2018. április 3., kedd

Ariadne kék-menta


Múlt héten akartam mutatni ezt a mini szettet, de a lázas kórságom belepancsolt a levesembe.

Szeretem, amikor a megrendelőim újabb színötletekkel állnak elő. Tényleg szeretem. Még akkor is, ha néha igen bonyolult megoldani a kihívást.

Kék menta karkötő

Ezúttal egy gyöngyös kollegina látott a fejembe. Múltkoriban leesett az egyik gyöngyös dobozom, és összeborult néhány szem különböző színű gyöngy, ahogy az ütéstől kinyíltak a kis rekeszek. Annyira jól néztek ki együtt, hogy már akkor agyaltam rajta, hogy valamit biztosan fogok kékes-zöldes színekből csinálni, bár nem egészen ilyen színek voltak. 

Horgolt szett

És akkor jött a felkérés, hogy kék és menta. Én nagy mellénnyel rávágtam, hogy persze, király ötlet. A menta lett az új bordó 😊. Ugyanis elkezdtem menta színű gyöngyöket keresni. A menta nekem picit olyan, mint a türkiz, lehet kékes is, meg zöldes is, épp a határon mozog. És akkor még ott van a menta valódi színe, aminek meg köze nincs a köznyelvi mentaszínhez. 

Ariadne Oliver szett

Előszedtem az összes kéket és zöldet és rakosgattam. Az volt az elképelésem, hogy a kékekkel a tengerszínek felé indulok inkább. Felmerültek a Labyrinth nyaklánc kékjei, de unalmasak voltak a mentával, így a kedvenc kékemet kivettem a sorból és minden mást aköré építettem. Felvásároltam az összes, a gyártók által bármilyen szinten mentának titulált 15/0-s gyöngyöt. Alakult, de volt két szín, amit nagyon szerettem volna beletenni. 

Gyöngyhorgolt szett

Néztem az összes itthoni boltban és webáruházban,  Perles-en, Ebay-en, Etsy-n, semmi. Akkor kezdett gyanússá válni, így előkotortam a gyártói színsorokat és kiderült, hogy ebből a két színből nem gyártanak 15/0-s méretet. Á, nem tudják ezek követni az én kreatív elmémet 😊.
Nincs mese, össze kell rakni ezek nélkül. Próbálgattam, kupacoltam, cseréltem, újra kupacoltam, majd felfűztem egyet, meghorgoltam és kész. Tökéletesnek minősítettem. Csak szerényen. Hogy még egyszerűbb legyen, fémallergia okán nem használhattam ötvözetes szereléket, maradt az aluminium kupak és a nemesacél minden más. A nemesacél pálcákat meghajlítani azért nem kis feladat, azt meg kell hagyni. Ha az aluminium kupak mégis gubancot okozna, egy kis színtelen körömlakkal orvosolható a probléma.

Ariadne Oliver bracelet

Nagyon próbáltam szépen fotózni, még a nap is kisütött, de elég sok benne a ceylon, vagy más módon csillogó gyöngy, így sajnos a fotók közelébe nem érnek a valóságnak. Azt hiszem, ha másért nem, a magam örömére fogok horgolni egy nyakláncot is, ahol hosszabban, még szebben ki tudnának bontakozni a színek. Még egy fehér V nyakú pólóval is mutatós lenne.

Beaded bead earrings

A fülbevalót szerettem volna fényesebb mentából fűzni, ami létezik is, csak Magyarországon most nincs, így maradt a sima menta, és a kiegészítő gyöngy lett a csillogósos. A rózsaszín fülbevaló már egy következő szett darabja, de olyan aranyosak együtt 😊.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, ha megtisztelsz a véleményeddel:-).