Közeleg a tél

Na jó, még remélhetőleg marha messze van, de bejön ez a trónok harcás’ vonal.

Amúgy egyáltalán semmi tudatos nem volt abban, hogy ősziesebb lett ez a medál. Csak így alakult.

Szombaton ismét Peng Editnél voltam tanfolyamon.  Ezúttal majdnem be is tudtam fejezni. Már előző alkalommal kiválasztottam a Cira medált, mint következő áldozatot. Érdekes ez a cucc. Képen annyira nem jelentős. Főleg, hogy még nem is sikerült színhelyesre fotóznom.

Élőben meg az azonnal kell egy ilyen kategória. Annak ellenére, hogy elég hosszú, egyáltalán nem tűnik nagynak. Talán mert olyan kis filigrán az egész. Bátran hordhatják a szolidabb ékszereket kedvelők is. Nem tettem láncra, majd te kiválasztod, kedves leendő tulajdonos, hogy milyen hosszan, min szeretnéd viselni. Bőrön, vagy vörösréz láncon, vagy bármin.

Talán ez színhelyes, kb. 

Mivel tudom, hogy rengeteg időre van szükségem ahhoz, hogy összepakoljam a megfelelő hozzávalókat, már itthon eltöltöttem vele néhány órát. Tanfolyam előtt erre nem nagyon van idő. Amúgy is fejembe vettem, hogy az itthon lévő vackaimat használom és végszükség esetén veszek csak valamit, hiszen a felhalmozott készletem kitenné néhány gyöngyös bolt komplett raktárkészletét.

Miután megkaptam az anyaglistát, kisebb sokkot kaptam, mindenből van benne 1-1 darab, mint a búcsúban, mintegy 17 féle cucc.  Ezért nagyon jók ezek a technikák, mert bármi felhasználható, olyasmi is, amiből épp csak néhány darab maradt.

Kipakoltam az asztalra a kényesebb tételeket, és legóztam vele. 4-5 színváltozatot összeraktam, csak a gyöngyökkel és akkor még hol volt a sujtászsinór színe? Lassan kezdett összeállni, hogy ez bizony ősziesebb darab lesz. 

Talán csak a közepén lévő vöröses teklát vettem, meg a tetején az arany-mogyoró kabosont. De az tényleg nem volt itthon. Pontosabban bekészítettem egy tigrisszem kabosont, de mivel a világosabb csokibarna zsinórt választottam, így nagyon ütötte az egész képet. Van benne kagyló, türkinit golyók, Swarovski tekla, cseh table cut vagy window gyöngy. A table cut egy speciális köszörűkővel vágott, kézzel készült üveggyöngy. (lásd, a fehér lógica).

A hátulján is tartottam a natúr vonalat, barna báránybőr hátlapot kapott. Azt hiszem ez az a művelet, amit sosem fogok megszeretni. Jómagam, de ahogy a többi „alkotómunkással” konzultáltam, ők sem kedvelik az utómunkálatokat. Kötésnél, horgolásnál az összevarrást, szálak eldolgozását, fűzésnél a szerelvényezést, sujtásnál a hátlapozást. Gyöngyhímzésnél szeretem. Kevésbé macera és tulajdonképpen a széli csicsázással, bőrözéssel áll össze a kép. A sujtás már nélküle is szép, csak ne fordítsd meg!

Sybill

Ez a füli kb. egy hete készen van, de a hátlapozással meg akartam várni, amíg a kis bilétáim is megérkeznek. Aztán meg lelkierőt gyűjtöttem J.

Sokszor halljuk, hogy lépj ki a komfortzónádból. Utálom ezt a kifejezést, mert mára olyan elcsépeltté vált. Meg különben se szeretem az önjelölt világmegváltók mantráit, mert úgy érzem, olyasmibe tolnak bele, amire esetleg nem állok készen. Ugyanakkor néha már van bennem késztetés, de az utolsó rúgás még hiányzik. Nem minden esetben, de jól jöhet, ha a belső kényszert külsővel megtámogatom. Igenis minden erőmmel alkotni akartam. De valahogy eltelt a nap anélkül, hogy ezt megtettem volna.

Edit tanfolyamára még akkor jelentkeztem, amikor Sheldi velem volt. Aztán elment, és én egyre jobban le akartam mondani. Keresnem se kellett az okokat, Lilla szülinapja stb. Aztán úgy alakult, hogy előrehoztuk a szülinapot, így szabad volt az a nap. Erőt vettem magamon és elmentem. Itthon lehet nyafogni, szenvedni, de egy tanfolyamon minek? Azért megyek, hogy fejlődjek, tanuljak.

Ez a fülbevaló már az előző alkalommal elvarázsolt. Ebben a színben, vagyis nem ebben, hanem abban, amiben az eredeti készült. Ritkán csinálok ilyet, de pontosan azt szerettem volna megvalósítani, amilyen a mintadarab.

Ahogy nálam mindig, a sima ügyre esély sincs. Sem az eredeti színű sujtás zsinór, sem az az élénk piros tablecut gyöngy nem volt a bótba’, ami Editében, sőt szerintem a csiszoltak is egész mások.

Itt kellett volna azt mondanom, hogy oké, akkor teljesen más irányba indulok, de nem tettem. Amit utólag már nem bánok.

Más kékekből raktam össze, más pirosakkal. A középső gyöngy erősen behatárolt, mert elég kicsi a színválasztéka. Zöld, narancs, kétféle kék, lila és slussz. De lilát már tettem a Bella medálba.

Nem voltam toppon, és a kezdeti fiaskó sem dobott fel. Így az első darabot elrontottam. Nem olvastam el a mintát. Nem volt rossz, lehetett volna farigcsálni, de inkább elkezdtem újra. Így persze egy fél fülbevalóval se végeztem a 6 órás tanfolyam alatt. Nem akartam félretenni, így itthon befejeztem, és megcsináltam a párját is másnap. 

