2009. november 23., hétfő

Nyomornyúl

         Sikerült 1 nap kényszerpihenőt adnom magamnak a hétvégére. Az úgy vót, hogy nekem muszáj volt kicipelnem 40 kg-nyi cuccot az autómig kézben, vásárlás ürügyén. Éreztem én, hogy baj lesz, meg potyogtak is a szatyrok, meg rohadtul vágták a kezem, de én akkor is elviszem odáig. Komolyan, mint Fekete Laci a kőgolyókkal rohantam a szatyrokkal, hogy csak a kocsiig érjek el. Na ennek folyományaként, szombat reggel már úgy fájt a hátam, hogy levegőt venni sem tudtam. Tüsszentés nuku, nagy levegő nuku. Mikor már nagyon légszomjam volt a csireklégzéstől, falnak támaszkodtam, vagy megkértem valamelyik családtagomat, hogy nyomja a hátamat, hogy visítva vegyek egy nagyobb levegőt.  Így esett, kültéri pakolászás helyett beltéri kötögetés lett a dologból. Mert mit lehet ilyenkor csinálni. Köztünk legyen szólva, flyladységem is leginkább a fájdalomcsillapítós repülésben merült ki. Megfőztem az ebédet, mozgásom leginkább a Terminátorra hajazott, aztán kötögettem. Bár azt hiszem ő viszonylag ritkán kötöget.  Közben Csillagkapu maratont néztem :-). Na nem mintha nem láttam volna már 100x, de megunhatatlan. Mondjuk az AXN sci-fi jóvoltából már-már ott tartottam, hogy belelövök kettőtt a tv-be, ha még egyszer meg kell néznem azt az idióta animációs baromságot Russel Shumakerről (nem tomhogy kell írni ezt a kis köcsögöt). Láttátok már? Valami elmebajos világvége ökörség. De ez a következőképpen zajlik. Nézed gyanútlanul a  filmet, majd egy kis Russel Shumaker, reklám, filmajánló, majd ugyanaz a Russel Shumaker, majd film. Azért amikor egy filmben van mondjuk 4 reklámblokk, alkalmanként 2 R.S-rel, az ugye összesen 8. És akkor  a 2 film közöttit még meg se említettem. De azért  a kötésnek légy híve rendületlenül Nyuszika, úgyhogy  halált megvető bátorsággal, kötöttem. Így készült el kis törpömnek ez a csinos sapi, amit már többen megkötöttetek a 2009 őszi Vogue-ból. Nagyon jó volt kötni, és gyönyörűséges minta, bár kicsit nagy lett, a kisebbik méret is. EZt megúszhattam volna, ha a passzéval csinálok egy kötéspróbát. Elvileg ugyanakkora tűvel kezdtem, de a passzé után váltottam nagyobbra, mert a fonal úgy kívánta, az antipáncélosság érdekében. Azért csini lett. Bár lehet,-hogy enyém lesz,- nem is hordok sapkát-, pindur meg kap egy még kisebbet. Némileg ledér a ruházata a leánynak, mert pancsi előtt fotóztam.


Vasárnap gálya. Adtam a fájós hátamnak egy kis ablaknyalogatással, zsákcipeléssel, stb. Nem bírtam már nézni, hogy végre kész a ház, és a kertben meg a kőművesek maradványai. Márhogy nem öltem meg és hantoltam el őket, csak mindenfelé szétdobált vegyes szutyokhalmok fetrengtek az udvaron. Végre felszámoltam a nájlonnal letakart kupacot a terasz közepén. Ez arra volt hivatott, hogy az időjárás viszontagságainak kitett kerti bútort párnákat stb óvja a mindenféle csapadéktól. Meg kellett állapítsam, hogy ennyi erővel egy camping biciklivel is letakarhattam volna. Most nem tudok mozdulni a házban, mert a padlófűtésen terpeszkednek a párnák, hogy száradjanak.
       Ja, szombat éjjel, még Madár meccse alatt- mert azt látnom kellett-félig, mert közben kötöttem-, barkácsoltam  egy sapkát a kis fickónak is. ÚÚÚÚÚtálom a bulky vastagságú fonalat. Most sem szerettem meg, de ez a sapi arra volt megadva, meg a kabátja is szürke, úgyhogy 2 ágú, jó vastag gyapjúból készült ez az egyszerű sapi. Szándékosan nem lóg jobban a képébe. Fentről kezdődik, és pofon egyszerű. HOgy nagyfiúsabb legyen, varrtam rá egy cetlit is. Mondjuk ezeken a képeken inkább a kölök látszik, mint a sapka, de sebaj. Stílusosan pizsamában, ahogy az egy téli sapkához illik.


