2010. február 3., szerda

Még élek, és még mindig eszetlen vagyok :-)

       Hű. Magamat is megleptem, milyen régen írtam. Nem, nincs semmi baj, és a súlyzókat se ejtettem a fejemre, csak kicsit másfelé mozogtam, és belevetettem magam a sportba. És úgy tűnik a karácsony előtti nagy alkotás is kivette belőlem picit az alkotókedvet,- bár akkor nagyon élveztem,-semmi kedvem semmilyen tipusú kézimunkához. Mostanában sokat családozok,  inkább az ő közelségükre vágyom, mint a kötőtűkére :-). Még adós vagyok karácsonyi szatírkodással is (azaz mutogatással), meg egy kis hétvégi beszámolóval, de ígérem, pótolni fogom őket. És jönnek még a sportos (ál)tudománykodásaim is, hiszen piszok sok elméleti és gyakorlati anyagot kapirgáltam össze.  Hátha jól jön.
          A mérlegem kicsit megmakacsolta magát, és hazudik is, de még nem mondta, hogy ló vagyok ( LO(w) azaz lemerült az elem) ezért le is cserélem egy okosabbra. Bár nem tesz rosszat a lelkemnek, amikor egy éjszaka alatt fogyok 5 kilót, szerinte. AZtán gyorsan javítja magát az újabb mérlegelésnél, és "kedvesen" sugalja, hogy "bevetted mi, nagyseggű? nesze itt a kőkemény valóság, gyúrjá' még egy kicsit hihi." Bár centiben,  a ruháimon és a rajongóimon egyértelműen mérhető a pozitív változásom, de azért a számok is változhatnának. Úgyhogy bekeményítettem (a héten GR színes leves kúra, határozottan finomak) még ha tudom , hogy ez nem helyes a tudományok szerint, akkor is. Igaz, sokan úgy vélekednek, hogy ha váltogatod az alacsonyabb és a magasabb kalóriabevitelű időszakokat (fontos, hogy elég sűrű legyen a váltás, és a nagyobb megvonások rövid ideig tartsanak, és ha lehet ne 0 kalóriából emelkedjünk másnapra 10.000 kcalra), akkor átvágható némileg, a mi okos testünk. Bár ezen állítást kezdem kétségbe vonni. Már az okosat. Mi az, hogy még ennyi idő után sem alkalmazkodott a csokihoz, a chips-hez és a gyorskajához? Héka, nem tűnik fel, hogy én itt most azért koplalok, hogy lefogyjak, és nem azért, mert éhínség vagy háború van ? :-). Halóka. A túléléshez tessék kifejleszteni a szemét kaják azonnali feldolgozását, és jó lenne alkalmazkodni valahogy a csokoládé feldolgozásban is. Nem, nem hájat kell belőle építeni, hanem nyom nélkül eltüntetni, hogy utána újabb néhány táblával örömködhessünk. A hűtőajtó nyitogatása pedig nem emészt fel annyi kalóriát, mintha minden este agyon kellene vernem egy mamutot, leszel szives ezt is figyelembe venni az alapanyagcsere kalkulációnál. És ha már inkubátorként működünk, mi lányok, utána kéretik mindent az eredeti állapotába visszaállítani. Nem, nem én akarom megoldani, amit te elbaltáztál kőkemény munkával. Ha el tudtad rontani, javítsd is meg. Pont. És még valami, kedves testem, - ha már így nyílt levélben üzengetek-, NEM KELL SZŐR. Nincs jégkorszak, még ha a fél méteres hó most megtévesztő is lehet. Kitűnő kabátom van, vagy nem megyek ki. Felhívnám a figyelmedet, hogy nem azért tépkedem 2 hetente a bundámat, hogy még nagyobbat növessz helyette. Így kívánok finom utalást tenni a tényre, hogy nincs rá szükségem.  Lehetőség szerint a következő 100.000 éves evoluciós tervbe vedd már bele ezeket az aprócska, ám igen fontos változtatásokat. Köszi. Én. Ja, haj maradhat, a sapkát utálom. :-)
