2010. április 23., péntek

Ép testben épp, hogy élek :-)

      
Szerintem engem odafentről ki akarnak nyírni. Azt hiszem, amikor szerdán felkeltem, az angyalok bejátszották maguknak a Benny Hill show főcímét, és elhatározták, hogy szerdán rajtam röhögnek, és fogadnak, hogy túlélem-e a napot.
       Tök jókedvűen idult minden. Gyerekek el, kávé, reggeli, egy kis rabszolgázás. 11-kor kitaláltam, hogy belekezdek kedvenc fekám Shaun T, Insanity azaz elmebaj elnevezésű programjába. Azt kell mondjam, hű a nevéhez. Első ugrással kinyírtam a jobb térdemet. Azért végigcsináltam a Fit test-et, és nem is teljesítettem rosszul. Még így Shán T-án is élveztem. Ez ugyan intő jel volt, de nem vettem komolyan.
     Intéztem tovább a dolgaimat. Többek között elhatároztam, hogy Lilla bringája kap egy generált. Vettem rá új nyerget és markolatot. És akkor bringával fogunk oviba járni. Azt legalább a térdem is szereti. Hazajövünk, elkezdem a teraszon a szervizt. Nehezen, de leküzdöttem a markolatot. Kiszedem a nyerget, kiderült, hogy az idióták, úgy oldották meg a gyári nyerget, hogy egybeöntötték a rúddal. Fasza. Amíg ott törtem a fejem, nézegettem, hajolgattam. Majd egy igen határozott mozdulattal székestől dobtam egy olyan hátast, hogy tornászlányaink is megirigyelnék. Kiderült, hogy a törött kertiszékre sikerült ülnöm, és ahogy ott szerencsétlenkedtem, a szélére ültem, ez meg megadta magát, kitört a lába. Ez a mometum azért adhatott volna némi alapot a gyanakvásra, de nem, az örök optimizmus.
       A nyereg probléma azért továbbra is fennállt. Mivel szedjem azt le. Há' mivel, fejszével. Nem, nem vágtam le a karomat tőből, ezt a mutatványt ép bőrrel megúsztam. Lemiszlikeltem a roggyant nyerget, de újabb meglepi várt. A rúd végét laposra kalapálták. Itt azért már sűrűn emlegettem a gyártó összes felmenőinek perverz hajlamait, hogy kit kivel és milyen csúnyákat kelltt volna.......Egy keményebb pornóba is beillettek volna a jelenetek, mondjuk  Faszablanca címmel. Na, gondoltam levezetem a dühömet egy kis pumpálással. Pedálos pumpa, nekiesek, idegből pumpálok. Egy durranás. Elrepült a pumpáról az egyik rögzítő anya. Anyád. Oké, kölykök, kocsiba be, nyereg visszavisz a bácsihoz, visszafelé bemegy csavarbolt, veszünk másik anyát. Tekintve, hogy az előző a kerti dzsungelemben landolt, Tarzanom meg nincs, aki a fogával elkaphatta volna röptében.
      Viszonylag problémamentesen lezajlott a vásárlás, - ha nem számítom, hogy a lányom bejelentette igényét egy rózsaszín, kiskosaras bringára alig 25.000-ért- bácsi adott egy másik rudat. Anyát is megvettem, kőkemény 20 ft-ot fizettem a 20 db 4-es anyáért. Go haza, nyereg felszerel. Pöpec. De, hogy az a ........kicsi az anya. Jól van srácok, bírom még, de már nem sokáig. Senki ne mozduljon, 300 m-re van a barkácsbolt. Bringára felpattanok, uccu. Fúj a szél, mint állat. Egyszer csak a rohadék irányt vált, oldalba kap, és akkorát lök rajtam, hogy majdnem bevág a susnyásba. Ekkor azért már kezdtem gyanakodni. De nem adtam fel. Ebből ma akkor is bringa lesz. újabb 100 m után, a gatyám szára beakad a lánc és a fogaskerék közé. Na, ekkor azért már felnéztem az égre, és olyan röhögés kapott el. Sebaj, megvettem az 5-ös anyát. Közben már olyan pihentagyú gondolataim támadtak, hogy de mi van, ha én csak 1 d-ot akarok. Az 1 ft. Azt lefelé kell kerekíteni, akkor nem fizetek semmit?
    De akkor most le kell tesztelni a bringát. Szomszéd utcába elmentünk. Lányom, meglát egy macskát. Édes kis jószág volt. Bújt Lillához, dorombolt neki. Mire jön az elmeroggyant gazdája, és közli vele, hogy tessék a tiéd, neked adom, vidd haza. Szegény "coffikám" fél órát bömbölt. "Anya, de az az én cicám, a bácsi nekem adta. A cicámat akarom. Anya, az az én cicám, nem hagyhatom itt, gondoskodnom kell róla. " Nagy nehezen megegyeztünk, hogy minden nap arra bringázunk, és megsimogatjuk.
        Este mesélem azuramnak a napomat, mire visítva elkezd röhögni. "Király. Ehhez képest nekem nem is volt szar napom. Nyuszika, most menj be a hálóba. Vedd körbe magad párnákkal, nyomd körbe az egészet pur habbal és ne mozdulj, amíg hazaérek. "
- Nem jó, lehúztam az ágyneműt, még a végén ha megpróbálom felhúzni beszorulok a matrac és a rács közé, vagy mittomén.
- Majd ha a szüleid keresnek, megmondom nekik, hogy már megkezdtem a túsztárgyalást az ágyneműtartóval.
-Marha jól szórakozol, mi? Jó látni, hogy mindig van nálunk szánalmasabb is :-)
Komolyan egész este azon röhögtünk, mekkora lúzer voltam. Nem mertem elmosogatni, nehogy valamelyik végtagom áldozatul essen . Néha megemlítettem, hogy fáj a térdem, a könyököm, és a hátsóm. Pedig még nincs is hétvége. De azt én úgyse élem meg, ha így folytatom:-)
Ja igen. Mi köze a hétvégének és a fáj a "seggemnek" egymáshoz.
Egyik edzős, kertészkedős hétvége után azuram reggel bement az irodába, majd azt találta mondani.
- Apám, nagyon kemény hétvégém volt. De fáj a seggem, kurva Tony. (Tony Horton az a csávó, akinek az edzésprogramját csinálja)
Nem mondom, lett is nagy derültség rögtön így hétfő reggel.
De azért másnap reggel feltette az i-re a pöttyöt. Megemlítettem neki, hogy Birngával megynk oviba.
- Nyuszikám, még most szólj, van 5 percem, hogy Lilla biciklijéről átszereljem a kis pótkerekeket a tiédre :-)

