2010. december 3., péntek

Kinek mit hoz a Mikulás?

          Ha másnak is olyan ajándékot hoz, mint amit most nekem, akkor bocs, de ott rohadjon meg a Mikulás a hülye szarvasaival együtt.
Reggel szép komótosan autókázok bevásárolni. Egy védett útvonalon. Erre kivág elém egy idióta az egyik kis utcából. Félrehúzom a kormányt, nyakig ér a hó, autó kicsit riszál jobbra, balra, majd annyit látok, hogy jön a fa és egy árok. Még mindig jön. Bejött. Ajtó nem nyílik. Nagy nehezen kimászok. És látom, ahogy a balesetet okozó autó otthagy. Tanú nincs, az ő autóján nincs sérülés. Ennyi. 200.000,-. Nem, nem láttam a rendszámát. Fene tudja, amikor éppen pörögsz egy irányíthatatlan autóban miközben egy fa akar benézni az ablakon, nem az a legnagyobb gondod, hogy leolvasd a rendszámot. Dögöljön meg. Inkább mentem volna neki. Adott volna egy betétlapot és el van intézve. Most  ez lesz a karácsonyi ajándékom. Szép, szép a fatörzs minta, de nekem úgy jobban tetszett. És még pörgés közben is csak az járt az eszemben, hogy Istenem, összetörik a gyönyörű, imádott autóm, és mit fog szólni azuram. Hát nem volt boldog. De legalább nem kiabált. Tudomásul vette, hogy ez van. Aztán kapott egy infarktust, amikor megmondtam neki, mennyibe kerül. Őszintén szólva azt hittem a feléből megvan. Végül már ennek is örültem, mert a gumis műhelyben közölték, hogy ez lesz vagy félmillió. És ott álltam egyedül a szakadó hóban. Ez volt a legrosszabb. Simán otthagyott. Az árokból is egyedül szedtem ki az autót. Egy faszi ott söprögetett, de miután mondtam, hogy nincs semmi bajom, bement a melegbe. Első idegből rendőrt hívtam. Másodikból lemondtam. Mit tehetnének azonkívül, hogy 4 órát váratnak a 0 fokban szakadó hóban? Mit mondhatnék, hogy egy sötétbarna Citroen C5-ös kivágott vagy kicsúszott elém az utcából? És? Még ha ott lakik is. Megkeresik. Barátom, te okoztál egy balesetet, és elmentél. "Én? Biztos, hogy nem, arra se jártam." Ennyi. De valószínűleg nem is ott lakik, különben tudná, hogy annak ellenére, hogy nincs kint tábla, a földút alárendelt egy aszfalthoz képest. Akkor is, ha normál esetben jobbos lenne. Bár a jobbos kereszteződések értelmét sosem értettem. Csak arra jók, hogy folyamatosan balesetet okozzanak. De ez egy hosszú főút, 20 db alárendelt kisutcával. Egyértelműen elsőbbségem volt. Napi szinten járok arra. Csak most otthagytak, összetörve.........

16 megjegyzés:

  1. Brrr.... még jó, hogy Te rendben vagy. A másiknak meg azt kívánom, amit Te.
    Azért milyen érdekes, mikor a nyáron én is galibáztam, első gondolatom az volt, hogy mit szól hozzá az Uram. És igen, ennyit a segítőkészségről, emberségről meg úgy általában mindenről, sajnos. DE legalább a karácsonyfa alatt/mellett Te ott leszel a családnak, és ez a legfontosabb!!!

    VálaszTörlés
  2. Igazából meg sem fordult a fejemben, hogy bajom eshet. Talán mert nem mentem gyorsan. Csak az autót féltettem. Meg a kutyát, aki otthon vár rám a zuhogó hóban a kapuban, és hiába lett ingatlan tulajdonos, nem megy be a házába. Csak vár rám hiába a kis boci szemeivel. És még az jutott eszembe, hogy a kislányomnak megígértem, hogy ebéd után érte megyek. Lassan indulok is, mert 2 km. Meg az, hogy be kell vásárolnom, mert holnap vendégeim vannak. És az is, hogy milyen idióta voltam, mert ha tegnap elmentem volna vásárolni, ahogy terveztem, akkor ma nem lettem volna itt. De ha valamiért ma össze is kellett törjem az autót, akkor is be lenne vásárolva, és meg lenne minden, amit Mikulásra szántam a gyerekeknek. Persze csak némi édesség hiányzik, de akkor is.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon sajnálom ami történt! Kíváncsi vagyok, hogy a másik autós miként számol el a lelkiismeretével (ha egyáltalán van neki olyan). A lényeg: Neked nem lett semmi bajod! Ez a legfontosabb!

    VálaszTörlés
  4. Szerintem örül neki, hogy nem mentem neki. Pedig jobban jártam volna. Csak azok a hülye reflexek. Tesóm ajánlotta nézzek körül a környéken, hátha ott lakik. És mit csináljak vele, Verjem meg? Beismerni sosem fogja. A cserbenhagyás akkor is vétség, ha nem történt személyi sérülés.

    VálaszTörlés
  5. Az a fő, hogy neked nem lett semmi bajod! Tényleg ez a legfontosabb dolog. Az autót meg sajnálom....

    VálaszTörlés
  6. Hála az égnek, Neked nem lett bajod!!!

