2016. április 26., kedd

A takaróm visszatért

A sok titkos és határidős eltérülés mellett szegénykém mostohagyerek volt. De most végre elővettem és utolértem magam a több, mint egy hónapos lemaradásból. 


Komolyan sajnálom, hogy már kész is vagyok. Annyira imádom. Olyan jók a lelkemnek ezek a színek. 


Hirtelen elkezdett vidámodni. Mert az a koncepció, hogy a tavaszi, nyári, világosabb időszak kapjon csak virágos, szépséges, vidám színeket. 


Így március 21-től, a hivatalos tavasz kezdetétől a napocska és a felhő más szít kapott, mint a sötét, szürke évszakokban. 


Természetesen halvány sárga a napocska. A felhők pedig barackos színt kaptak. Nézegetem, szeretgetem, teregetem, hogy sokszor lássam. 

2016. április 21., csütörtök

Művésznős, királylányos


De dinka vagyok, most jut eszembe, hogy valamit nem is mutattam a nagy titkolózásban, pedig már régebben készült.



Amikor megláttam ezt a szettet, azonnal le kellett csapnom rá, mert van nekem egy tündéri unokahúgom, aki csodaszép rózsaszínben. Meg minden másban is, de ez olyan jó kis Dorka szín. Egy teszt keretében kötöttem. Ami azt jelenti, hogy mielőtt publikusan is megjelenik egy minta, méretenként 2-3 ember leteszteli a megadott fonallal. Így előjöhetnek a mintából elírások, esetleg méretbeli eltérések, vagy csak olyasmi, ha valami nem érthető, hiszen különböző tudású, szokású emberek kapják meg. 


Jelen esetben a Gombolyag magazinban jelent meg ez a minta. A fonal Mercan Sport, jó vékony, azt hiszem 3,5-es tűvel kötöttem. 


A művésznő már a születésnapján a kis fodros szoknyájában pompázott. J


A fotók kicsit hevenyészettek, mert indulás és ajándékozás előtt rohamban készültek, hiszen vártak minket ebéddel, a gombok meg még sehol se voltak.

2016. április 19., kedd

Gyors életjel pár szóban

Hú, de régen írtam. Ez nem azért van, mert nem alkottam semmit, hanem épp, mert folyamatosan alkotok. Vagy állatorvosnál, vagy kutyaiskolában vagyok. Szóval alkotás. A hőmérséklet takaróm is pihen egy hónapja, a pufi virágos meg még régebb óta, alig várom, hogy pótoljam őket. Egy nagy, titkos projektben vagyok, meg több kis titkosban. Csak izgatásképpen mutatok valamit. A következő Gombolyag Magazinhoz tesztelek éppen két nyári felsőt. Részleteket sajnos csak a megjelenés után mondhatok, addig is legyen elég annyi, hogy ha a titkos, határidős projektjeim mellé bevállaltam még két rövid határidejű tesztet+már nagyon sajnálom, hogy a harmadikat nem, akkor ez egy igen jó újság lesz. Természetesen a fotón sem az a minta van :-). Két új fonalat is kipróbáltam, az egyik egy új pamut, ami a Lana Gatto olasz gyár Baby Cotton névre hallgató fonala. 


Csodaszép színekben, nagyon szép kötésképpel és pont annyira vékony, amilyet szeretek. 3-3,5-es tűvel kötöttem a tesztet. A másik, szintén a Lana Gatto-tól, a Sugar ami cukornádból készült legjobb tudomásom szerint, vagy valami ilyesmi. 


Ez egy nagyon szép fényes, jó esésű fonal, érzetre talán a bambuszhoz hasonlítanám, nyúlik is picit, de sokkal szebb a fénye, mint a bambusznak. Olyan hűs, selymes hatású. 4-es tűvel kötöttem. Nagyon jó vele dolgozni, bár nem kicsit csúszik. A színei a Baby Cotton-hoz hasonlítanak, gyönyörű, élénk színekben is elérhető.