2010. december 18., szombat

Blaha Lujza művésznő :-)

        Annyi, de annyi mesélnivalóm lenne már megint, de most szokás szerint nyakamon a karácsony, így röviden  kis nevetnivaló Lillától. Hogy értsétek, egy kis háttér. Bencét szoktuk azzal riogatni, hogy ha nem tanul, az aluljáróban végzi. Ezt szemléletesen le is vezettük, ha nem tanulsz, nem lesz, vagy pocsék munkád lesz stb. stb. Nem kívánok a dologból szociológiai vitát nyitni, hogy nem minden hajléktalan tanulatlan és fordítva, pusztán meg akartuk ijeszteni némileg. Kezünkre játszik, hogy nemigen jár a kölök aluljáróba, így apa elvitte anno egy kis aluljáró túrára, bele  a susnyásba a Nyugati aluljáróba. Éppen volt is valami verekedős történés, és a szokásos mocsok, és hajléktalan áradat. Ezt elsőszülött gyermekem úgy élte meg, mintha a pokolba szállt volna alá, de ugye éppen ez volt a cél.
Tegnap Lilla jön panaszosan mesél az apjának:
- Apa, a Bence 1 hete azzal riogat, hogy ha így folytatom az aluljáróban végzem. De mondtam neki, hogy én nem végezhetem ott, mert én nem is mehetek oda egyedül, mert még kicsi vagyok :-)
Na ezen már jót derültünk, de volt folytatás is.
- Különben is mondtam neki, hogy neki sokkal nagyobb esélye van rá, hogy ott végezze, mert már 2x volt ott :-).

És egy kicsit dicsekednék is. Pindur Mandula= a lyányom, kb. 3/4 éve rockyzni tanul. Mostanában kezdtek el versenyezni. Az előző versenyen 2. helyezést értek el, ma meg 1. lettek. Show mini kategóriában. Sajna ez azzal is járt, hogy egy csoporttal feljebb kerültek, a nagyokhoz. Lilla (még ovis), Regi, és hátul Szandi (ők elsősök).

6 megjegyzés:

  1. Gratulálok a kis művésznőnek :) nagyon ügyes :)

    Az aluljárós duma tetszik :D

    VálaszTörlés
  2. No lam,mibol lesz a cserebogar:))
    Gartulalok Lillanak,de a 2 kis tarsa is ugyes volt!

    VálaszTörlés
  3. Riszálós, mint az anyja :-)
    Persze Évi, ez így egyben kerek. Együtt kell ügyesnek lenniük. Mindannyian picurkák még és nagyon ügyesek.
    Azért is örülök, hogy ezt választotta, mert mégis sport, rendszeres edzés, szórakoztató, de nem jelent akkora terhelést, mint egy hagyományos versenysport, amire rámegy a gyerekkora.
    Pénteken odament az edzőjéhez és közölte vele: Angéla, én annyira de annyira szeretek táncolni!:-)
    Már csak rockyzva közlekedik, állandóan táncol :-)

    VálaszTörlés
  4. Jó az aluljárós duma,Lilla meg ugráljon csak:-)Aranyosak voltak:-)

    VálaszTörlés
  5. Meg kell neki mondani, hogy kell egy csinos kalapot, vagy koffert kirakni, aztán az aluljáróban is meg tudja csinálni a szerencséjét, ha mégis úgy adódna... :)

    VálaszTörlés
  6. Ez jó ötlet :-)
    Bár a kalappal van némi harcunk, pedig olyan csinoooooos :-))

    VálaszTörlés

Köszönöm, ha megtisztelsz a véleményeddel:-).