2017. január 30., hétfő

Vállalás 2.

Az idei év egyik fő célja, leküzdeni a halogatást. Ennek tükrében, vállaltam, hogy felszámolom a félretett dolgaimat.

gyöngyhorgolás

Ez a kis karkötő hónapok óta várt a befejezésre. A horgolás pikk-pakk készen lett, aztán szokás szerint dobozba került. 

gyöngyhorgolás karkötő

Közben már feladat is lett a KMT csoportban. A kupakkal akadt megint egy kis gondom. Az egyik kicsi, a másik nagy, és a fehér gyöngyöm is elfogyott, így megtoldottam egy kis teklával.

bead crochet braclet

Két külön karkötőt csináltam, mágneskapoccsal. 

karkötő

Így ha együtt hordom őket, akkor sem csúszkálnak szét, mert a mágnes együtt tartja őket, de külön is hordható.

karkötő japán kása

Nem, nem gyerekcsuklóra készült, az enyém. Még nagy is picit J

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, ha megtisztelsz a véleményeddel:-).