2009. november 17., kedd

Kitchen art :-)))



Na, lyányok. Elkészült az első home videóm. Amiből nem lesz baj, ha kikerül a netre :-). Sőt, pont ez a tervem. Először megkértem azuramat, hogy segítsen. Mire közölte, hogy csinál ő velem videót, ha én is csinálok vele. Hm. Jellemző. Már nem emlékszem, hogy szemérmesen mosolyogtam, vagy közöltem vele, hogy ebben az esetben életem végéig fejfájásra hivatkozom, kezdetben. Vasárnap neki is álltunk, de pasi módon túl akarta bonyolítani a dolgot. Hiába magyaráztam én neki, hogy az én célközönségem, árgus szemmel fogja figyelni a kezemet, és pont lesz....ja-már bocs, ha hibázok a szövegben, vagy belehallatszik a madár kontra gyerek vircsaft. Madarakat letakartuk, gyerekeket bevezényeltük a szobába. Nem mintha ott maradtak volna. Majd kb 1 órányi előkészület után, amit az összes szentek potyogása kísért a káromkodás miatt, felugrottam, összepakoltam, hogy ezt itt fejezzük be, nem akarok családi perpatvart. " Jóvan, akkor b.m a videódat, okos, ügyes vagy te, majd megcsinálod egyedül."

Csapó 2, hétfő. Megcsináltam. Mondjuk ráment a napom, de készen vannak. Olyan unitot ácsoltam állványnak, hogy ihaj. Majd úgy 40 x felvettem az elsőt. Mindig kimásztam a képből, elrontottam stb. Lámpaláz a konyhámban. Na ilyen se volt még :-) . Lehet nekem is jót tett volna a Valami Amerikás recept, a dupla Bourbon, hogy ne legyen Amba deós. Mire jó lett volna, elfelejtettem letörölni a rosszakat, így betelt a kártya. Megcsináltam 3-at, majd jött a megvilágosodás, hogy sötét. Már a kép. Újra az egészet. Igen ám, de addigra elfelejtettem, mi volt amit már elmondtam, és melyikben, és egyáltalán ki kivel van, merre támadunk. De megszületett. Ja, hogy mi. A csőkötés. Szerintem sokan próbáltuk kibogarászni az olasz kezdést, illetve befejezést. A kezdésre még csak rájöttem, de a befejezésnek néhány évente nekiugrottam, összegubancoltam, oszt eldobtam. De aztán fény gyúlt a fejemben, kiokkumláltam az okosságokat 1/1, és 2/2-es patentra egyaránt. " És azóta csak ezt használom".

És akkor kezdődjön a Csók és könny következő része.......
Most, hogy a pasikat nem elüldöztük, hanem elkapcsolták a tévét,- hiszen a szent távirányítót nem adják ki a kezükből (nem is értem, aki azt a reklámot készítette, sosem látott még pasit) -, és mi úgysem nézhetjük azt, amit akarunk, nézzétek meg az 1/1-es csőkötés kezdését. Ha ezt megemésztettétek, kapjátok majd a következőt, a befejezést. Ha valami nem világos, kérdezzetek. Nekem mondjuk most az nem világos, hogy szúrom be a videót, de rá fogok jönni :-)

Ja, ész nem isz vagyok pösze. Legalábbisz asszem. Nem tom itt mér'?


18 megjegyzés:

  1. na ez nekem új volt, köszi:o)
    kíváncsian várom a folytatást;o)

    VálaszTörlés
  2. ezzel a videós dologgal még játszom egy kicsit, mert ez sokkal jobb minőségű.

    VálaszTörlés
  3. megoldva. Nézhetitek, már nem játszom vele :-)

    VálaszTörlés
  4. Köszönet a megvilágosodásért! A video szuper, a madárcsicsergés pedig kifejezetten jól hangzott:o)

    VálaszTörlés
  5. Csak úgy pörög a kezed! Alig győztem követni! :)))

    VálaszTörlés
  6. Pedig az elején direkt lassan csináltam. :-)

    VálaszTörlés
  7. Hát ez egy szuper vidi lett! Kérünk még belőle!:o)Ezt a csőkötést nem ismertem.

    VálaszTörlés
  8. lesz még 3 ilyen, meg egy másmilyen :-)

    VálaszTörlés
  9. Na, akkor megint megpróbálom.

    VálaszTörlés
  10. Na most akkor ilyenkor mi van????

    VálaszTörlés
  11. Most néztem meg a videódat, nagyon tuti! :-)
    A szemek felszedése nagyon jó, ki fogom próbálni, eddig én a provisional-lal csináltam, de ezzel egyszerűbb!
    Köszi! És várom a folytatást! :-)

    VálaszTörlés
  12. Na úgy sosem csináltam. Még mielőtt ezt kiokoskodtam volna, a hagyományos kézretekerőst csináltam, aztán meg az elütő színnel csőkötést, amik az olasz kötős könyvekben voltak.

    Te nő, ne renitenskeggyé' itt nekem a bejegyzésekkel :-). Örülök, hogy már megy. Bár nekem sokkal nehezebb, mert ki be kell ugrálnom az emailfiókjaimba.

    VálaszTörlés
  13. Nem tudom, mi van, nekem is macerás még mindig.
    Elősre kiírja, hogy nem küldi el, másodikra is kiírja, hogy nem küldi el, harmadikra meg beadja a szóellenőrzést.
    Ha van valami ötleted, hogy én hol állítsam a google-fiókomat, akkor mondd!

    VálaszTörlés
  14. Nagyon klassz,ezt nem ismertem. Köszönöm.

    Technikai analfabéta vagyok. Bettikém ezt hogy lehet elmenteni?

    VálaszTörlés
  15. Ercsu, nem lehet, hogy amikor bejelöltél rendszeres olvasónak, nem nyilvánosat jelöltél be véletlenül? Nálam minden nyitva van elvileg. Én csak akkor szoktam szenvedni, ha másik gmail-lel vagyok belépve a postaládámba.

    Veronika: gőzöm sincs. Talán a youtube-ról.
    http://www.youtube.com/watch?v=GjZU_M8fgIU
    http://www.youtube.com/watch?v=8NLb6fhbWC4

    VálaszTörlés
  16. Szia! Köszi a videókat, rádkattantam a youtube-on is! :-)

    VálaszTörlés
  17. Szia Betti!

    Most fedeztem fel ezt a postodat, szuper az oktatófilm. :) Már jó ideje gondolkodtam a csőkötésen, hogy hogy is lehet.(az olasz kötőskönyvek alapján) de most tuti kifogom próbálni.

    VálaszTörlés

Köszönöm, ha megtisztelsz a véleményeddel:-).