         Most, hogy kieszetlenkedtem magam, arra gondoltam, hogy néhány teszttapasztalatot osztok meg veletek az általam végzett mozgásokról. Elsősorban a DVD-kre gondolok, de ha valakit érdekel, elregélem a heti edzéstervemet is, amit végül én ügyeskedtem össze, a nekem tetsző infókból.
Találtam egy nagyon klassz társaságot, akik komplett rendszereket dolgoztak ki. Különböző típusúakat, kinek mi a szimpatikus. És mivel elsősorban otthoni edzésre szánták, azért néhány eszköz szükséges hozzájuk, de többé kevésbé adaptálható otthoni munkára. Természetesen komplett tervekkel, naplókkal, leírásokkal segítve a sikeredet. Rossz hír, hogy megcsinálni viszont neked kell. Egyelőre adok egy linket, böngészgessetek, ha szimpatikus. Én pedig az elkövetkező napokban igyekszem elolvasni, és kivesézni a P90X rendszer dokumentációs anyagát. Ők azok
         A komoly edzősök szerint az optimális, ha heti 3x tartasz egy keményebb, ám nem hosszú, max 1 órás edzést, és kell 3 pihenőnap közte. Amin nem kell mereszteni, egy könnyebb cardio edzést nyugodtan lehet végezni, max 30-40 percben. Hm. Most annyira be van sózva a hátsóm a mozgásra, hogy a pihenőnapjaim se túl könnyűek. De csinálom, amíg tart a lelkesedés.
Tegnapra egy Jilian Michaels anyagot választottam, ezt. Nem véletlenül húzták le a véleményekben. Az egy dolog, hogy a csajnak olyan hangja van, mint Horváth Charlie-nak. De nagyjábl úgy is adja elő az anyagot, mint Charlie egy rossz koncertjén. Jég sok dupla whiskyvel. Össze-vissza vihog, mintha zavarná a kamera, vagy be lenne nyomva. (Azért még nem írom le mint edzőt, mert sokan dicsérik.). De ez az anyag mellément. A gyakorlatok közben túl sok a duma. Ez még akkor sem jó érzés, ha valami intervallumtréning szerűségre törekszik, mert a pulzuspörgető részek meg nem annyira halálosak, mint lennie kellene. Még 2x simán meg tudtam volna csinálni, és közel sem ziháltam annyira, mint ő, az edzés végére. Egyébként van benne minden, bemelegítés, edzés, nyújtás. Mire belejöttem volna, vége lett. Mindent egybevetve, jól átmozgat, egynek jó, de felejthető az élmény.
