2017. szeptember 4., hétfő

Jane és Tesla

Tesla

Bár szeretem, ha ZS tervem is van, néha a nem tervezett dolgok a legjobbak. A múlt héten két dolgot biztosan nem terveztem.
Egy új tanfolyamot és egy új kutyát. (Bár ma tudtam meg, hogy semmitmondó dolgokkal traktálni az olvasókat nem profi, azért csak leírom, mert mindig kikapok, ha nem teszem. Leginkább a facebook-on, mert ugye ott van a nagy élet J ).
A kutyusról most nem is akarok sokat ömlengeni, a privát facebook oldalamon más sincs, csak kutyák és kutyák. Elég annyit tudni. hogy Tessykét, azaz Teslát, egy gyepmesteri telep előtti ketrecben találták egy reggel. Nevét a luxusautóról kapta, mint az a 6 másik doggyerek, aki egy reggel ott ébredt.  


Az állatmentésben bevett gyakorlat, hogy az egy helyről vagy egy alomból érkező babák vagy azonos kezdőbetűvel vagy valamilyen módon azonos tematikával rendelkező nevet kapnak. Rómáék pl. autóverseny helyszínekről kapták a nevüket. Sheldi halála után nem nagyon mertem új kutyusban gondolkodni. De az égiek is úgy akarták és a háttérben többen is nagyon szervezkedtek szurkoltak, hogy Tess az én kicsi lányom legyen. Egy év körüli, csodatündér kék dogkislány. És az enyém.


Jane

Felszabadult egy hely Békatánál, én pedig utolsó pillanatban döntöttem úgy, hogy elmegyek. Inkább már klub ez, nem is tanfolyam. 
Tess amúgy is olyan szinten matricásodott rám, hogy jót tett neki egy nap nélkülem, hogy szokja a többiek jelenlétét is, ne lehessen mindig bebújni az ölembe.

Jane earrings

Ilyenkor Kata kipakolja a kincseit, mi pedig válogatunk. Megfogadtam, hogy ezúttal nem csinálok semmi monumentálisat. Bár csábító volt egy bazi nagy csipkeachát, de erős voltam és ezt a kis magnóliás kabosont választottam. 

Gyöngyhímzés

A tervezés a halálom. Először valami csepp alakban, vagy inkább szem formában gondolkodtam, de valahogy sehogy se akartak úgy állni ezek a Zoliduók, ahogy szerettem volna. 

Jane Austen fülbevaló

Teklát vittem magammal, mert tudtam, hogy Kata utálja, ezért nem is nagyon van neki, én meg szeretem a kis romantikus hangulatát. Sokan panaszkodnak rá, hogy kopik, nekem még nem volt rossz tapasztalatom velük, igaz, igyekszem megbízható helyről beszerezni. Úgy 5 óra alatt jutottam el odáig, hogy volt egy ¾ fél fülim J

Békata tanfolyam

Ezerszer szétszedtem, millió féle színt belepróbáltam. A párja már viszonylag gyorsan ment, hiszen a koncepció már készen volt.
 A hátlapja  finom, egészen puha műbőr. 

Gyöngyhímzés fülbevaló

Ebben a formájában hosszú nyakú és/vagy magas hölgyeknek ajánlom. 
Még az is előfordulhat, hogy leveszem az aljáról a fittyfirittyet, bármennyire is jól mutat rajta. 

Annyira kis békebeli, hogy muszáj volt a "Jane" nevet kapnia. Mást ne mondjak, Jane Austen. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, ha megtisztelsz a véleményeddel:-).