2015. július 13., hétfő

Innen szép nyerni

Évekkel ezelőtti terv, tavaly nyári kezdés, idei befejezés. Szép. Semmi újdonság nincs abban, hogy a minta egyméretes, valamint a kötéspróbámnak köze nem volt az eredetihez. 



A minta természetesen kőbe vésett, az egész háta teliben lerajzolva. Na ezen módosíts, ha tudsz. Aprócska mellékzönge, hogy a minta hibás, természetesen a piros részben, ami amúgy is a legodafigyelősebb. Úgyhogy megint maradt a „kiszaszerolom a logikáját és megyek a saját fejem után” módszer.
Mivel a háta már tavaly készült, így az azóta felszedett tudományomat nem tudtam érvényesíteni. Ma már egészen másképp csinálnám.
Soha ne linkeljétek el az adott mintával a kötéspróbát, természetesen mosva, blokkolva. Az Alize Diva különösen hajlamos egészen más képet mutatni natúrban, mint blokkolás után. Súlyos fonal, húzza az egészet. Ennek megfelelően kicsit nagynak érzem a végeredményt, de ezt még lebontani is akkora szívás lenne, hogy inkább megszokom így. Ismét bizonyságot nyert, hogy bármit mond a matek, kösd egy mérettel kisebbre, mint amekkorát elsőre gondolnál.


Nem volt egyszerű átmatekozni a mintát más méretre és kötéspróbára, hogy tuti találkozzon középen. Igazság szerint, jobban tetszik így, mint amiket a ravon láttam vastagabb fonalakból. Több minta került bele, szerintem finomabb így a végeredmény.
Életemben először kötöttem rövidített soros sálgallért. 
Át kellett számolnom az egészet, mert legalább 50 szemmel többem volt, mint a leírásban. Bontottam is vagy 2x. Ahogy a leláncolást is, mert egy közepesen rugalmassal láncoltam le, de nem volt elég, mert húzott az egész, így végül a kendőknél is használt extra rugalmas leláncolás lett a megoldás, ami szerintem szép lett. German short row technikát használtam a mintában írt wrap & turn helyett, szerintem szebb, kevésbé látszik a fordulási pont és egyszerűbb is.


Ha most kezdenék hozzá…..Körben kötném. Akkor is, ha sokkal nehezebb lenne, több dologra kellene figyelni+ lógna belőle 1000 szál. Tennék bele oldalszűkítőt és valószínűleg oldalsó mellszűkítőt is. A függőlegeset nehéz lenne elrejteni ennyi mintában.

Azért nem lett olyan rossz. 

7 megjegyzés:

  1. Mi az, hogy nem lett olyan rossz ????? Betti ! ez különleges, szuper, és tuti nem jön veled szembe az utcán !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Ági! A lányom szerint nyanyás :-). Pedig nem is.

      Törlés
  2. Szuper ügyes vagy!
    És igen, én is az "azért nem lett olyan rossz" mondatodra kaptam fel a fejem. Ne legyél már ilyen kishitű! Igenis gyönyörű lett, és egyedi!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szépnek szép, csak nem egészen ilyenre akartam :-)

      Törlés
  3. "Mi az hogy nem rossz? Határozottan jó!" (Nyuszi a Micimackóban)
    Ennyi.

    VálaszTörlés
  4. Én arra gondolok, hogy úgy vág az eszed mint a beretva, egy elb... tt mintát tökéletesre készíteni kemény agymunka. Szerintem Lilla az alsó barnás szín miatt titulálta nyanyásnak, de a többi színnel együtt méltó dísze a szekrénynek és tudom, hogy rajtad is remekül áll, mert te nem hordod, hanem viseled a ruhákat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Barátném tudja, hogy kell nekem bókolni :-). <3

      Törlés

Köszönöm, ha megtisztelsz a véleményeddel:-).