. És az én mindig nyüzsgő, pörgő fiam kérdése: Anya, hogy lehet itt önkénteskedni? Szeretnék segíteni. 

Szombatonként biztos, hogy megyünk még. A gyerekek így önkénteskedhetnek. Természetesen szülői felügyelettel 16 év alatt. Hiszen ez nem egy játszótér, itt komoly munka folyik.

Noés srácok, lányok, minden tiszteletem a tiétek!!!

Nem szoktam ilyet kérni a blogomban, de ez egy olyan cél, amiért hajlandó vagyok kérni. Klikkeljetek egy tál ételért a Noé Állatotthon Alapítványnak! Részletek itt.  2 perc az egész. 

És a végére egy apró "figyelmeztetés". Látogatás előtt gyakoroljátok be az alábbi mondatokat: nem, Kicsim, nem viszünk haza lámát. És bocit sem. Nem, a strucc nem érezné jól magát nálunk :-))). Tetszőlegesen behelyettesíthető mosómedvével, borzzal, szarvassal, rókával és egyéb nem kimondottan városi kertbe való állattal. Persze azért nem kell ám üres kézzel hazamenni ;-). Én már csak tudom...........

folyt. köv.