2018. március 1., csütörtök

Piros Lenox

Jesszus, de régen írtam már megint. Számolatlanul telnek a napok. Az égiek még mindig erősen kiteszik elém a lábukat, ha arra járok. Múlt héten kifeküdt a gépem. Pontosabban egy telepítési vis major okán, letörlődött az összes adatom. Gyakorlatilag az életem. A fotóim, a mintáim, minden. Sokkot kaptam. Tudom, háttérmentés, na az nem volt. Illetve nagyon régi. 600 gigányi adatról beszélünk. Úgy zokogtam, hogy Tesla elbújt a kanapé mögé, nem tudta mire vélni ezt az elmeháborodottat a nappaliban.
Szerencsére van zseni a családban, így kb. 5 szoftver segítségével, 6 napi munkával, de az összes adatomat, könyvtárszerkezetemet, mindent visszanyert a kamasz, ezért most nem üthetem agyon a hülyeségei miatt 😊. Hálából. Sok éve már jártam így, akkor egy cég hozta vissza, de nekik annyira sikerült, hogy ömlesztve volt minden. Nagyjából fel is gyújthattam volna, mert olyan volt, mintha egy könyvtárban minden könyvből kitépték volna a lapokat, bedobálják középre, és válogasd szét, ha olvasni akarsz.
Elnézést kérek azoktól, akiknek minta tervet ígértem, objektív akadálya volt, nem volt gép, amin dolgozhattam volna, de nem felejtettem el.

Bead crochet necklace

De végre, el se hiszem, elkészültem Piros Lenox-szal. Az előző bejegyzés óta még volt néhány bontás, de az már csak 3 mintaegységes darabokat jelent. Nagy nehezen megtaláltam az ideális felosztást, így még ha lassabban is, mint általában, de elkészült. Nem látszik ki a cérna, a minta is szépen tekeredik. 

horgolt nyaklánc

Hossza szerelvénnyel 52 cm. Más szerelvényt tettem rá, mint az eredetire, mert ezt szebbnek gondolom és ez a darab egy hajszállal vékonyabb is. Rápróbáltam vagy 20 féle kupakot, végül ennél maradtam. Annak ellenére, hogy nincs benne vörösréz szín, mégis ezt gondoltam harmonikusnak, mert az arany inkább pezsgő, vagy rose gold, és a kapható kiegészítők szinte kivétel nélkül sárgák. Korall gyöngyöt kapott a végére. Nyugalom, nem a világörökség korallmezőiből faragták.

Ásvány fülbevaló

Egy szolid fülbevalót is összedobtam, korall és tűzachát párosítással. Ajándék lesz a lánchoz, hálából a megrendelőm végtelen türelméért. Egészen apró szerelvényt választottam. Szinte gyerek méretűnek tűnik, de leteszteltem, pont szépen felfekszik a fülcimpára akkor is, ha nem a szélén lyukasztott. Elsősorban a színe miatt választottam, a fent vázolt sárga vs bézs arany probléma miatt. 

gyöngyhorgolt nyaklánc

De ha nem stimmel, az sem probléma, legfeljebb fogóval felszerelkezve megyek a következő kutyás rendezvényre és kicserélem 😊, bár még nem tudom mire, de keresni fogom a megfelelő színű akasztót, már csak a jövőre nézve is. És úgy tűnik, megoldottam a fülbevalók logózásának problémáját is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, ha megtisztelsz a véleményeddel:-).