2017. szeptember 19., kedd

Labyrinth

Jól megdolgoztatott a kis galád. Kicsit már őszies, de azért még muszáj volt bele egy kis vizes színt tenni. Amikor véget ér a nyár, én mindig megbetegszem. Olyan szinten lázadok a hideg ellen. Nem bírom. Utálom. Főleg ezt az őszt, ami hideg és szürke. Nem titok, hogy a vérmérsékletem is inkább mediterrán és az a szívem vágya, hogy olyan helyen éljek, ahol sosincs hidegebb, mint 20 fok.

Gyöngyhorgolás

Kellett valami jó kis szín, valami ütős kihívás, ami eltereli a gondolataimat.
Élénkebb, tengeresebb kékeket szerettem volna, de egyszerűen nincs az országban. Pedig már az összes online és offline gyöngyösbolt türkiz készletét felvásároltam, de vagy nem elég élénk, vagy inkább zöld, mint kék, körül kell nézzek a külföldi webáruházakban. 

Gyöngyhorgolt lánc

Arról azt hiszem már rebegtem a facebook-on, hogy pokoli nehéz minta. Úgy értem felfűzni. Nehéz, és időigényes. Itt nincs olyan, hogy miközben felfűzök 15 kéket, elkalandozhatnak a gondolataim, ugyanis nincs benne kettőnél több egyforma gyöngy egymás mellett, de leginkább csak egy. És nem mindegy, hogy 15 kék, vagy egy kék, egy barna, egy bézs, egy kék, egy sötétkék stb. Mindezt 10 színből, amiben 5-5 ugyanazon színcsoporthoz tartozik. 

Gyöngyhorgolt lánc

Természetesen ilyenkor mindenkire rájön a közléskényszer, és lehet, hogy egész álló nap le se tojtak, de amikor ilyesmit fűzök, mindenkinek sürgős megbeszélnivalója van velem, vagy a kamaszoknak sürgős ordibálnivalója egymással.

Labyrinth necklace

4 ismétlésből áll a minta, de mind a négyet külön fűztem fel, mert kilúgozta az agyam. Viszont nagyon nagy előnye, hogy így csak 2-3 méter gyöngyöt kellett tologatni a cérnán, nem 8-10-et. Ellenben mindig akkor fogyott el a horgolás, amikor nem volt időm felfűzni az új egységet, de legalább olyan helyre mentem, ahol nyugodtan horgolhattam volna.  
43 centi hosszú lett és mivel 20 szemes, így elég mutatós darab. Tényleg gyönyörűen mutat nyakban. 

Színátmenetes

Nem mértem mennyi idő alatt készült el, de gyanús, hogy ez a leghosszabb ideig készülő láncom, mintegy 6888 db 15/0 méretű gyöngyből készült.

Tatjana Petrenko mintája. Mivel ő nem nevezte el, én a Labyrinth névre kereszteltem. Nem tudom, hogy a fotók mennyire adják vissza az átmeneteket, a trükkös mintát, elképzelhető, hogy csinálok róla egy videót, ahol minden látszik.

4 megjegyzés:

  1. Ez a színválasztás és a minta egyszerűen bámulatra méltó:)Szívből gratulálok:)

    VálaszTörlés
  2. Betti.Gratulálok fantasztikusan szép.Én nem tudom neki mernék e fogni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Én őrült vagyok, bárminek nekiállok, valahogy majd csak lesz alapon :-)

      Törlés

Köszönöm, ha megtisztelsz a véleményeddel:-).