2009. november 5., csütörtök

A pokol 7 napja

Ezzel a nem túl biztató címmel az őszi szünetre kívántam utalni :-). Igyekeztem én minden létező módon lekötni a palántákat, de valahogy nem ment. Mintha az lett volna a feltett szándékuk, hogy körversenyt rendezzenek " ki őrjíti meg anyát hamarabb" témában. Szerintem még fogadtak is, hogy hány napot bírok ki költözéssel és diliházzal fenyegetőzés nélkül. Az nyert aki a nullához közeli számra voksolt. Már azt is közöltem velük, hogy a Halloween érdeklődés hiányában elmarad. Persze nem maradt el, mert be voltam sózva egy kis tökfaragásra. Valahol a bőgés és az ordítozás között erre sikerült is időt szakítanom.



 Mivel idén is ellinkeltem a tökfaragó célszerszámok beszerzését, így késsel és egy gipszkarton fűrésszel estem a tökfejeknek. Persze néhány ujjam szokás szerint életveszélyben volt, de a végén megúsztam 8 napon belül gyógyuló sérülésekkel. A tökök mellé megálmodtam egy bazi nagy és szörnyűséges pókot is kukászacsikból. Ez nagy befektetésembe nem került, mert szegény, megboldogult anyósom rámhagyott úgy 2millió darab kukászacskót. Ha felcsapnék Dexter Morgan-nek, talán még jól jöhet, a feldarabolt hullák elrejtése okán. Momentán éppen jelölteim is vannak. De már eleget dumáltam, jöjjenek a képek. Ja, tőlem ne várjatok agyondizájnolt, és photoshop-polt képeket. Valahogy nincs idegem hozzá. A dekoráció értékéből némileg levon a háttérben látható malteres vödör, és építési törmelék, mivel éppen szinezik a házunkat. De ez egy újabb hosszú történet.















A vakarcsok só-liszt gyurmából gyártottak egy hegynyi koponyát. Ki tudja mire lehet még jó. Elvben nyakláncot terveztek belőle, de még tálcán vannak.

8 megjegyzés:

  1. nagyon hangulatos dekorációt csináltál.
    Ügyesek a gyerkőcök

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jópofák :) de az a pók rémálmaimban sem jöjjön elő :D

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Jöttem ahogy igértem.Ügyesen belaktad már az új helyet))))Gratula!

    VálaszTörlés
  5. nagyon jók a tökök, a pók meg rémséges:o)
    gratula!

    VálaszTörlés
  6. Az volt a cél, hogy rémséges legyen:-). Mondtam is a srácoknak, hogy idén nincs Micimackós tök, rettenetes, szörnyűségeset akarok :-).
    Amúgy sajnálom, hogy nálunk a bulis ünnepek valahogy nem divatosak. Kizárólag azokat az angolszász és egyéb kultúrák ünnepeit vesszük át, amiből a kereskedelem hasznot tud húzni. Így alakul át a Valentin nap 1 szál virágról és egy képeslapról parfüm, konyhabútor és egyéb bazi nagy ajádékozós ünneppé. Mondjuk a falusi halottak napi felhajtás külön megérne egy bejegyzést :-)

    VálaszTörlés
  7. Helyes kis tökök lettek,de mondjuk a póktól én is frászt kapnék.Jó a fotó,hogy öregszenek a gyerekek!

    VálaszTörlés

Köszönöm, ha megtisztelsz a véleményeddel:-).