        Így gondoltam, keresek egy komolyabb has edzést. Tony Horton One on one Killer abs anyagát. Ez fél óra tömény has. Egyébként nagyon bírom ezt a palit, de itt kicsit fura. Olyan, mintha valami részeg pajtatánc után másnaposan nyomná le az edzést :-). Ettől függetlenül az anyag hibátlan. Vagyis majdnem. Egyetlen hibát találtam benne, ami szinte mindegyik profiéban benne van. Ezeket a hibákat egyébként a laikusok gyakran önmaguktól is elkövetik, amikor jó nehéz gyakorlatokat akarnak magunknak kitalálni. Nehéznek nehéz, és egy Tony Hortonnak, vagy Cathe Friedrichnek szeme se rebben, amikor a miénk már kifelé folyik. (még az eredeti Pilates könyv is tartalmazza őket) De kérek mindenkit, aki hasizmozik. Hanyatt fekve, mindkét láb nyújtott emelése TILOS! Vagy hajlítsd picit a lábadat, de ez sem az igazi, vagy emeld a fejedet, végezd alkartámaszban, tegyél párnát, vagy az öklödet a feneked alá stb. A lényeg, hogy a derekad a gyakorlatok közben legyen leszorítva a padlóra. A nyújtott láb, piszok nagy teherkar a padló közelében, a gravitáció is teljes hosszában húzza lefelé, ami  megrántja a derekadat. Nagyon erős hasizom kell ahhoz, hogy egy ilyen gyakorlatot hiba nélkül kivitelezz. Ha már mindenképp ilyesmire vágysz, engedd le 45 fokig, vagy még picit lejjebb, ha tudod, de a derék szigorúan lent legyen.
          A másik hiba, ha már ízületvédelemről beszélünk, a helytelen térhajlítás. Ilyet szándékosan egyetlen embertől láttam, Béres Alexandra Új kihívás dvd-jén. Egy ilyen gyakorlatért a főiskolán simán visszatapsolták volna, és nem a siker miatt, hanem, hogy gondolja át újra. Az egyik fő elv, ami csak részben igaz, a térdhajlítással álló helyzetben végzett gyakorlatokra érvényes pl.: plié, kitörés, guggolások. A térd ne menjen a boka elé. Ezt javítanám úgy, hogy lehetőleg. Vannak ugyanis gyakorlatok, amikor ezt nem lehet másképp kivitelezni, pl a guggolások, zárt lábbal térhajlítások, de amikor kivitelezhető, akkor igenis figyelni kell erre a szabályra is. De a másik alól nincs kivétel, hacsak nem akarsz idővel érzékeny búcsút venni a térdeidtől : A térdnek mindig a lábujjak irányába kell nézni. Pont. Ellenkező esetben, főleg, ha folyamatosan így csinálod, és túlsúlyod is van, az egyenetlen terhelés miatt, egyenetlenül kopik a porc. És felhívnám a figyelmet, hogy amíg a csípőt kitűnően lehet protetizálni, addig a térdet nem. Ugyanis, a legbonyolultabb ízület. Nem szabályos tengelyek mentén mozog, emellett nem is csak bizonyos síkokban. Művi úton nem lehet tökéletesen lekoppintani a tökéletes mozgását. Erre Szandi mit csinál, nagy terpesz, hajlítsd mindkét térdedet, de úgy, hogy összezárod  őket. Megvan? Jó kis csámpás testhelyzet, amivel önmagában nem lenne baj, hiszen az edzés nem arról szól, hogy minél szexibb legyél közben. Már ha nem sztriptíz aerobic-ot csinálsz, mert ilyen is van :-) . De szétszedi a térdedet. Jut eszembe térd. Az enyémben is van némi kopás, néha begyullad, stb. De most, semmi baja. Komolyan elkezdtem erősíteni a körülötte levő izmokat, amik stabilizálják. Nem mondom, hogy nem érzem őket, nem mondom, hogy bármilyen terhelésnek nekiesnék, de igenis ésszel terhelhető. Nem lehet kifogása a mozgásnak.
Most pedig megyek, gyúrok vazze ! :-)

