2015. október 14., szerda

Ruby és tila

Régóta nézegettem ezt a karkötőt, de nem találtam a mintáját annak ellenére, hogy free volt valaha. 


Mit ad Isten, pont előkerült a „kötelezőn választhatók” között, mintástól. Nagyon lassan haladtam idő és erő hiányában. Sötét van és szürke’. Olyankor nem szeretek fűzni, de ez a jó kis piros, jól esett. 


Fene tudja, hol bújt meg ez a ruby, mert előző nap már kotorásztam az ásványok között és nem találtam megfelelőt. Erre másnap ott volt ez. Tökéletesnek ítéltem.


Az eredetihez hasonló színeket választottam, mert így tetszett meg. 



Ilyenkor rögtön van ezer ötletem, hogy milyen színben kellene még kipróbálni, végül lebeszélem magam róla, mert annyi más van, ami még tetszik, minek legyen több majdnem egyforma? Az egyik úgyis mostoha lesz, mert valamelyik mindig jobban tetszik. Így ő lett az egyetlen. 


Az a terv, hogy fűzök egy gyűrűt is hozzá, annyira adja magát. 


Meg akkor már lehet, hogy egy fülbevalót is. de akkor már kellene egy lánc is, csak az egyensúly miatt, akkor viszont kevés lesz a tila és nem tehetem be a lábamat gyöngyös boltba, mert tuti otthagyom a kosztpénzt. Fogadalmat tettem. Abból főzök, vagyis fűzök, ami van. Csak az a csúnya Ebay ne lenne…

2 megjegyzés:

Köszönöm, ha megtisztelsz a véleményeddel:-).