Picit módosítottam rajta, a tetejére is piros gyöngyöt tettem, ha már a kis négyzet nem olyan ütős. Majd egymás mellé tettem a kettőt. Mi nem stimmel a képen? Persze, rossz színű teklát tettem bele. A pasik persze kezdték a lobbit, hogy úgysem látszik egyszerre a kettő, a kutya nem veszi észre J. Már amennyiben fiú a kutya, gondoltam. Elég, ha én tudom, így szétszedtem a már kész fülbevalót és kicseréltem benne a két renitenst.

A hátlapozást még erősen gyakorolnom kell, de egyszer sem jutok el a tanfolyamon odáig, hogy erre is sor kerüljön. Mi több, a következőn sem fogok, mert egy szép nagy medált választottam. De azt hiszem megkérem Editet, mutassa meg, ő hogyan csinálja, mert biztosan van valami trükkje a gyakorláson kívül.

Azt kell mondjam, minden kínlódás ellenére nagyon szeretem. Tulajdonképpen egész szép lett. 

Ciao, Bella!

Hétvégén be tudtam végre fejezni Bellát. Peng Edit tanfolyamán tanultam, de mivel szokás szerint a legbonyolultabbra, vagy legalábbis részletgazdagra vetettem szemet, így nem volt elég a tanfolyam 6 órája, hogy befejezzem.

Túl sokat nem is tudok írni róla, imádom. Ennyi. Gyönyörű, finom, szolidan elegáns és hihetetlenül könnyű. Bőr hátlapja van, mint a sujtás ékszereknek általában. Biztosa készül még, sőt, megkockáztatom, a gyöngyhímzés és a horgolás mellett, ő lesz a 3. fő irány. 

A kis rücüket a széléről elhagytam. Nem lustaságból, mert rátettem, de valahogy soknak éreztem, így inkább maradt a maga pőreségében. Tablecut, kézzel készült üveggyöngyökből és Swarovski  gyöngyökből készült. 

Próbálgattam, hogy rövid, vagy hosszú állású legyen. A sujtás medálokat általában rövid láncra teszik, de neki határozottan jól áll a hosszú is. A finom pasztell színei jól érvényesülnek valamilyen egyszínű ruhán. 

A fotók nem igazán sikerültek színhelyesre, talán a leghalványabb az igazi. Egyáltalán nem narancs a narancs, hanem egy finom barack árnyalat, és a lilát is halvány orgonának mondanám. 

Egész nap nézegetem, úgy szeretem J. Amikor Diának leszállítottam a kék korszakos horgolt szettet, pont azt mondta, hogy a sajátját (mert ez ajándék lesz) napokig nézegette, simogatta. Teljesen megértem J. 

Sújtás

„Lesújtó” napom volt. Na jó, nem is. A nehéz, a sziszifuszi, a hatékony és a fergeteges  elegye.

Újabb ékszerkészítési technikát tanultam. Pontosabban az alapokat, aztán majd jön a többi.

Mindig rácsodálkozom, mennyit változik az ízlésem. Valószínűleg a fejlődéssel is arányos. A legtöbb kreatív embernek van insprirációs mappája. Nekem is. Ha megtetszett egy ékszer, egy technika, egy apró ötlet, azt elmentettem a gépemre, vagy a Pinterestre. Egyik nap nézegettem, és egy jelentős részét töröltem. Már nem is tetszik, vagy csak nem mozgat meg. A sújtás technikával elég fura volt a viszonyom. Azt tisztán láttam, hogy a versenyeken ez a két technika a legütősebb, de azt hiszem pusztán nem volt meg a tudásom és a felkészültségem ahhoz, hogy önálló ötleteket valósítsak meg. Egyszerűbbnek tűnt a minta utáni fűzés. Ez most picit háttérbe szorult, valahogy nem élvezem annyira, mint a freestyle munkát.

Először jött a hímzés, majd rácuppantam a sújtásra. Egyébként az is visszatartott, hogy nem tudtam megbarátkozni a zsinórvégek káoszával. Ami természetesen nem látszik, hiszen ezeknek az ékszereknek a hátlapját bőr fedi. Mondhatni, olyan volt ez a kis zárlat az agyamban, mintha megreklamáltam volna, hogy a kabát a bélés alatt rendezetlen. Eddig nem is nagyon láttam sújtás ékszert készen.

Úgyhogy ma elmentem egy sújtás tanfolyamra. Békata a gyöngyhímzés nagyasszonya, Peng Edit pedig a sújtásé.

Az elején rettentően szenvedtem. Sose láttam belülről (kívülről se) sújtást. Kevés volt a kezem, az ujjaim nem arra álltak, amerre kellett volna, leginkább a két balkéz irányába. A láthatatlan cérna mindenbe beleakad, mintha kötelező lenne, de legalább folyamatosan kicsúszik a tűből, a zsinórok szanaszét csúsznak, ezerfelé kunkorodnak, és akkor még fogjam hozzá a gyöngyöt is. A végén már azt vettem észre, hogy élvezem.

Nem is én lennék, ha nem a legnagyobb, legrészletesebb medált választottam volna, úgyhogy még van rajta munka bőven, de azért megmutatom, ami eddig készült. Annyival még tudtam fokozni, hogy telis tele speciális tablecut gyönggyel, ami eléggé behatárolta a lehetőségeket. Már az első tekerés után nagyon tetszett, aztán egyre jobban és jobban. Piszok nehéz szimmetrikusra csinálni, de most azonnal folytatnám és kezdenék újabbakba.