    VálaszTörlés
  7. Jó, hogy neked nem lett semmi bajod.

    VálaszTörlés
  8. Csak azt tudom mondani én is, hogy szerencsére nem lett semmi bajod! Jó, hogy nem voltak Veled a gyerekek...

    VálaszTörlés
  9. Jaj Betti,meg olvasni is rossz,ami tortent Veled.Szerencsere Te nem serultel,de mindaz,amit leirtal epp eleg trauma.:((
    A fene essen az ilyen alakokba!

    VálaszTörlés
  10. Sajnálom! Szerencse, hogy neked nem lett bajod.
    Úgy utálom a felelőtlen, sunyi embereket,
    és itt abba is hagyom, mert oldalakat tudnék írni egynémely emberek viselkedéséről, és hogy miért tart ott ez az ország, ahol tart....

    VálaszTörlés
  11. Sajnálom ami történt!!! És most átérzek veled teljesen.... és milyen érdekes mikor én tanítottam az autót bukfencezni, nekem is folyton az járt az eszembe hogy összetörik az autó és hogy az ember mit fog mondani... no jó mikor fejjel lefelé jártunk bevillant az is hogy vajon ki fogunk e még szállni az autóból... :(
    Mindenesere adj hálát azért hogy nagyobb baj nem történt, a másik autós t*két pedig egye le a fene tövig...
    A háziorvosnak mikor mondtam (velem egyidős) mi történt és hogy rendben vannak e pánikroham szerű történések, annyit mondott hogy legközelebb mérlegelni kell hogy ki élete fontosabb... :( de nem hiszem hogy az én lelkemen könnyített volna az ha elütöm a bicóst...

    VálaszTörlés
  12. Jó hogy nem lett semmi bajod! Az meg hogy otthagyott az a dög egyszerűen vérlázító! Az az ember aki ilyet tesz egy morális hulla!

    VálaszTörlés
  13. sajnálom ami történt és a kocsidat, no meg hogy nem segített senki, sajnos ez annyira tipikus:(
    én is féltem a kocsit és magukat(gyerekek,én)múlt héten az ónos esőben igencsak paráztam, hogy belém jönnek van én csúszum ki a kanyarban, de megúsztam.
    Viszont bárhol parkolok vmi barom mindig nekem vágja az ajtaját:/ legyen akár 1m a távolság a két kocsi között, én ezt is szívből bűntetném, hogy más tulajdonát szívfájdalom nélkül rongálja! csak azért mert az övéért nem kár:S
    A lényeg, hogy jól vagy és a gyerekek is kaptak ajándékot;o) Te pedig majd szuper jól mutatsz a fa alatt.:o)

    VálaszTörlés
  14. Katee: ilyenkor az ember nem áll neki mérlegelni, menti a menthetőt. Papírforma szerint azzal, hogy félrehúztam a kormányt, ki kellett volna védenem, hiszen nem mentem gyorsan. Mennyi sansz volt rá, hogy van a hó alatt egy jégfolt, ami megdobja a seggét és megteker? Semmi. De sem gondolkodtál azon, mi a kisebb baj. Nem azért rántottad félre, hogy utána fejreállj. Ez egy ilyen játék. Én is azt mondtam, inkább mentem volna neki, akkor nem tud elmenni. Utólag könnyű okosnak lenni. De akkor meg lehet kinyílik a légzsákom is. Amelltt, hogy jól orrbanyom, hetekig kilincselhettem volna a biztosítónál, mire fizetnek, megjavíttathatom. Karácsony előtt nem tudok létezni autó nélkül. Azuram sosincs itthon, napi 4-6x teszem meg a távot az iskolába. Gyalog szinte haza se érnék, már indulhatnék vissza. Lehet megsérült volna a futómű is, az ennyire törött autókból meg nem lesz autó többet. Ha letotálozzák, nagyon rosszul járok. Így meg a baleset után 3 órával már a lakatos műhelyben volt, jövő hét keddre pedig készen van. Már biztos, hogy technikai kár nem történt benne, csak némi plasztikázásra szorul.

    Timi: ez meg nem újdonság. Az ovinál végig tolja rajta egy gyerek az autóját, múltkor egy birka, aki nem tudott parkolni, így szerinte túl közel álltam hozzá, közben csak ő nem volt képes egy kis fityóval betalálni a 2 csík közé, kulccsal végigrajzolta az oldalát. Úgy vettem, hogy a jobb ajtaján volt egy pici horpadás. Valami barom nekicsapta a bevásárló kocsit. Most ezt is kijavítják.
    Ne menjek messzebb, azuram ajtajának magasságában végig le van ütve. Persze ő aztán nem volt. Fura módon, akkor mindig pont ugyanaz az autó parkol mellettem, mert a mgasság ugyanaz, csak hol előrébb van 1 centivel, hol hátrébb. Ez van. Úgy tűnik tartoztam.
    És bízom benne, hogy az élet is tartogat még az ilyen rohadéknak néhány apró meglepit. Bár továbbra sem értem, milyen indoka lehet valakinek, hogy akár volt benne része, akár nem, ne segítsen egy balesetben, ami az orra előtt történik.

    VálaszTörlés

Köszönöm, ha megtisztelsz a véleményeddel:-).