10 megjegyzés:

  1. Örülök,hogy megint itt vagy és telve vagy energiákkal.Nagyon jónak tünik a bele merülésed a témába,de azért nehogy túlzásba vidd,mert nagyon tud fájni,tudod....:))))
    Más
    Nem lehet mindig böködni néha kell egy kis feltöltési időszak is egy-egy komolyabb alkotási roham közt és Te most éppen ezt teszed.A legszuperebb,hogy a családod tud ilyen óriási energiákat felszabadítani benned.
    További jó aktiv pihenést,hogy még szebbeket és kedvedre valóbbakat tudj alkotni utána közös örömünkre))))
    Üdv:Sample

    VálaszTörlés
  2. Köszi Klári :-)
    Az a jó, hogy azért is merültem ennyire bele, hogy ne fájjon :-). Most tényleg nagyon ésszel, fokozatosan építettem fel a dolgokat.

    Talán a mozgás hozta a plusz energiákat, mert érdekes módon nem fáraszt, hanem feltölt, így sokkal inkább van kedvem a hóban fetrengeni és nyúlangyalt játszani. Aztán majd jön az alkotás is, de most kicsit mesterségesen is távol tartom magam tőle, mert ha egyszer leülök az alkotós sarokba, nehéz felállni :-)

    VálaszTörlés
  3. olyan jó volt olvasni, örülök, hogy ilyen lelkes vagy és még jól is érzed magad:o)
    bárcsak én is eljutnék már vmikor ide...talán Te majd meghozod a kedvem;o)
    alkotós perceknek is megvan az ideje, most talán picit túl sok is volt belőle karácsony környékén, úgyhogy abszolút érthető, hogy nem vágysz rá, majd eljön megint az ideje, ha közeleg a húsvét;o)

    VálaszTörlés
  4. Örülök,hogy hallok rólad.Hiányoztak az irásaid.
    Azért nagyon vigyázz a torna közben magadra. A lányom "kicsinálta" a térdét kapuera közben,aztán most doki,meg természetgyógyász,meg hústalan diéta,meg sok-sok pihentetés...Aztán reméljük,hogy nem kell vágni.

    VálaszTörlés
  5. Rövid leszek: naaagyon hiányoztál!

    VálaszTörlés
  6. Dejóóóóó, már megérte kicsit lelépni :-), hogy így örültök nekem.

    Timi: azért nem vagy olyan messze, hogy megmenekülj a lendületemtől :-).

    Veronika: próbáljátok meg a csontkovácsot, nekem nagyon bevált. Az enyémet a futás és a step-aerobik szedte szét. De sajnos ez alkati dolog is. A szélesebb csípőjű, nőiesebb alkatúak jobban ki vannak téve az ilyesminek, egyszerű anatómiai okokból. Majd ezt is részletezem egy bejegyzésben :-)

    Gyöngyi: ez nagyon aranyos koment lett :-)

    VálaszTörlés
  7. Már nem tudtam mire vélni a hallgatást! :) De most megnyugodtam, a lendület még tart, így ez engem - jó értelemben - stresszel! :) Azt nem tudtad, hogy Béres apuka kiváló térd és könyök specialista? Hadd menjen az üzlet neki is! :)))
    Egyebekben elsunnyogok, mert egy nagy szelet répatortára "rákényszerített" az ebédlős-társ, én meg nem mertem ellenkezni! Pusz! (Ja, és két hét múlva elmegyek a kardiológiai szűrésre: vagy kapok felmentést a mozgásra, vagy végérvényesen rákényszerítenek!)

    VálaszTörlés
  8. :-) Ezt nem tudtam, de így már érthető. Gyártani kell a selejtet, hogy apának legyen mit helyrehozni :-).
    Nem akarlak elkedvetleníteni, de szerintem végérvényesen rákényszerítenek :-). És még ajánlani is tudok neked anyagokat :-). Leslie Sanson gyaloglós órái. Nappaliban való sétálgatásra tervezték :-). Anyukám se úszta meg, fel is hívom, mert első nap még referált, de azóta csend van :-).Ő a térde miatt óvatos és a sokszor műtött hasfala miatt.

    VálaszTörlés
  9. O.K. Betti! Mindenre fogékony vagyok (jaj de jó és sajnos)szóval hol találom Leslie-t? A múlt vasárnap reggel nyugisan készülgetek, ébredezek, aztán érzem, hogy több km-t futottam! Pedig nem! A pulzusom felment 124-re... a semmitől! De azért "megnézném" közelebbről a szoba-sétát!

    VálaszTörlés
  10. http://barbara-dvd.blogspot.com/2009/04/leslie-sansone-walk-away-miles.html itt az egyik, de ha itt bogarászol, találsz még sokat

    VálaszTörlés

Köszönöm, ha megtisztelsz a véleményeddel:-).