2017. január 13., péntek

ÚPK avagy Újévi pulcsit kötünk


Ebben a trutyi időben most jobban esik a meleg, puha fonalakkal bíbelődni, mint ékszerezni. Sötét is van, ami újabb ellenérv. Így kapva kaptam az alkalmon, hogy újabb játékba szálljak be, vagyis újévi szerencsehozó pulcsival kössem át magam 2017-be. 

Amy Herzog

Így utólag, nem biztos, hogy ezt bólé hatása alatt kellett volna tennem J. Ostoba hibákat műveltem. Hogy csak az egyiket említsem, nem olvastam el a mintát végig, így az utolsó lapon volt az a megoldás, amit szerettem volna, természetesen akkor találtam meg, amikor már készen voltam. Azaz körben, és úgynevezett seamless megoldással egyben az ujjával.

Amy Herzog

A technika is megtréfált. Kinyomtattam a mintát, ami 26 oldal. És hiányzott belőle a leírás. Voltak képek, címek, fejezetcímek, de egy deka leírás sem. Mire az a gondolatom támadt, hogy átvág a nyomtató. Nyávogott, hogy kevés a fekete festék, de még nem üres. A feketét amúgy is kikeverhette volna másból, mert kettő van benne. Láss csodát, ez volt a baj. A leírás szövege annyira fekete volt, hogy azt már nem volt képes kinyomtatni. Patronom mindig van itthon, úgyhogy ez megoldódott. Úgy 30 hibásan nyomtatott oldal után.

kötött

De térjünk vissza az elejére. Az újévi pulcsi elvileg piros, gyakorlatban akár kék sapka is lehet. Ezt a fonalat nem régen vettem és határozottan pirosas hatásúnak véltem, így ebből lett a pulcsim. Van még egy pirosam, de arról még nem vagyok meggyőzve, hogy valóban az enyém akar lenni. Gombócban gyönyörű, de…

Harrogate

Himalaya Padisah, 201-es árnyalat. Szeretem, mert puha, engem nem szúr, de a kényesebbek szoktak nyüszögni tőle, ellenben kályha meleg. Régebben elég sok szálhiba volt benne, de az elmúlt 11 gombócban nem találkoztam vele. Pontosabban 10-ben, mert az egyik gombócomban sajnos több csomó is volt. Ami önmagában nem lenne baj, ha a színsorba passzoló toldás lett volna benne, de nem így volt. elég sokat ki kellett vennem belőle. Előnye és hátránya, hogy a festése, fonása nem szabályos. 

Amy Herzog

Így elég nehéz volt a darabok illesztése. Végül ezt a problémát elengedtem, mert annak ellenére, hogy egy csomagban volt az 5 gombolyag, nem volt két egyforma színű. 5 gombócból maradt egy kicsi.
5,5-es tűvel kötöttem, nekem 18 szem 10 centi simakötéssel.

A mintáról. 

Minél inkább azt gondolom, tudok kötni, annál inkább rájövök, hogy ez mennyire nem így van. Az, hogy bármilyen mintát képes vagyok lekötni 6 nyelven, semmit sem jelent. A saját testre formázásban van a kihívás. Ugyanis a kötés az az eset, amikor a matek félrevezethet. Hiába számolom ki akkurátusan a mosott, blokkolt kötéspróba alapján, sosem stimmel a kész darab.
Arról nem beszélve, hogy a cicisebb kategóriába tartozom, ami dupla nehezített pálya. Hogyan választunk méretet? Mellbőség alapján. Ami nagy hiba. Már a varrásnál is belefutottam ebbe a problémába, miszerint a tervezők szerint a mellbőség feleződik az eleje és a háta között. Mérjük már le egyszer, hogy ez mekkora tévedés. Amy Herzog-tól nagyon sokat tanultam a témában, szerencsére vesszőparipája a helyes méretezés. Itt találjátok a blogját, napokig lehet olvasgatni. Többek között ír arról, hogy teljesen téves a mellbőség alapján választani és értelemszerűen magyarázatot is ad rá. De ír a vízszintes mellvonal hátrányáról is.

Himalaya

Valamint, van egy könyve, Knit to flatter, ami az alkattípusoknak megfelelően modellezi az előnyös fazonokat és a hozzá tartozó leírások is benne vannak.
Extra bónusz amellett, hogy a mintái nagyon pontosak, létrehozott egy customfit nevű oldalt, ahol előfizetéses rendszerben, vagy csak 1-1 darabot kiválasztva, a saját alkatunkra és kötéspróbánkra alakíthatjuk a mintát. Ezúttal éltem ezzel a lehetőséggel. A minta a Harrogate névre hallgat, és külön vettem hozzá úgynevezett recipe-et a testreszabáshoz. Nagyon nagy élmény volt úgy kötni, hogy minden stimmel. Hogy sorra pontos a minta és tök biztos, hogy x sor, az x centi lesz. Ő inkább a lentről kötött és utólag összevarrt darabokat preferálja, szerinte stabilabb marad a formája. 

Amy Herzog

Ugyanakkor én nagyon törekednék a felülről, egyen kötött pulcsikra, mert munka közben könnyű próbálni őket, nem mellesleg jó néhány órám ráment, mire összevarrtam.

Összességében elégedett vagyok a pulcsival, bár minden pontos mérés ellenére, az ujját picit passzosnak találom és hajszálnyit rövidnek is, de azt hiszem, ezekkel együtt tudok élni. 
http://www.ravelry.com/projects/tbernadette/harrogate

4 megjegyzés:

Köszönöm, ha megtisztelsz a véleményeddel:-).