2018. augusztus 29., szerda

Egy tál harangvirág


Avagy hogyan legyen nekem is fülbevalóm?


Kedves megrendelőm, már birtokosa egy ilyen harangvirág fülbevalónak. Eredetileg a Vásárhelyi Janka szetthez terveztem, de annyira szereti, hogy szeretett volna más színben is. Picit agyalnom kellett rajta hogy csináltam, pedig anno én találtam ki 😊.
Egyik éjszaka fűztem, aztán elfáradtam. Másnap folytattam. Majd elégedetten konstatáltam, hogy a fűzés kész. De valami fura. Az egyiken véletlenül egy sorral hosszabb lett a fekete rész. Mit lehet ilyenkor tenni? Lebontani nagyon húzós lett volna, mert közben szálat cseréltem, eldolgoztam, inkább fűztem még egy hosszabbat, meg egy rövidet. Tudatalattim intézte. Ugyanis amikor megfűztem az elsőt, annyira tetszett, hogy eldöntöttem, én is szeretnék. De arra már sosincs erőm, így viszont nem volt választásom. A hosszabbik lesz az enyém, mert a rövidebb az eredeti és az szebben tartja a formáját. A tetejét ezúttal nyitva hagytam, mert légiesebb és szebb is szerintem. Kiegészítésként korall, onyx és agate ásvány került bele.

Bluebell earrings

Még csak egy db volt kész, mutatom azembernek. „De aranyos kis lámpaernyő!” Köszi. Arab csillár után kellett egy lámpaernyő is. Másnap, immár a 4 megfűzött darabot mutatom büszkén. Nézd! Mire a válasz: egy tál harangvirág…

PS: igen, látom, hogy az egyikre két kupakot tettem. Hogy mit össze kerestem, hova lett a másik? :-D. Értelemszerűen kijavítom.

2018. augusztus 17., péntek

Golyókból szivárvány


Végre elkészültem a golyócskákkal. Itt már szenvedtem egy kört, mert nem akart összeállni, meg itt is :-), jelentem, problem solved.

bead crochet ball

Kezdjük az elején. Van egy kedves megrendelőm, aki fantasztikus feladatokkal lát el. Ami a jó, hogy szabad kezet kapok, csak néhány körvonallal maximum.
Mutatott egy képet, egy golyókból álló nyakláncról. Az eredeti nem gyöngyös, hanem színátmenetes fonalból horgolt bogyók.

Szivárvány nyaklánc

Az elején próbáltam amennyire lehet leutánozni a színeket, a mintát, végül ezt elvetettem. Egyrészt, mert egy hektikusan festett fonalat nem lehet leutánozni, másrészről ez nem is szükséges. Az első kettő után már mentem a saját fejem után, a gyöngyöt próbáltam érvényesíteni, és a színeket is a saját kedvem szerint alakítottam.

Szivárványos nyaklánc

Többször említettem, hogy van néhány mostoha szín, amit nem pereferálnak a gyártók. Újabb ilyen szín a fukszia, vagy hot pink, vagy bári, ami erőteljes rózsaszín. Egyetlen egyről tudok, nagy jóindulattal kettőről, ami a közelében volt az elképzelésemnek. 

Gyöngyhorgolás

Szokásos probléma, igen, létezik abban a méretben, ami nekem kell, de nincs az országban. Végül másképp oldottam meg a dolgot, több színből raktam össze a sort, mint az eredeti, és egy majdnem jó gyöngyöt meghekkeltem fukszia színű fonallal. Így átüt a fonal a gyöngyökön, és jelentőset  fuksziásít rajta.  Nagy korában egy középhosszú lánc lesz, érzésem szerint bőr és fém kiegészítőkkel. Hamarosan mutatom egyben is, csak összegyűjtöm a szerelvényeznivalókat.