2018. március 26., hétfő

Springtime


A hétvégi ékszerezést a lumbágóm támogatta. Nem tudom, hogy szerencse avagy sem, de mivel nem kifejezetten akartam ugra-bugrálni, az ebéd főzést leszámítva, a gyöngyeimnek hódolhattam mindkét napon, úgy délelőtt 11-től, éjjel 1-ig. Istennek és az Ikeának hála, a magas tálcával az ölemben, egész simán ment. A lumbágós/gerincsérves gyöngyfűzők védőszentje kísérje minden lépésüket.

Springtime nyaklánc

Horgoltam egy karkötőt, ami szerintem annyira jó lett, hogy nyakláncért kiált, még szerelvényezni kell.
Horgolt hosszú nyaklánc

A maratoni horgolás jó részében pedig egy lariattal, azaz lasszóval küzdöttem. Hossza egyelőre 1,6 m, 50 g gyöngy van benne. Azt kell a lariatokról tudni, hogy ezerféleképpen tekerhető, viselhető nyakláncok, vagy akár derékra is csavarintható. A végére még nem tudom mit fogok lógatni, de majd körülnézek a kacatjaim között, hogy színben mi passzolna.

Tavaszi hosszú nyaklánc

Klasszikus farmerszínek, bár nekem inkább a tavasz jutott eszembe róla. A rügyfakadás zöldje, a még nem annyira üde kék ég. Jól passzolna ehhez a kendőmhöz. Vagyis a kendő nem is az enyém, mert anyukámnak kötöttem, de a lényeg, hogy összeillenek.

Hosszú nyaklánc

Azért ahogy a hülye tévéműsorokban mondani szokták, a napi 13 óra horgolást senki ne próbálja ki otthon, veszélyes mutatvány.
Ennek örömére ma felűztem egy fél láncot, egy karkötőt, és kicsit csiszolgattam egy nyakpánton. Fém nélküli záródást kell kreálnom rá. Fejben már kész 😊.

4 megjegyzés:

  1. De gyönyörű szép! Egyenes vagy spirál horgolás? Nagyon kezdő vagyok azért kérdezem :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm :-). Ez sima, amennyiben erre gondolsz. Végül is mindegyiket spirálban horgoljuk, legalábbis legtöbbször. A legtöbb munkám ferdehorgolás, ez pont sima.

    VálaszTörlés
  3. Asszem :) hasonlóhoz gyakorolnom kell, de sokat, köszönöm!

    VálaszTörlés

Köszönöm, ha megtisztelsz a véleményeddel:-).