2017. augusztus 24., csütörtök

Hahó, vár a tenger


Az úgy volt, hogy:

"Csinálsz nekem valami tengerészest?"
Miért is ne? Mert valódi hajósról van ám szó. Olyan ékszer kellett, ami bírja a sós párát. Először sujtást szerettem volna. Már vettem is egy édes, sötétkék, kézzel készült üveggombot, amiben egy csikóhal van, meg fehér és navy zsinórokat, de beláttam, hogy a sujtás minden, de semmiképp sem só és vízálló. Persze nem fürödni szeretne benne, de azért a hajón, tengerparton más a levegő is. 

Gyöngyhorgolt tengerész nyaklánc

Így egyetértettünk abban, hogy legyen horgolt. Először a szokásos aprószemű, bonyolult darabok között keresgéltünk, végül kigondoltuk ezt a megoldást. Akadt némi probléma a gyöngy beszerzésével, mert a gyártó szerint a navy szín nem is ilyen, szerintem meg igen, a webshopok szabadságolása sem segített sokat. Végül felfűztem úgy 7 méter gyöngyöt, és horgoltam egy közel egy méteres láncot. Ez volt a könnyebbik rész. Fejben már kész volt a záródás, meg is csináltam, de nem állt szépen. 

Bead crochet kit

Egy tetszőleges fűzött ékszert bontani nem nagy kunszt. Kell egy olló, némi elszántság és kész. De egy hímzett, már bebőrözött követ...ahhoz már őrület kell. Ilyen bénán akkor sem állhat, szétszedtem. 

Tengerészes nyaklánc és karkötő

A piros kő is megér egy misét. Sok gyöngyös rémálma a piros és a bordó. Valahogy sosincs olyan, amilyen kellene. Főleg, ha kabosonról van szó. Swarovski nem jöhetett szóba, mert tartanom kellett a minimál, nem csillogós dizájnt. Olyan ékszer kellett, ami jó egy sorthoz is, de egy nyáresti vacsorához is. 

Tengerész szett

Nem voltam teljesen elégedett ezzel a polaris kabsonnal, amikor megérkezett, gyöngyös barátosnőim is feltúrták a ládáikat, hátha akad megfelelő (volt is néhány ígéretes darab), de azért adtam ennek egy esélyt és nem bántam meg. Szeretem, hogy van mélysége, mégis teljesen matt a felülete. Ahogy a képeken is látszik, néha világosabb, néha sötétebb. Először bukósisak pirosban gondolkodtam, de teljességgel lehetetlen volt ilyen követ találni. Így sötétebb lett a pánt is, és a karkötő zárógyöngyei is. 
Csíkos nyaklánc

Pici ezüstöt bele kellett csempésznem. Szerintem egy ékszerben legfontosabb az egyensúly. Különösen óvaosan kell bánni az opaque elnevezésű gyöngyökkel, ami nagyjából olyan felületű, mint amivel az oviban fűztünk, ennek megfelelően az ékszer is ovis hangulatot tud árasztani. Ezért választottam a teljesen matt kéket és a lüszteres bevonatú fehéret, amik önállóan is izgalmas felületűek. De az egyensúlyhoz nekem mindig kell bele valami fémes, amit a Miyuki új, kopásálló bevonatú ezüstjével oldottam meg.

Horgolt karkötő

Ha már tengerészes, a karkötőt tengerészcsomósra "kötöttem", ruby ásvánnyal zártam a kupakot. Sikerült oyan T kapcsot találni, amin szintén visszaköszön a sodort, kötélszerű rajzolat. 
Szerintetek?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, ha megtisztelsz a véleményeddel:-).