Hú, már megint de szószátyár vagyok :-). Na, má csak egyet mutizok. Mert ezt mindig elfelejtem. Még szeptemberben készült, a már fent említett "rosszarcú" fiatalembernek egy nyúl. Másodszor csináltam ezt a modellt, de most is megdolgoztatott francosul ez a kis genya. A " megrendelő" nem kért masnit a nyakába, mert szerinte így snájdigabb. Ezúttal nem virágos, hanem kockás lett a tappancsa és a a füle, elvégre pasi a lelkem. Testmagassága, inkább mélység, 20 kőkemény cm a drága.


Na mára leolvadok.
Hasta la vista, baby.
Maj' szólok, ha megint bírok járni. Aláírás Monica (Ford Fairlane)

11 megjegyzés:

  1. Aszta a mindenit! Úgy látom rokonságban vagy a Duracell-nyuszival! Először is: a lánysapka nagyon tetszik! Nem skennelnél mintát? Az a legény meg egyre helyesebb (sapi-pizsi ide vagy oda)! A nyuszinak meg megszavazok egy kockás nyakkendőt! :))))

    VálaszTörlés
  2. Hogy mekkorák már!!!
    Sapi mintát én is szívesen fogadnék (irul-pirul) Bár a kendőkötéstől lassan már csak boszitartásban nem fáj a kezem....
    A nyuszi nagyon édes! És állítható a lába, behalok!

    VálaszTörlés
  3. Szia Betti, idetaláltam hozzád. Nagyon csinos lett a lányka sapi, én is megkötöttem a kisasszonynak. Csinos lett a legény is és a nyuszi... már nem is tudom tovább fokozni.

    VálaszTörlés
  4. Hajni, Anikó: felküldtem a régi helyemre a videókba ;-).
    Szia itt is Ildi :-). Gyere máskor is.

    VálaszTörlés
  5. Tyűha...néha nekem is fájhatna a hátam.... az a rózsaszín sapi, nagyon szépséges lett, de a fiatalemberé sem kevésbé;) Nyúlról már nem is szólok, nagyon cuki...

    VálaszTörlés
  6. Köszi lányok :-). Már tuti, hogy újrakötöm a kiscsaj sapkáját. Ez még rám is bőven jó :-)

    VálaszTörlés
  7. Köszi Betti! Megyek leskelődni! Minden reggel, amikor ronda hideg van, annnnnyira áhitozom egy jó kis sapira, de sapka "ügyben" nem vagyok könnyű eset.... ezt viszont szívesen megkötném, hátha még hordanám is! :)))

    VálaszTörlés
  8. Ezzel én is így vagyok Anikó:-). Miután ezt megörököltem, még barátkozom vele :-). Bár, ha a tesóm barátnője hord sapkát.....:-)

    VálaszTörlés
  9. minden nagyon szép! mindennel meg vagyok elégedve! a gyerkőcök szépségesek mint mindig;o)

    VálaszTörlés
  10. Lehet egy pimasz kérdésem, kérésem? A magazin nekem is megvan, ám még életemben nem kötöttem "angolul" :) Esetleg át tudnál dobni nekem egy értelmezhető leírást? Kifogott rajtam rendesen, csak vaklászok, hogy hogy is kell elővarázsolnom a tűkből ezt a jó kis mintát ;) Köszönöm!

    VálaszTörlés
  11. Jövő héten lefordítom, jó? Mert kötés közben nem szoktam. Van benne 1-2 furcsaság, bár szerintem néhány csak faxni, nincs jelentősége.

    VálaszTörlés

Köszönöm, ha megtisztelsz a véleményeddel:-).