Bella és a kvantumfizika

     Lebuktam. Nem kicsit. Nagyon. Anyu szerint, a kamera meglátott, amint átpattantam a kerítésen a szomszédba. De gyorsan beszéltem a szőrös barátommal, aki a rangidős és a legbölcsebb a falkában, és ő azt mondta, hivatkozzak a gravitációs szingularitásra. 

Itt is tisztán látszik, mennyire próbálok ellenállni a gravitációnak.
 Majdnem leestem, baszki.

 Mer’ az van, hogy én csak feküdtem  a teraszon és egyszer csak hopp, azt vettem észre, hogy a szomszédban vagyok. Gyorsan el is kezdtem pattogni, hogy vissza tudjak ugrani, mielőtt elnyel a fekete lyuk. Nem is értem. Én egyszerűen csak átestem. Biztos is, hogy ott van egy fekete lyuk. Mondjuk most a Steven Hawking bácsi is megmondta, hogy élete legnagyobb tévedése a fekete lyukas elmélete és az eseményhorizont, mert az nem is létezik. Azért gondolja ezt, mert még sosem járt nálunk. A kerítés ugyanis egy eseményhorizont. Pontosabban az esemény azelőtt történt, mielőtt anyu megjelent a horizonton. 

Már attól kiborultam, hogy elmeséltem.

Remélem minden érthető. És anya jól leszidott, hogy most mehet bocsánatot kérni a szomszéd nénitől, mert azt mondta neki, hogy biztosan nem én voltam, mert nem tudnék visszajönni, pedig de. Mert senki észre sem vette, hogy átestem a kerítésen. Az bezzeg, hogy megdicsérjenek, amiért ilyen ügyesen vissza is tudtam jönni, mindenféle kutyaelnyelő lyukak ellenére, senkinek nem jut eszébe? Micsoda család ez? Észre sem veszik, hogy a színes szőrű kisebbség micsoda kvantumfizikai galibába keveredik. Nahát. Kellene írnom a kutyaombudsmannak. Itt negatívan diszkriminálják a sötét szőrűeket. Az bezzeg fel sem merült, hogy világos szőrűek is benne voltak.

Tessék. Most nézd meg ez az ártatlan fejet!

Most mondjátok meg. Ilyen fejjel tudok én hazudni? És főleg megszökni. Ismétlem, átestem a kerítésen.