9 megjegyzés:

  1. Bettikém, Drága, ez már naaaagyon hiányzott, meg persze Te is!!!! Ne haragudj, de majdnem halálra röhögtem magam, potyogtak a könnyeim. Naaa, nem azokon a kis nüanszokon, amik értek Téged, azokat teljesen átéreztem, hanem ahogy leírtad, apám, ha ez személyesen hallottam volna Tőled, talán most nem írnám ezeket a sorokat, mert halálra röhögtem volna magam. Azért ugye nem baj??

    VálaszTörlés
  2. Dehogy baj:-). Ennyi szerencsétlenség láttán csak röhögni lehet. Mi is ezt tettük :-)
    Csütörtök reggel azuram elutazott kocsival meeszire, mondom neki a szokásos vigyázz magadra stb...Mire ő: Te is. És elkezdett visítani a röhögéstől :-).

    VálaszTörlés
  3. Ez jó volt, köszi :-DDD
    Azért remélem, a mai napod balesetmentesebb! :)

    VálaszTörlés
  4. hiányoztál már nagyon!!!!!
    isteni napod volt! felejthetetlen;o)
    imádom a humorod:D:D:D
    puszka! és vigyázz magadra!;o)

    VálaszTörlés
  5. Szegény lányom a hátam mögül csak ennyit kérdezett: Anya, rajtam röhögsz? :DDD

    VálaszTörlés
  6. imádom ahogy ezt a sok sz*rt elő tudod adni... most mondjam én is? vigyázz magadra :)

    VálaszTörlés
  7. Örülök, hogy még élsz, és hírt adsz magadról :)
    Hiányoztál...

    VálaszTörlés
  8. Hihi, Bear Grylls mehet a fenébe. Egy medvével mindenki ki tudja magát nyíratni. Én ugyanezt hozom egy kerti székkel és egy biciklivel is :-).

    Már ezért megérte eltűnni :-). Jó, hogy hiányoztam:-)

    VálaszTörlés
  9. Egyszer azért összehozlak az urammal! Ő ki tudja verni a saját szemét egy csavarhúzóval, levágni a lábujját a huzatópaddal, elvágni az ujját ütőeresen fagyott halbelsőséggel, képzeld micsoda páros lehetnétek:DD
    Szerintem elég ha mostanában simán csak lélegzel:-) Bár ha mondjuk beszippantasz egy méhecskét abból is lehet baj:) Na jó megszűntem

    VálaszTörlés

Köszönöm, ha megtisztelsz a véleményeddel:-).