Nem titok, hogy szeretem a vintage, vagyis
nyanyás hangulatot 😊. Hívjuk inkább kopottas romatikának. Mi más
kellene ehhez, mint pöttyök, csíkok, rózsák és csipke?
Régi vágyam volt ez a minta, de valahogy
mindig elmaradt. Kirna fizetős mintája egyébként.
Persze szokás szerint alakítottam rajta. Hosszabbra
vettem élből, mert elég rövidke volt.
A láncról sokat nem tudok írni, viszonylag
rövid idő alatt összeálltak a fejemben a színek, felfűztem, meghorgoltam, kész.
Nagyon kellemes, színterápiás darab, jól esett vele dolgozni. Picit izgultam,
hogy stimmeljen a kalkulációm a hosszát illetően, mert ezt nem lehet csak úgy
megtoldani, és elvenni sem belőle, különben csálé lesz.
De ügyesen rajzolgattam,
pont jó lett.
44-45 cm. Igyekeztem különböző fényviszonyok mellett fotózni a
színe miatt.
Viszont haragszom a Miyuki gyárra. Eddig
mindenki úgy gondolta, a két japán közül, a Tohoban van több hibás. Bár
bevallom, horgolni sokkal jobban szeretek Tohoval. Nem rég, a Miyuki kihozott
néhány új színt. Ami egyfelől jó, mert hiánypótló színeket csinált. Nem alap
színek, hanem finom árnyalatok, mint ez a halvány lazac, ami a nyaklánc alapja,
vagy a benne lévő halványabb narancs, de a Labyrinth farmerkékje is új.
De…az új gyöngyök, szemmel láthatóan
vékonyabbak, mint a régebbi Miyukik. Rengeteg benne a hibás darab, szerintem
kisebb a lyuk is benne, amit a fűzésnél nem fogunk szeretni, ha többször kell
átpasszírozni rajta a tűt, mindemellett, úgy 3-4x annyiba kerül, mint a régebbi
ilyen típusú gyöngy. Ezt az árat megbocsátom egy galvanizált fémbevonatos
gyöngynek, de egy sima opaknak azért elég erős. Szerintem.