2009. november 16., hétfő

Talicska és miegymás..

        Nem leszek hosszú, álmos vagyok és kornyadt. Max. a kávésbögrémig vagyok hajlandó elmászni és leütni néhány billentyűt, hogy alkotásokat mutogassak.
      Szombaton xszemes talin voltam. Jó volt látni, a lányokat, még ha egyre fogyóban van is a létszám. Jellemzően renitenskedtem, egy fia xszemest sem vittem, mert most kötésben vagyok. Ennek megfelelően, az ajándékom az én bölcs barátnőmnek Dékatának kötéssel kapcsolatos apróság. De mi lehet apró, ami kötés? Hát, a kötésjelölő. A gyöngyözés azon kevés kreatív tevékenység közé tartozik, amit biztos tudok, csak még nem próbáltam. Illetve nem komolyan. Anno tinikoromban volt néhány próbálkozásom, - elég sikeresek-, minek eredményeképpen apukám garázsában  erőteljesen megcsappant az egy négyzetméterre eső rézdrót mennyisége. A mostani próba egyetlen terméke,néhány kötésjelölő, amiket Emőnek, magamnak, és ezúttal Katának készítettem. Imádom az ilyen csillogó csecsebecséket. Egész más kézbe venni a munkát, ha ilyen szépség fityeg rajta, és nem egy darab madzag. A zöld, az eddigi legszebb jelölőm. " persze, mert az az én színem, " - mondta is Kata. Nem véletlenül kapott zöldet. Is. Az egyik készletet vékonyabb, a másikat vastagabb tűre készítettem, és az 5. szándékosan tér el picit  a többitől. Apró dobozkát ragacsoztam hozzá, elkészítettem az elmaradhatatlan tulipános kártyámat, és kész is. Íme ők.

         
Mutatom még a további hétvégi ténykedéseimet is. A bal oldalon a pacis táska csomagolása látható, kedves látogatóink. Az alkotó csak össze-vissza ragasztgatott, amit talált. Nem kis büszkeségére a a mikróban félig felrobbantott csipke is méltó helyet talált az alkotáson. A műalkotás átadásakor volt nagy heje-huja, happy end. Mi kell még?
       Továbbá a szétszórt "művésznő" végre befejezte az egyébként 2 este alatt leküzdhető aprócska kendőjét is, aminek a címe az eredeti szerző névadása alapján Traveling woman. Saját festésű merino gyapjúból  készült, ezúttal vékonyabb tűvel, hogy a sima kötés is érvényesülhessen. A méret növelése érdekében, + 1 csipkemintát iktatott közbe az alkotó. A maradék fonalat pedig, -tekintve, hogy a festés még nem teljesen a szándékai szerint alakult, ergo lett egy sötétebb és egy világosabb motring, - 2 ágúvá fonta, hogy egy újabb remekművön belül felhasználást nyerhessen. Köszönjük, hogy megtekintették kiállításunkat így hétfő reggel, kérjük hagyjanak üzenetet vendégkönyvünkben, ha tetszett.

 

Még szerencse, hogy ma nem voltam hosszú :-).


13 megjegyzés:

  1. Hát, szerencse, hogy álmos vagy. :-DDD Nagyon klasszak mindahányan. Ügyes vagyol. :) Ez a fonál nem szúr?

    VálaszTörlés
  2. Egyáltalán nem. Pihe-puha. Bár engem a sima Rikkeres gyapjú sem szúr. Sőt a kölök sem mondta, pedig neki sapkája van belőle.

    VálaszTörlés
  3. Minden szép, de nekem a legszebb a saját festésű fonalad és igen, a csodaszép kendő.

    VálaszTörlés
  4. A legszebb az én kötésjelölőm.A kendő csodsás!

    VálaszTörlés
  5. Lükike Barinőm itt is köszönöm a kötésjelölőket! Otthon kvízjátékot tartottam velük, de senki sem jutott túl a mi ez kérdésen:)) Amikor megmondtam a megoldást a család arcán megjelent a már jól ismert ezek tényleg nem komplettek arckifejezés:D
    dékata

    VálaszTörlés
  6. Köszönet a tárlatvezetésért! Csak így egyszerűen, amolyan Ferenc Jóskásan: Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve:o)

    VálaszTörlés
  7. Szuper volt a tárlatvezetés :))) A kendő csodás, azok a zöld kötésjelölők meg... :)))

    VálaszTörlés
  8. Megjegyzést kívánok hagyni a vendégkönyvben, mert nagyon tetszenek a tárlatvezetésen bemutatott művek!:) Ezt kívántam megjegyezni.:D

    VálaszTörlés
  9. A tárlatvezetésnél csak azok a gyöngyös mütyürök tetszettek jobban :)

    VálaszTörlés
  10. micsoda szépséges kötésjelölőket gyártottál!!! nagyon ügyes vagy!
    A kendőd is csodás, érdekes én a sáltestet növeltem, te a csipkét, hogy megfelelő legyen a méret;o). A 2ágú fonalad is álomszép, nagyon szeretnék már én is fonni...már csak picit kell rá várni;o)

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm a kedves szavakat, a vendégkönyvbe :-).
    Csajok, van ötletetek, hogy Ercsu miért nem tud komentet írni? Eddig tudott. Annyit módosítottam, hogy bárki írhat, nem csak a regisztráltak. De azt nem mondtam, hogy de az Ercsu nem:-)!!

    VálaszTörlés
  12. Nagyon kreatív vagy - mint már tudjuk! :)))

    VálaszTörlés
  13. Nem azért mert nem jelölt ki profilt? De az minek kell, tényleg. Engem is ezzel szívat.

    VálaszTörlés

Köszönöm, ha megtisztelsz a véleményeddel:-).