Cira

Szeretem az ilyen napokat, bár olyan nehezen szánom rá magam. Igen, még mindig a szerelvényezés. Szerintem a legtöbb kreatív ember utálja az utómunkálatokat. Pedig ez teszi élővé az alkotást. Bevallom, jobban szeretem bevárni, amíg pár darab elkészül, és egyszerre szerelvényezni, mert idő szempontjából hatékonyabb, hiszen csak egyszer kell mindent előszedni, és akkor már jól a kezemben van az adott mozdulatsor. Ha újítok valamit, nem kell agyalni, hogy hogy is volt előző alkalommal. 

Ma összeraktam két karkötőt, egy fülbevalót és végre láncot kapott az Edit féle Cira medál is, hiszen elköltözik tőlem. Annyira, de annyira szeretem. 

Róla már meséltem, hogy készletcsökkentő kihívás volt. Azaz, megpróbáltam az itthon fellelhető, korábban beszerzett alapanyagokat felhasználni. Nem mintha ezzel jelentősen csökkent volna az állomány, de legalább nem jöttek újak. És milyen jól tettem. 

Bár nagyon csábító volt az eredeti, hideg színvilágú változat is. Nem egy könnyű darab, a fotókon látszik, hogy nem is kicsi, számos apró részlettel. Mivel nem tudtam eldönteni, hogy hosszabb, vagy rövidebb állásban jobb-e, úgy döntöttem, hogy rögtön két láncot csinálok hozzá, így lehet cserélgetni és majd a tulajdonosa eldönti hogyan szereti jobban. 

Szerintem öltözéktől is függ. A láncokhoz ugyanazt a nyers bőrt használtam, ami a medálban is díszítőelem. Picit meg kell majd regulázni, hogy ne kunkorodjon, mert felvette a bobina formáját, amin tároltam, de ezt majd a viselés megoldja. By by Cira!