2010. szeptember 15., szerda

Na jó, írok egyet a sheavajról is :-)

          
      Ugyan nem akartam dicshimnuszokat zengeni a sheavajról, mert ebből van elég a neten. De valamiért szeretem a hittérítőt játszani, és mégis csak kéne írni erről a putriszagú (Kati, igenis putriszagú :-)), füstölt csoki illatú vajkupacról. (főleg, mert a multis oldalon is, és itt is sokan azt szűrtétek le hogy á, ez a kenekedés bonyolult). 
      Az élettanáról, hatásairól inkább belinkelek cikket, de ezrével talál barátunk google is.

Itt aztán van tudomány, készítés, képek, hatás minden. A srác eléggé ért hozzá:-)

Én inkább egy gyakorlati ember vagyok, jobban hiszek abban, ha xy ismerős elmondja, ő mire használta és hogyan. 
Amikor megérkezett a jó kis vajam, azonnal bekentem vele az arcomat. Hihetetlen volt, de mintha egy szürke fátyolt húztam volna le róla. Egyszerűen feléledt a bőröm. A tömény olajakat, vajakat egyébként jobb, ha vizes kézzel kenjük fel. Legalábbis nekem így könnyebb, de sok helyen ezt ajánlják. ELsősorban krém alapoknak szántam, de tisztán is nagyon jó. 
   Ha valami mindenre jó, akkor nem jó semmire, tartja a mondás. De ez nem igaz a természetes kozmetikumokra. Hiszen ők nem megváltoztatni akarják az alap dolgokat, hanem kiegyensúlyozni a természetet. Ezt teszi a sheavaj is. Otimalizálja a faggyútermelést pl. sok egyéb mellett. Éppen ezért tökéletes a száraz, és a zsíros bőr ápolására is. EKcémára kifejezetten ajánlott tisztán. De kenheted  testápolóként a  még picit nedves, meleg bőrre, könyökre,  kézre, lábra, hajra. Igen, hajra is. Hajmosás előtt felteheted a hajadra pakolásként, jól belemasszírozva a fejbőrbe. Én leginkább mosás után hajwaxként használom. De ugyanígy egy picit tehetsz a törölközőszáraz hajra is ápolóként (ezt is szoktam). Kitűnő ajakápoló. Testmelegen olvad. Picit olvasztgatod a tenyered között és már használható is. PAsiknak borotválkozás után. Ezt értelemszerűen nem próbáltam, és azurammal egyelőre a csokis szappannal borotválkozásig jutottam:-)
        Csodaszer? Nem. Csodát nem kell várni tőle. Csak azt teszi, ami a dolga. Keverhető hidegen és melegen. Ha pl 1-1 arányban valamilyen bázisolajjal (lehet ez akár oliva is, vagy mandula, jojoba, avokádó) csak simán egy edényben konyhai robot habverőjével felhabosítod, remek kis testápoló habod van. (Ezt Cosmios Katitól tanultam :-). Olvasztani is lehet krémekbe, de leginkább olajjal együtt, és a vége felé tedd bele, mert nem szereti, ha túlhevítik. Akkor is használható, csak picit szemcsés lesz.
Én leginkább a finomítatlant szeretem, még ha erősebb is a putriszaga. De van finomított, fehérebb, kevésbé füstös is, de ugye a finomítottban, mint általában,  kevesebb a hatóanyag. 
Azért a sebes bőrömmel nehezen küzdött meg. (bár valószínűleg sokkal könnyebb dolga lett volna, ha nem piszkálom folyton . No comment. Idióta nő. Márhogy én :-)) Már mindenki kergetett volna bőrgyógyászhoz. Mintha ő tudta volna mitől van. Felír valami fasza kis szteroidos krémet, oszt jónapot. Az ugyan gyorsan és látványosan hat, de csak amíg kenem. Természetesen maradtam a shea+rózsakrém kombónál. 
      Napégésre is nagyon jó. Napozáshoz sokakkal ellentétben nem ajánlok önmagában természetes olajat, vajat, noha van némi fényvédő tulajdonságuk, de édeskevés. 5SPF ma már nem elég. A nyaralás alatt éjjel kikergettek a gyerekek az ágyból, hogy kenjem be a hátukat sheával, mert fáj. Pedig őket még kentem 30-as bazi drága hagyományos naptejjel is. Rámolás helyett az utolsó pillanatban összedobhattam volna egy fizikai fényvédős naptejet. Tudtátok, hogy a naptejekben lévő kémiai fényvédők UV sugárzás hatására rákos burjánzást indíthatnak el? Fasza, napozzunk a hűtőben vele, ott nincs. Én szóltam. Nem árt komolyan venni!
        De gyorsabban gyógyulnak a hasraesős, előszeretettel a térden gyerekek (vagy fűnyíróval verekedő férjek) által kivitelezett felszíni hámhiányok, röviden bibik is :-). Béna háziasszonyok megégetett keze is szereti :-)
    Általában 1600-1800Ft-tól felfelé kezdődik az ára/ 100 gr. De pl. vettem 2000/100 gr (ebben a posta is benne van), de a cosmion mennyiségtől és csomagolóanyagtól függően nagyon baráti áron is lehet venni. 1200/100 gr. EZ itt nem a reklám helye, semmi üzleti nincs benne, hogy őt futtatom, pusztán tőle szoktam leginkább beszerezni az alapanyagaimat, mert ellenőrzött, jó minőségű, maga is használja őket, és kérdezhetek is, ha elakadok :-). De pl. mondhatnám az ebayt is, leginkább az angolt (UK), mert innen kedvezőbb a posta. Döbbenetesen olcsó. Igaz, a csomagolás elég gáz, de a minőségre nem volt panasz. Én magam nem próbáltam, erről nem tudok nyilatkozni. 
Máris egy rakás műcuccot kiváltottunk egy termékkel. (kézkrém, lábkrém, arckrém, testápoló, ajakápoló, hajwax, hajpakolás). Nem számolom össze, ez mennyi lenne összesen. És még nem is csináltunk semmit, csak rendeltünk a neten. Drága? Macerás? Nem hiszem. Viszont biztosan használ.

Egyetlen fontos dolgot elfelejtettem: LATEX ÉRZÉKENYEK NE HASZNÁLJÁK A SHEÁT!!!!

3 megjegyzés:

  1. És hajwaxként hogyan lehet használni? Mennyit kell belőle tenni? Nem tűnik zsírosnak, nem ragad össze a haj?
    Elnézést, hogy kérdezősködöm, de már rég vadászok természetes waxot az interneten, és itt találtam először igazán jó megoldást.
    Ismeretlenül is előre köszönöm!!
    Üdvözlettel,
    Lovas Réka

    VálaszTörlés
  2. Szia Réka!
    Kérdezz csak nyugodtan. Szerintem nem zsíroz jobban, mint a hagyományos wax. Az is zsíroz, ha sokat teszel belőle. Épp csak az ujjaim végére szoktam kenni keveset, hogy kihegyezzem a tincseket. Nekem mosás előtti pakolásnak is bevált. De akkor is csak keveset kenek a hajamra, nem annyit, mint egy hagyományos pakolásból. És a fejbőrömbe is masszírozok picit.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen!!! Ki fogom próbálni!
    Réka

    VálaszTörlés

Köszönöm, ha megtisztelsz a véleményeddel:-).